Nagy Papahatározó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindig csak az anyukákról beszélünk, pedig életünk egy (kis) részét a Férfival éljük meg.

Mindig csak az anyukákról beszélünk, pedig életünk egy (kis) részét a Férfival éljük meg. Először is, felcsinált minket, talán el is vett, eltart, és reggel meg este még találkozunk is vele egy órácskát. Megérdemli, hogy egy poszt erejéig megemlékezzünk róla. Tehát most megpróbáljuk összeszedni, milyenek is ők.

A Hippi

Örök gyerek, sokan nem is értik, hogy vállalhat gyereket. Mégis meglepően jól megy neki ez a papa-téma. Talán természetéből fakadóan megvan benne az a lazaság, ami másoknál csak a második-harmadik gyereknél jön el. Tipikus otthonszülők, az ő gyereke kap legelőször kolbászt, már félévesen kiviszik a Szigetre, és sosincs náluk rend. De nagyon boldogok.

A Férfi

Az igazi pasi. Vadászik, míg asszonya gyereket nevel. Örül, hogy család lettek, imádja a gyereket. Amíg az jókedvű. De jöjjön bármilyen icipici hiszti, már nyújtja is át a babát anyunak: csinálj már vele valamit! Nem kel fel éjjel, nem pelenkáz, az apás szülést se neki találták ki. Ennek ellenére igen határozott elveket vall: ha nem hisz a homeopátiában, a gyerek nem kap homeobogyókat a fogfájásra. Ha hideg vízben szeret fürdeni, a gyerek se pancsikál harminchét fokosban. Sokat dolgozik, sokat megy el este, de mégis szeretjük, mert sokat keres és mert ellenállhatatlan. Végül is aki ilyen férfit választott, annak ez jön be és kész.

A Náci

A legrosszabb fajta. Mindenről megvan a véleménye, de nem csinál semmit, csak dirigál. Még sose tette tisztába a gyereket, de ő szabja meg, milyen pelenkát és milyen krémet használjanak. Nem kel fel éjjel, de szigorúan tiltja a „sírnihagyást”. Tipikus bio, bár nem főz, nem segít a bevásárlásban, és a dobozos bébiételt sem engedi be a lakásba. Ez az az apuka, aki később meg fogja követelni, hogy fia fehér és színes zoknijai külön fiókban legyenek.

A Transzszexuális

Ő valójában anyuka, csak pénisszel. Száz százalékig részt vesz mindenben. Már a terhesség alatt is tájékozottabb, mint a nő, ne tudd meg, milyen tud lenni, ha asszonya megkíván egy falat kecskesajtot! Tökéletesen ringat, altat, pelenkáz, mindenféle szakirodalom a kisujjában van. Soha nem megy sörözni a barátaival (talán nincsenek is barátai), meg hogy is menne, hiszen az éjszakai műszak az övé. Valósággal szerelmes a gyerekeibe, meg persze a feleségébe is. Első látásra tökéletes családnak tűnnének, ha nem lenne, hát, mondjuk ki, nyomi. Különleges ismertetőjele: aktív fórumozó felesége kedvenc kismamás oldalain.

A Vasárnapi

Bár még van, olyan, mintha nem is lenne. Szinte soha nincs otthon, a családi élet ismeretlen számára, azért akart gyereket, hogy valaki továbbvigye a vezetéknevét. Szerencsére ilyen apukákat csak a tévében láttam, úghogy nem sokat tudok róluk írni. Olyanok, mint Jockey Ewing és a kis Johnny. Apropó, tudja valaki, hogy mi lett a kis Johnnyval?

Minden Nő Álma

Persze minden nő azt hiszi, hogy az ő férje ilyen, de ez nem igaz. A valódi Minden Nő Álma egyszerűen tökéletes. Már kibulizta magát a húszas éveiben, megérett az apaságra, ezért ő vetette fel a csajának, hogy legyen gyerekük Apás szülés, persze. Segít otthon, de csak a kellő mértékben, mert hát mégiscsak férfi. Déltől négyig dolgozik, mégis rengeteg pénzt hoz haza. Sok év után is szerelmes feleségébe, és odafigyel, hogy az ne őrüljön meg otthon. Mókás családi programokkal, külföldi kiruccanásokkal dobja fel a házaséletet, persze imádott gyerekeiket is viszik.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dexterke
dexterke
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.