Anyák az éjszakában.
Anyák az éjszakában. Nem, nem arról lesz szó, hogy a nő kiszabadul az éjszakába több hónap szoptatás és fejés után, bár az sem lenne unalmas téma. Konkrétan arról a másik életről, amit anyák ezrei élnek éjszaka.
Hiába próbáltunk kismama korunkban felkészülni a kialvatlanságra, hiába mondjuk, hogy hozzá vagyunk mi szokva az éjszakázáshoz, mert későn fekszünk, vagy éjjel tanulunk. A gyerekezés az más! A kis hedonista ugyanis akkor kel, amikor ő akar. Márpedig amelyik fel akar kelni, mert olyan, az fel is fog. Éjjel. Az éjszakai szoptatásról már többször is volt szó, szóval az alábbiakban az egyéb kategóriát boncolgatom.
Hogyan tudjuk elrontani a gyerekeink alvókáját? Először is a cumival, amely ugye arra van hivatva, hogy megnyugodjon és elaludjon vele. Nos, erre az apró kis izére egészen biztosan fel fog ébredni. Először is, mert keresi, másodszor mert általában csörög a fogója. Éjszakánként többször is matathatunk utána és dughatjuk vissza a csöpp kis követelőző szájba.
Aztán remekül elronthatjuk még azzal is, hogy itatjuk. Igen, kedves anyatársaim, töredelmesen bevallom, én is elkövettem ezt a hibát. Kettes számú versenyzővel kerek egy évig játszottuk ezt az éjszakai társasjátékot.
Van olyan gyerek, aki ok nélkül ébred. Drámaibb esetben nem alszik vissza rögtön, sőt, szórakoztatásra vágyik. Nos, ezen gyermekek anyukái úgy hallgatják a jól alvó babák mamáit, mintha csodáról beszélnének. Számukra az éjszakát átalvó gyerek városi legenda.
Kezdetben az ember még reménykedik, hogy ha ma nagyon rossz éjszakánk volt, a holnapi ezzel összefüggésben, egészen biztosan nagyon jó lesz. De hamarosan ki kell hogy ábránduljunk, semmi kapcsolat nincs a kettő között.
Aztán megpróbálunk valami rendszerességet keresni abban, hogy most a drága gyermek miért is volt fent. Mondhatjuk, hogy a fronttól. Jön a hideg. Vagy a meleg. Esetleg erősen fúj a szél. De ha történetesen egyik sem illeszthető be megoldásként, akkor rögtön elővehetjük a mindig tökéletes okot: biztosan jön a foga.
A későbbiekben már nem gondolunk semmire, mert teljesen hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy felébredünk. Mi több, természetes. Már nem számoljuk, hogy éjjelente hányszor takartuk be, itattuk meg, dugtunk cumit a szájába. Nem hasonlítgatjuk az előző éjszakához a mait, a legrosszabbhoz a mostanit, egyszerűen szerzetesi alázattal bolyongunk az éjszakában.
Ezt az állapotot aztán az követi, amikor olyan szinten kialvatlanok vagyunk, hogy gyakorlatilag egész nap azon agyalunk, hogy mikor tudunk hunyni egy keveset. A memóriánk egyszerűen eltűnik. Vannak anyák, akik határozottan agresszívé válnak éjjel felébredéskor. Megeshet, hogy az alvó apuka, aki amúgy édesdeden átalussza a gyermek hónapok óta tartó éjszakai ámokfutását, egyszer csak anya „Aludjál már az isten áldjon meg!” üvöltésére ébred. Nos, ez az a pillanat, amikor cselekedni kell! Apa, ha eddig nem tette volna, csatasorba kell, hogy álljon! Anyának pedig szorgalmasan és kitartóan, legfőképpen pedig következetesen be kell tartani a „nem veszem ki a helyéről” pontot.
Érdemes elmerülni az éjszakai átalvásról szóló irodalomban, és eldönteni, hogy mely irányzathoz tartozunk lélekben. És ahhoz tartsuk magunkat. A gyerekek többsége, egy bizonyos kor után valóban megtanul magától aludni. Sajnos vannak persze kivételek, akik évekig gyötrik elsősorban anyukájukat. Nekem van jól alvó gyerekem és rossz alvó gyerekem is. A rossz alvó jött később. És sokat gondolkodtam azon, hogy milyen jó, hogy az első gyerek jól aludt, mert fordított esetben biztosan nehezen vettek volna rá arra, hogy kistestvére szülessen.
Gondoljunk tehát kialvatlan sorstársainkra és rebegjünk egy halk imát a nőkért, akik a kilométereket róják a parkettán. Éjjel. Anyatársaim, kitartás! A gimiben már nem mi cipeljük őket!
win
