Barkácsfüzérek a kiságy fölé

Ha valaki abban a szerencsés helyzetben van, hogy a gyermekvárás utolsó hónapjait tétlenül tölti otthonában, akkor van ideje felkészülni a poronty fogadására.

Klikk!

Készíthetünk például a kiságy fölé lógatható díszt, hogy szegény gyerek ne a plafon bámulásával töltse első hónapjait.


A Brendonban súlyos ezerekért kapható füzérek alternatívájaként három barkácsprojektet is kitaláltam. Amíg sok időm volt, addig filcből varrogattam díszt. A filcnél az a jó, hogy nem kell beszegni, viszont mivel szöszös, ne hagyjuk, hogy a gyerek fogdossa, rágicsálja.

Ezek a díszek amúgy sem rágcsálásra valók, csak vizuális élvezetet nyújtanak (remélhetőleg) a gyereknek. Ha már elérné őket, engedjük lejjebb az ágyat.

A filcdísz egyszerű: színes köröket vágunk ki, majd ráhímezzük a kívánt ábrákat: cicafejet, békát, napocskát. Az ábrákat is kivághatjuk színes filcből, majd rávarrhatjuk a háttérként szolgáló körökre. Válasszunk kontrasztos színeket. Mindenképpen varrjuk és ne ragasszuk a filcet, mivel előfordulhat, hogy a ragasztó elengedi, és az ábra bepottyan az ágyba.

Kevesebb idővel rendelkezőknek találtam ki a fényképes díszfüzért: bármilyen képet felhasználhatunk hozzá, lehetnek családtagok, aranyos állatkák, kontrasztos minták. A legegyszerűbb a papírzsebkendő papírdobozából gyártani. Mintának használhatjuk a cumisüveg kupakját, vagy egy feles poharat, helyezzük a kívánt ábrákra, és rajzoljuk körbe. Majd a jelölt részekről kivágjuk a köröket, szépen sorbarakjuk őket, végigfektetjük rajtuk a madzagot, beragasztózzuk a papírt és mindegyikre ráillesztjük a másik felét.

Ha saját nyomtatású fotókat használunk, akkor egy réteg kartonpapírt is ragasszunk mindegyik kör belsejébe, különben lekonyulnak ragasztózás után.

Amennyiben semennyi szabadidőnk nincs, a hármas számú megoldás kínálkozik. Fogjunk egy vastagabb madzagot, például egy hosszabb cipőfűzőt, kössük fel a kiságyra keresztben, és csíptessünk rá 8-10 darab színes műanyag ruhacsipeszt. Pankának nagyon bejött, mostanában pedig gyári rágóka helyett imádja a csipeszeket rágcsálni (a madzagot persze elvettük tőle). 
Oszd meg másokkal is!
Mustra