Nem szeretik az orvosok a magzati videót

Olvasási idő kb. 3 perc

Aggályosnak, sőt egyenesen veszélyesnek tartják brit orvosok a nem egészségügyi célú 4D magzati ultrahangfelvételeket.

Aggályosnak, sőt egyenesen veszélyesnek tartják brit orvosok a nem egészségügyi célú 4D magzati ultrahangfelvételeket. A British Medical Journal szaklapban megjelent cikk szerint az orvosokat aggasztja, hogy egyre több cég vállalja, hogy a még meg nem született gyermekről készít fotót és videofelvételt.

Arra nincs bizonyíték, hogy az ultrahangos vizsgálat valaha is károsodást okozott volna a magzatnak, az orvosok azonban attól tartanak, hogy az ultrahang felmelegíti a magzat szöveteit. Leszögezik, az ilyen vizsgálatokat csak megfelelő szakképzettséggel szabad elvégezni, és kizárólag orvosi céllal.

Magyarországon is számos cég kínál magzati ultrahangvizsgálatot, mely 12 ezer forint körüli összegbe kerül, felárért pedig színes fotót, illetve CD-n digitális fotókat, videón vagy DVD-n pedig mozgóképet kapnak gyermekükről a szülők. Az egyik ilyen hazai vállalkozás háromféle csomagban kínálja szolgáltatásait, a legolcsóbb verzióban 10, a legdrágábbnál 20 percig ultrahangozzák a magzatot.

A terhesgondozásnak hazánkban is részét képezi az ultrahangvizsgálat, a hivatalos protokoll négy ilyen vizsgálatot ír elő a terhesség során (a 12., a 19-21., a 29-31., és a 38. héten), valamint egyet a legelején, melynek célja a terhesség tényének megállapítása. A gyerekről ezeken a vizsgálatokon is kérhetünk fényképet, az azonban fekete-fehér lesz, és kétdimenziós.

Korábbi amerikai kutatások kimutatták, hogy fejlődő egérembriók agyában elváltozásokat okozott az ultrahang, emberi magzatoknál azonban egyelőre nem találtak bizonyítékot arra, hogy károsodást okozna. 

A Brit Orvosi Ultrahang Társaság elnöke, Kevin Martin a BBC-nek elmondta, az első trimeszter során semmiképpen nem javasolt az ok nélküli, videózás céljából történő ultrahangozás, mivel ilyenkor a magzat sejtjei még differenciálódnak. Amennyiben nincs egészségügyi előnye a vizsgálatnak, semmiképpen nem szabad ilyenkor elvégezni.

A brit orvosok azt is felvetették, vajon egy fizetős 4D ultrahangszalon szonográfusa hogyan közli, sőt közli-e egyáltalán a szülőkkel, ha esetleg rendellenességre bukkan? Kevin Martin szerint az első trimeszter után is csak képzett szakemberek végezhetik a vizsgálatot, a gép kibocsátásának intenzitását pedig alacsonyra kell állítani.

A BBC által megkérdezett magánorvos szerint túlzott a kamara aggodalma, véleménye szerint ugyanis egy medikus, aki tanulja az ultrahangozást, jóval nagyobb sugárzásnak teszi ki terhes pácienseit, mint egy képzett szonográfus, aki a vizsgálatot öt perccel meghosszabbítja a fotók és a film elkészítése céljából. Véleménye szerint ez a plusz terhelés elhanyagolható mértékű.

Az amerikai ultrahang-szakorvosok legutóbb akkor borultak ki, amikor kiderült, hogy Tom Cruise saját ultrahanggépet vásárolt otthonra, hogy Katie Holmesszal bármikor megnézhessék az azóta már megszületett Suri lányukat. A radiológusok társasága akkor leszögezte: hozzá nem értő kezekben károsodást is okozhat a berendezés.

A Poronty két 4D ultrahangrendelőt is megkeresett telefonon, a vizsgálatokról érdeklődve. Az egyik helyen nem javasolták a 12. hét előtti ultrahangozást, ám nem a magzat egészségét féltették, hanem azt mondták, akkor még nem látszik jól a képeken. A másik helyen azt javasolták, hogy az amúgy is szükséges ultrahangvizsgálatot csináltassuk meg náluk, tehát a 12., a 20. vagy a 30. hét körül menjünk. A nőgyógyászunk azonban nem bízik az ilyen leletekben, és mindenképpen javasolta a kórházban végzett vizsgálatot. Így ugyanazt az ultrahangvizsgálatot kétszer is elvégezték, egyszer ingyen, egyszer tizennégyezerért, videóval.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.