Kedves Naplóm, tőlem ne várd az Úgy szeretném meghálálnit könnyek közt. Akinek habostorta volt az első tizenhét éve örvendezzen, és gyorsan hívja fel az anyját, kérdezze meg hogy van. Akinek nem, jöjjön tovább, nézzük meg, vagyis próbáljuk meg megnézni, mi van beljebb. Barátom! Ha két érzés, a düh és a bűntudat járja őrült táncát benned a szüleiddel kapcsolatban mindig és mindig, üdv a klubban! Cihológia szak, második félév: Nagyon Problémás Család.
A közvetlen ősök bámulatosan változatos módon tudják a kölykük életét tönkretenni! Az egyik terápián, amikor próbáltam az én hideg, korlátozó gyerekkoromat kidolgozni magamból, fitymáltak kicsit, hogy mit sírok, engem például nem erőszakolt meg az apám, nem ütöttek szíjjal napra-nap, na az tényleg durva. Nem sírok. De azért az sem méznyalás Doktornő, ha apu alkoholista, anyu mániás depressziós, ha minden szenteste meghitt verekedésbe fullad, és a gyerek a létével zavarja a szüleit.
Persze el lehetett ezekkel a klassz kis sztorikkal hosszan bíbelődni, ti is tudjátok komáim, harmincig még nem is volt ciki. De utána minden erről szóló sirám, az „ugyan még nem léptél ezen túl?!”-ba fulladt. Nem léptem túl! Mert oly hiába voltam 32, igazi gyerekkort akartam visszamenőleg, toporzékolva. Barátnő mamát, csudajófej, erős papát, öblítőszagú, nevetős esti meséket, bizalmat abban hogy, jó, okos és szép vagyok, és feltétel nélküli szeretetet, szeretetet, szeretetet. És persze már dolgoztam, lett jogsim, meg TB kártyám, tudtam már jó gulyást is főzni, de igazából, közben mindig csak a Mikulást vártam, hogy elhozza nekem a vaníliás gyerekkort, mert én azt kértem, nem TB kártyát.
Hiszti ide vagy oda, mást hozott a Télapó: társat, babákat. Itt kezdődik a veleje az ügynek! Rájöttem szép lassan, - megsúgták az angyalok-, hogy attól kezdve, hogy anya vagyok, én vagyok az origó. Most. Mivel most csinálom egy másik ember gyerekkorát. Az általam beléplántált bizalom fog virágba borulni, amikor vizsgázni megy, mikor meg akar ismerkedni valakivel, vagy mikor első nap belép az új munkahelye ajtaján. Felnő, nyilván lesz mindenféle hülye kártyája, de bátor lesz és erős. Ha figyelek. (Most már szedd össze magad!)
Hatalmas feladat. Óriási lehetőség. Hála az égnek, a gyerekek elég hosszan megbocsátók, csak aztán elfáradnak, és felnőnek. S ha erőt, energiát nem feccölnek magukba, hozzák a régi dolgokat. Megakadok a mondat közepén: jaj, anyám, ugyanezt sziszegte nekem, befagy a mozdulatom: jaj, apámnak ugyanígy lendült a keze. Pedig ezt, ezt akartam elkerülni mindenképpen! Megjött a Kővendég.
Most két világ metszéspontjában állok: az egyikben pici lány vacog Karácsonyért, a másikban kicsi lányom néz rám, tőlem várja a Karácsonyt. Várhatja is. Mert már én vagyok a főnök. Nem a szegény, leleplezett Kővendég - Szülődémon. És megcsinálom én a rendes ünnepet és a rendes hétköznapot, meg én neki, megtöröm az átkot, hej! Már tudom a titkot, harminc-sok évbe telt, de tudom. Megbocsátom az intenzíven készülődő Anyámnak a jeges estéket, a laza terrort, az üvöltést, az alázást, a problémás kötőszövetet.
A – szerencsére - régi étkezési zavarokat - melyek a kiskorra, a felhős családi, de főképp anyaviszonyra vezethetők vissza. És megköszönöm neki a madártejeket, a zsebbe dugott ezreseket, a puszirohamokat, a drámai érzéket, hogy szép a szemem, ja, és hogy élek. (Én József Attila itt vagyok!- mondja erre Attila.) A bennem félő kislány elfogadja, hogy ennyit tudott adni a Mama, hogy nekem ezzel kell főznöm. Ez a közöm hozzá, a legtöbb, kvázi. (Már az is jócselekedet, hogy emberi testet adott neked, ez elég ahhoz, hogy jóságosnak tekintsd. – mondja erre Őszentsége Szakja Trizin buddhista vezető.) A többit Anyu rendezi a Pultnál. Szegény, annyira sajnálom, hogy így esett. Ő is hozta az átkot, csak nem tudta megtörni.
Na, hátha én. Szabad vagyok.
Kökényszemű Katica
Ajánlott olvasmány: József Attila összes versei, Susan Forward: Mérgező szülők
