Családi pótlék postafordultával

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megszületett a gyermekem, félóra alatt lett neki lakcímkártyája, másik félóra alatt TAJ-kártyája, ám a családi pótlékot még nem intéztük el.

Megszületett a gyermekem, félóra alatt lett neki lakcímkártyája, másik félóra alatt TAJ-kártyája, ám a családi pótlékot még nem intéztük el. Miután meghallgattam pár horrorsztorit a három órás sorbanállásokról, úgy döntöttem, az influenzaszezon közepén inkább postán intézem a dolgot. Hiba volt.

Az egész úgy kezdődött, hogy január közepén, egy hónappal a gyerek születése után nekiálltam összeszedni az anyasági támogatáshoz és a családi pótlékhoz szükséges papírokat. Ez nem kevés: egyrészt le kell tölteni a Magyar Államkincstár honlapjáról három igénylőlapot (egy általánosat, egyet a családi pótléknak, egyet meg az anyasági támogatáshoz), kitölteni és kinyomtatni. Az igénylőlapokat valamilyen rejtélyes okból Excel formátumban rakták fel, ráadásul úgy, hogy minden betű külön cellába kerüljön, az A4-es lapról pedig szépen lecsúszik a fél oldal nyomtatásnál. Nem volt egyszerű, de összeküzdöttem megfelelő méretben, kinyomtattam.

Ezután következett személyes irataim reprodukálása. Beszkenneltem és kinyomtattam) a személyimet lakcímkártyámat, TAJ-kártyámat, valamint a gyerek TAJ-kártyáját is. Fogtam a születési anyakönyvi kivonatát, ment az is a borítékba, majd visszaküldik, reméltem.

Ezen kívül szükséges egy igazolás a nőgyógyászomtól arról, hogy részt vettem a szükséges számú terhesgondozáson: ezt a szülés után hat héttel esedékes első találkozásunkon kaptam meg, de elméletileg akár a szülés előtt is el lehet kérni. Mivel az igénylés benyújtására 180 nap van, én nem siettem a papír begyűjtésével, inkább lábadoztam. Ezek után az egész paksamétát ajánlottan és tértivevénnyel postáztam a Magyar Államkincstár Lőportár utcai kirendeltségébe, és vártam a pénzt. Ami nem jött.

Helyette három hét múlva visszakaptam az anyakönyvi kivonatot, egy levél kíséretében, mely arra szólít fel, hogy küldjem el a terhesgondozásról szóló igazolást.  Amilyen szétszórt voltam, ez bizony kimaradt. Küldtem is postafordultával. Ennél furcsább volt abbéli kérésük, hogy mivel bankszámlára kértem az utalást, küldjek bankszámlakivonatot, vagy egy igazolást a banktól arról, hogy tényleg enyém a számla. No, de legyen nekik jó, elküldtem ezt is. A levél ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy míg az anyasági támogatási ügyem hozzájuk tartozik, a családi pótlék igénylésemet illetékességből Ceglédre továbbították. Ebben csak az a meglepő, hogy én még soha életemben nem jártam Cegléden. Megírtam nekik ezt is.

Ismét eltelt három hét, és megint levelet kaptam az Államkincstár felkészült ügyintézőjétől: a bankszámlakivonat és a terhes-igazolás mellett most már a gyerek születési anyakönyvi kivonatát is kéri, amit pedig ő szignált (és ráütötte a stemplit 2007-ben, az internetes ügyintézés évében: "Anyasági pótlékot igényelt", "Családi pótlékot igényelt") és küldött vissza nekem saját kezűleg másfél hónappal ezelőtt! A Cegléddel kapcsolatos fenntartásaimra pedig nem méltóztatott reagálni. Mindezeket megírtam neki egy újabb levélben, de apám segítségével el is faxoltam, mivel a telefont sosem veszik fel.

A fax küldése után rögtön telefonált az Államkincstártól egy kedves hölgy (nem az én ügyintézőm), hogy ők tolták el, nincs meg nekik az anyakönyvi kivonat, ugyan, küldjem már át, faxon is jó lesz. Rövidesen meg is kaptam az anyasági támogatást a folyószámlámra, happy end, gondoltam én.

Egy frászt: jött egy ajánlott levél Ceglédről, miszerint nekik is küldjem el az anyakönyvi kivonatot. Itt már inkább szórakoztatott, mint idegesített a történet. Felhívtam az ügyintézőt, szerencsére őt el lehetett érni telefonon, aki közölte, hogy bizony egész Pest megye kismamáinak ők intézik a családi pótlékot. Hogy ezt miért nem tudta elárulni a budapesti illetékes, na mindegy.

Elfaxoltam nekik is az anyakönyvi kivonatot, és láss csodát: nemrég, április elején megérkezett a folyószámlámra az első négy havi családi pótlék visszamenőleg. Már csak azt nem értem, miért nem öt hónapnyit utaltak. De azt hiszem, tízezer forint időarányos töredékéért én már nem írok több levelet.

Réka

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?