Lehet, hogy nem az a csillagjegyed, amit gondolsz - a védikus asztrológia

Olvasási idő kb. 7 perc

A védikus asztrológusok nem a személyiséget, hanem a lélek útját és a karmikus feladatokat vizsgálják, és az uralkodó bolygónak a Holdat tartják. Az indiai szinte mindenben különbözik a nyugati asztrológiától, mégis, vagy talán pont ezért, a két rendszer egyáltalán nem üti egymást. Abban egyetértenek, hogy a szabad akarat nem korlátozható.

A lélek feladatát keresik

A védikus asztrológia Indiából származik. Szanszkritul Jyotish Shatra, ami azt jelenti: A fény tudománya. A védikus asztrológia rendeltetése az, hogy fényt vessen mindarra, ami egyébként nem látható. A jelen pillanatban minden látható vagy tudható, amire szükség van, viszont a múlt és a jövő csak a védikus asztrológia segítségével ismerhető meg. Fő célja az, hogy megtalálja a lélek erre az életre vonatkozó feladatát, hogy miért is öltött testet. Ezek után megnézi, hogy mik azok a belső és külső akadályok amik ezen cél elérésében gátolják az illető személyt, majd tanáccsal lát el, hogy hogyan lehetne a lehetőségekhez mérten jobb eredményeket elérni.  A múlt és jövő feltárása ebben a tekintetben másodrendű, bár az emberek többsége csak rövid távra gondolkodik, és gyakran csak egy jóslás félét vár az elemzéstől.

A Jyotish (ejtsd dzsútis) a Védikus tanok közül a legmagasabb rendű tudomány, amely egyszerre alapja és atyja az összes többi védikus tudománynak, mint pl. Ayurvéda (a védikus orvoslás) és a Vastu (védikus építészet).

Nálunk még nem elterjedt

Idén januárban már második alkalommal járt nálunk a Filozófia Gyakorlati Iskolája (www.filozofia.hu) szervezésében Geoffrey Pearce a British Association for Vedic Astrology (Védikus Asztrológia Brit Szövetsége) tagja, aki szeptemberben már egy intenzív, négy napos kurzuson átadta tudásának egy részét a karma asztrológiáról. Magyarországon kevésbé elterjedt a védikus (indiai) asztrológia, aminek elsősorban az az oka, hogy nehezen hozzáférhető a tudás, és kevés a magyar nyelvre lefordított könyv. Geoffrey egy fantasztikus tudásanyagot hozott Magyarországra.

Mindkét rendszer működik

A védikus asztrológia a bolygók valódi pozícióját használja, ugyanúgy, mint a csillagászok. A múltban a csillagászat és az asztrológia is az égbolt tanulmányozásán alapult. A nyugati asztrológia (hazánkban ez az elterjedt) a Földnek a Naphoz való tájolásán alapszik. Azt feltételezi, hogy a Nap minden évben a tavaszi napéjegyenlőség idején a Kos 1 fokán illetve őszi napéjegyenlőség idején a Mérleg 1 fokán áll. Vagyis figyelmen kívül hagyja a precessziót. Pl. a nyugati asztrológia szerint a Nap március 21-től április 20-ig a Kos jegyében jár. A védikus vagy keleti asztrológia szerint viszont a Nap április 13-tól május 14-ig jár a Kos jegyében, tehát 22 nap a különbség. Ez az eltolódás igaz az összes többi bolygóra és aszcendensre is. Mindez senkit ne zavarjon meg, mivel a két rendszer ennél fogva teljesen más szempontból vizsgálja a dolgokat. Tapasztalatom az, hogy mindkét rendszer működik, azonban céljuk alapvetően más. Míg a nyugati asztrológia a személyiséget helyezi előtérbe, addig a keleti (indiai) asztrológia azt vizsgálja, hogy mire születtünk, spirituálisan mit teljesít be az egyén.

A legfőbb különbségek

-      A nyugati asztrológia elsősorban a pszichológiához kapcsolódik, a személyiségünkkel, karakterünkkel foglalkozik, amit alapvetően a Nap határoz meg.

-         A védikus asztrológiában a Hold a legfontosabb a planéták közül. A Hold jelképezi az elmét: mert a fizikai világban semmi olyan nem jelenik meg, ami az elmében nincs. A Hold jelképezi nemcsak mentális és érzelmi beállítódásunkat, de tudatosságunk erejét és szellemi képességeinket is.

-         Holdházas rendszere (Nakshatra) egyedivé teszi, mivel ehhez hasonló, vagy ilyen típusú részletezés nem létezik más asztrológiai rendszerben. Ezt az összetett rendszert használják pl. két ember összeillőség meghatározásakor házasság kötés előtt, vagy bizonyos időpontok kiválasztásához.

