A 10 leghasznosabb dolog

Már annyi csúnyát mondtunk a Lehúzós Babaiparról. Úgyhogy most szót ejtünk pár dologról, melyekkel kivételesen érdemes volt lehúzva lenni.


10. Az úgynevezett szopipárna, másnéven Szopi. Már a terhesség alatt is imádtam vele aludni, azóta pedig szoptatáskor nagyon jól jött sajgó derekamnak. Aztán amikor Samu felült, püfölte mint valami mini Lars Ulrich, mert tele van pici golyócskákkal, amik roppant izgalmasan zörögnek-börögnek.

9. A cumi, de ezt már mondtam valahol máshol.

8. A cumit tartó kis micsoda, amit rá lehet csipeszelni a kabátra, és akkor nem esik bele a cumi egy gőzölgő kutyaszarba a járdán.

7. Fejőgép. Elektromos. Így el tudtam menni otthonról több, mint félórára is.

6. Zselés mellhűsítő párna (vagy zselés hűsítő mellpárna?) Nagyon, nagyon jól esett az elején.

5. A babybjörn. Nem tudom máshogy szólítani, mint a márkanevén, mert ez a kenguru annyival, de annyival jobb, mint a többi! Ilyen van Angelina Jolienak is, és kérem ez nem véletlen! Bár hátulról úgy nézünk ki benne, mint egy földi szolgálatot teljesítő ejtőernyős, az a fura hátsó része teljesen jól tartja a derekunkat. Így több, mint tíz percet is tudjuk viselni még dundi csecsemőnket is.

4. A H&M gyerekosztálya. Tudom turi meg tesco, de akkor is, sajnálom. Engem bizony bármennyire le lehet szedni azzal, ha egy kisfiú ruhája nem világoskék. És nincs rajta bari.

3. Az a kis forgó izé, amit mi csak a barátainak hívunk. Felhúzod muzsikál, a baba meg nézi és csendben van. Létezik ilyen távirányíthatósban is, és bár húszezerér osztják, hasfájós babák szülei szerint a dupláját is megérné.

2. A zárható pelenkakuka. Eleinte idegenkedtem tőle, mikor láttam a boltban, hogy mi a túró kerül 3990-ba egy műanyag dobozon, de hamar rájöttem. Csak rálépsz a lábaddal, kinyílik, bedobod, újra rálépsz és becsukódik. Nincs szarszag, nem kell egyenként bezacskózni a pelusokat meg egyáltalán. Jó és kész.

1. A tetrapelenka. Bármilyen formában. Először vettünk ötöt, csak hogy legyen. Aztán még ötöt. Aztán még húszat, meg a nagyból is, fürdőlepedőnek. Anyósom négyfelé vágott párat, beszegte, azok tök jók voltak hányóspelusnak. Örökzöld dolog, abszolút winner.

Ja és +1: A légzésfigyelő. Számot vetettem, és rájöttem, hogy igazatok van. Felelőtlenség volt játszanom a gyerek életével, és a káros sugarak-szöveg tényleg butaság, jaj, hova is gondoltam? A férjemtől azóta elváltam, nektek meg köszönöm.
Oszd meg másokkal is!
Mustra