Kajakotyvasztó: Jeges nyalánkságok forró nyelveknek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nyár van - ez nem kifejezés, meg lehet pukkadni.

Nyár van - ez nem kifejezés, meg lehet pukkadni. Két dologra szűkült a világ: víz és hideg. Ezeket leginkább a kádban és a barlangokban találjuk. Nyelvünk lógatva viszont sem nekünk, sem a gyerekeknek nem sok kedve van enni, hát még főzőcskézni. Egy kis jeges édességnek azonban lehetetlen ellenállni. Hogyan készítsünk fagyit házilag?

A házi fagyikészítéshez jól jön egy fagyikészítőgép. Ehhez már 5-10 ezer forintért hozzájuthatunk, ami ahhoz képest nem olyan sok, hogy egy doboz minőségi fagyi ára ezer forint körül van, és telis-teli van adalékanyagokkal és ragadósan édes, míg az otthoni verziónál csak azt tesszük bele, amit jónak látunk, és így sokkal egészségesebb édességet állíthatunk elő. Arról nem is beszélve, hogy a sorbet és a fagyi a legkevésbé hízlaló édesség, hiszen nagyon sok víz és kevés zsiradék van benne a csokikhoz és kekszekhez képest. Néhány példa:

Házi csokisorbet

150 g kakópor
150 g étcsoki
120 g cukor (illetve ízlés szerint)
egy zacskó vaníliás cukor
kb. fél liter víz

A vízből és a cukorból forraljunk cukorszirupot, tegyük bele a kakaóport, keverjük el, majd húzzuk le a tűzről. Mehet bele az étcsoki, nem baj, ha marad egy pár darabka. Tegyük hűtőbe, és egy fél nap múlva mehet a fagylaltgépbe. (Szerintem egy erős mixer is megbirkózik vele, de nem próbáltam. Biztosan nem lesz olyan szép.)

Vanília fagyi (ehhez gyümölcsöt adva mindenféle krémes gyümölcsfagyi is készíthető)

fél liter zsíros tej
1 dl tejszín
5 tojássárgája
2 rúd vanília
5 dkg cukor
A tejet és a tejszínt összekeverjük és megmelegítjük, de nem egész forróra. Hozzáadjuk a tojást és a cukrot, közben kevergetjük. Belekapargásszuk a félbevágott vaníliarúdból a vaníliát, aztán felmelegítjük, de nem forrásig, mert akkor kicsapódik a tojás. Egy fél nap hűtő után mehet a fagyigépbe.

Mentás eperfagyi

fél liter tej
1 dl tejszín
5 tojássárgája, vaníliarúd
negyed kiló eper
1 csokor friss menta
egy evőkanál cukor

Ugyanúgy kell elkészíteni, mint a vanília fagyit, csak a végén hozzákeverjük az elturmixolt epret és mentát, és úgy rakjuk a hűtőbe az egész kulimászt. Kicsit felnőttesebb fagyi, de lehet, hogy a gyerekek is szeretik.

A menta sorbet pedig így néz ki: fél liter víz, 150 g cukor - ebből lesz a cukorszirup, és beledobhatjuk a mentaleveleket is. Jó gyorsan lehűtjük, el ne menjen az illata, aztán belecsavarunk egy-két citromot, eddig ez mentás limonádé, avagy virgin mojito, ha kibírtuk, hogy nem ittuk meg, bár így is nagyon finom, és nem csináltunk belőle koktélt, akkor mehet a hűtőbe, majd egy éjszaka múltán a fagyigépbe.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

hanna
hanna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.