„Ha pici, ha nagy, nincsen a világon szebb, mint a cici!…” Így van! Kérdezzük csak meg azt a mini embert a kiságyban! Mégis, ez a testrészünk az, amivel a legtöbb problémánk volt, van és lesz.
„Ha pici, ha nagy, nincsen a világon szebb, mint a cici!…” Így van! Kérdezzük csak meg azt a mini embert a kiságyban! Mégis, ez a testrészünk az, amivel a legtöbb problémánk volt, van és lesz. Mert ha pici, azért, ha nagy, akkor azért. És ha már szoptattunk, akkor meg mindegy, hogy milyen volt, utána soha nem lesz olyan, mint előtte, sírhatjuk vissza a régit. Ami ugye addig nem tetszett. Akkor nekünk végül is soha nem jó? Mert akinek pici van, az nagyobbat akar. Akinek meg nagy, az picit. A körte formájú almát szeretne, a lapos hegyeset, a lógós hetykét.
Én személy szerint a kicsi mellűek táborát erősítem. Egy ideig vártam, hogy majd megnő. Aztán már nem vártam, bevetettem a jól ismert tupír megoldásokat, ravasz fehérneműket. Pedig, tulajdonképpen nem is volt velük semmi gond, csak nekem nem tetszett. Azoknak a barátnőimnek, akiknek atom csöcsei voltak (bocs, ebben csak irigység és jóindulat van, de tényleg), általában fájt a hátuk, meg hamar lógtak nekik. Állítólag. Én meg sokáig úgy éreztem magam, mint egy öcsisajt, mintha megfosztott volna a természet attól, hogy normál (az általam vélt normál) mellméret híján, igazi nőnek érezzem magam.
Jó, ez persze nem csak egy serdülő lány elferdült önképe, hanem annak férfi világnak a hatása, akik playboyon, meg XXL csatornán kamaszodnak, akik folyamatosan szembesülnek a szilikon csodákkal. És az elvárásuk nagy. Nem is tudom, milyen lenne az ő önérzetük, ha nekik is folyamatosan előtérben lenne, tapi gatyában az a bizonyos dolog.
Jó, nem kell mindig szűk felsőkben járnunk, de a melleink akkor is itt vannak elől, ezen aztán sokat nem javíthatunk, csak trükközhetünk. Hiszen még fitnesz ladynk is korrigáltatta őket, mert azon még neki sem sikerül javítania.
Virágkoromat terhesen, vagyis inkább szülés után néhány hétig éltem, na, akkor aztán igazi kannáim voltak! Milyen kiszúrás ez a természettől, hogy pont akkor vannak bombasztik melleink, amikor lényegében eszünkbe sem jut vele csábítani! Mert szoptatunk és fejünk. És az egész mell egy kiszolgáló kantin csak. Ennél a pontnál elidőznék egy keveset! Önmagában a szoptatás nem tudom, hogy mennyire viseli meg a melleket, nyilván a szövetek tágulnak már attól is, hogy jóval nagyobb a térfogatuk.
Én elkövettem az első gyereknél azt a marhaságot, hogy kézzel fejtem. Nem volt jó sem a gépi mellszívó, sem az egyszerű pumpás. Sajnos az Aventre azt gondoltam, hogy annyi csak a hatékonysága, mint a sima kézinek, így nem adtam ki érte sok pénzt. Hogy mitől úsztam meg a melleim teljes szétnyújtását, nem tudom, de tulajdonképpen szebbek lettek, mint terhesség előtt. Legalább ennyi haszna volt a kis mellnek, gondolom az egész állaga megpuhult és már mérhető volt ruhában is a mennyiség.
Mellesleg (hehe, értitek?) sokat merengtem azon, hogy vajon a mell méret befolyásolja-e a tej mennyiségét. Tudom, hogy mindenki azt mondja, hogy nem, de ha elméleti síkon végig gondoljuk, akkor nem olyan meggyőző. Nem vagyok egy biológia faktos, de a józan paraszti eszem azt mondja, hogy vagy minden mellben ugyan annyi tejmirigy van, ebben az esetben a nagyobb mellben nagyobbak, vagy pedig minél nagyobb a mell, annál több benne a mirigy. De amennyiben csak a zsír több a nagyobban, akkor tényleg nincs összefüggés, és a nagy mellűek mégsem szerencsésebbek.
Második gyereknél kipróbáltam a fent említett terméket, és végre nagyon jól tudtam fejni. Nem voltam ugyan tejcsárda és nem is tudtam szoptatni olyan nagyon sokáig, mégis azt látom, hogy azért már használt cicijeim vannak. Nem vészes, de a ruganyossága már nem a régi. Néha eljátszom a gondolattal, hogy ha annyira gáz lesz, akkor kés alá fekszem. De mindig eszembe jut barátnőm nő dokija, aki azt mondta: Adjon hálát azért, hogy kis melle van, mert a csomókat ezekben lehet a legjobban észre venni. A szilikon mellett pedig nagyon nehéz. Mindenesetre teljesen megértem, hogy vannak, akik úgy érzik magukat teljesnek, ha megcsináltatják a melleiket.
win