-         A védikus asztrológia a reinkarnáció alaptörvényére épül . Amit halálnak nevezünk, csak a test halála, de a lélek tovább halad, hogy egy másik formát vegyen fel. A születési képlet jelzi a személy jelenlegi életének fő motívumait, amik a múltbéli inkarnációk gyümölcsei, továbbá utal az elkövetkező életekre is.

-         A védikus asztrológia nem veszi figyelembe az Uránusz, Neptunusz és a Plútó hatását, mivel azok nagyon messze vannak a Földtől. A védikus asztrológusok ismerték ezeket a bolygókat, de nem használták őket. Úgy ítélték meg, hogy ezeknek a bolygóknak a személyek életére nincs közvetlen hatása, csak tágabb értelemben korokra és társadalmakra, hiszen távolságuk miatt nem láthatóak, és nagyon lassan haladnak.

-         A védikus asztrológiában a leszálló és a felszálló Holdcsomópontok (Rahu, Ketu) sokkal hangsúlyosabbak, mint a nyugatiban. Ez a horoszkóp karmikus tengelye.

-         A védikus asztrológia szerint a szerelem egy eszköz, amely két embert összehoz ebben az életben, hogy beteljesíthessék karmikus feladataikat. Vagyis nagyon leegyszerűsítve: minél nagyobb szerelemre vágyunk, annál nagyobb karmikus feladatot szeretnénk (vagy kell) megoldani.

-         A védikus asztrológia a retrográd (hátráló) bolygók hatását erőteljesebbnek ítéli, mert ilyenkor a bolygó közelebb van a Földhöz, ezáltal a hatása is nagyobb.

A szabad akarat mindent visz

A védikus asztrológia az életünk minden területét lefedi: a vágyainkat, a bennünk rejlő tehetséget, spirituális fejlődésünk lehetőségét illetve azokat a dolgokat, amikért felelősséget kell vállalnunk. Továbbá képes arra, hogy az életünk összes fontos eseményének jelezze az időpontját és az időtartamát. Fontos leszögezni, hogy bármely asztrológiai irányzattal is dolgozunk, mindegyikben van szabad akarat. Azonban Geoffrey elmondása szerint a szabad akarat nem azt jelenti, hogy azt csinálom, amit szeretnék, hanem amit az adott pillanatban megtehetek.

Az asztrológia csak 70%-ban tanulható

Felmerülhet bennünk, hogy akkor most melyik asztrológust válasszuk, melyik tud nekünk pontosabb képet festeni illetve útmutatással szolgálni. Először is, tegyük fel magunknak a kérdést, milyen területen várunk segítséget, fogalmazzunk meg konkrét kérdéseket. Rá fogunk jönni, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Mindkét asztrológiai irányzat több ezer éves, működése megkérdőjelezhetetlen, azonban azzal a faktorral számoljunk, bármelyiket is választjuk, az asztrológia 70%-a tanulható, 30%-a intuíció és nincsenek véletlenek. A Jyotish nagyon bonyolult rendszer, amiben azért kap teret az intuíció is, mert a szinte kimeríthetetlen mennyiségű szabályok és ismeretanyagok rengetegében csak a tapasztalt asztrológus tud eligazodni, gyakran csak egy úgynevezett magasabb rendű intelligencia segítségével.

A Nap jegyváltásának időpontjai

Csillagjegy                   Keleti, Védikus (sziderikus)     Nyugati (trópusi)

KOS                           ÁPRILIS 13.                           MÁRCIUS 20.

BIKA                          MÁJUS 14.                             ÁPRILIS 20.

IKREK                       JÚNIUS 14.                             MÁJUS 21.

RÁK                           JÚLIUS 16.                            JÚNIUS 21.

OROSZLÁN                 AUGUSZTUS 16.                      JÚLIUS 22.

SZŰZ                          SZEPTEMBER 16.                 AUGUSZTUS 23.

MÉRLEG                    OKTÓBER 17.                       SZEPTEMBER 23.

SKORPIÓ                  NOVEMBER 16.                     OKTÓBER 23.

NYILAS                     DECEMBER 15.                      NOVEMBER 22.

BAK                           JANUÁR 14.                          DECEMBER 21.

VÍZÖNTŐ                  FEBRUÁR 12.                        JANUÁR 20.

HALAK                      MÁRCIUS 14.                       FEBRUÁR 18.

Pl. ha valaki július 15-én született, az a nyugati asztrológia szerint Rák jegyű, míg a védikus (indiai), sziderikus számítás szerint Ikrek jegyű.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek