Fiatalodj éveket dinamikus nyugalommal!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Kum Nye jógarendszere egyformán megmozgatja a testet és a lelket, biztonságos minden korosztály számára, sőt még emailen keresztül is végezhető. Mivel a negatív energiákat jóra fordíthatjuk a módszerrel, ezzel regeneráljuk, és megfiatalítjuk testünket.

A Kum Nye különleges jóga rendszerét Tarthang Tulku Rinpocse alakította ki a nyugati világ számára. Feloldja a stresszt, átalakítja negatív szokásainkat és kiegyensúlyozottabb életstílust hoz azzal, hogy egyforma hangsúlyt fektet a fizikai és pszichológiai tevékenységünkre. Írott hagyománya tibeti orvosi könyvekben, valamint ősi buddhista iratokban gyökerezik. Tibetben a haladott meditációk kiegészítéseként tanították. A teljes gyakorlatsor több mint 100 gyakorlatból áll, de pár gyakorlat megtanulása és elmélyítése is elegendő a Kum Nye lényegének megízleléséhez. A teljes rendszer ülőgyakorlatokból, légzőgyakorlatokból, önmasszázsból illetve speciális mozgásokból, ászanákból áll és minden korosztály
biztonságosan végezheti.

<object classid="clsid:d27cdb6e-ae6d-11cf-96b8-444553540000" codebase="http://download.macromedia.com/pub/shockwave/cabs/flash/swflash.cab#version=6,0,40,0" height="475" width="600"><param name="allowFullScreen" value="true"/><param name="allowscriptaccess" value="always"/><param name="src" value="http://www.youtube.com/v/Nvi-YXb2gAI?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x402061&color2=0x9461ca"/><param name="allowfullscreen" value="true"/><param name="type" value="application/x-shockwave-flash"/><embed allowfullscreen="true" allowscriptaccess="always" height="475" src="http://www.youtube.com/v/Nvi-YXb2gAI?fs=1&hl=hu_HU&color1=0x402061&color2=0x9461ca" type="application/x-shockwave-flash" width="600"/></object>

Átalakítja a negatív mintákat

A Kum Nye feltölt, átalakítja a negatív mintákat és segít, hogy harmonikusak és egészségesek legyünk. Fokozza az élvezetet és az élet megbecsülését, rávezet a test és tudat egyesülésére minden cselekvésben. A belső összhangunk kulcsa és a világgal való harmonikus kapcsolatunk mind az érzéseinken és érzékelésünkön nyugszik. Táplálhatjuk testünket és tudatunkat azzal, hogy mélyen megéljük érzéseinket és kiterjesztjük azt a ritmusos áramlást, ami hozzáférhető számunkra, kapcsolódva a mindenség energiájához. Ez az energia belsőleg serkenti önmagát, hogy fenntartsa és táplálja a hétköznapi életünket, újrahasznosítva a blokkolt érzelmi minták maradványait, élővé és egészségessé téve minket: egyensúlyba kerülünk.

Nem kell oktató, vagy beavatás

Az órákat a Kum Nye rendszer szerint Kovács Endre Természetgyógyász AMM terapeuta vezeti Arnaud Maitland (Tarthang Tulku egyik fő tanítványa, 1976-óta követi mesterét) jóváhagyásával. A gyakorlatok egyedien nyitják meg energiaközpontjainkat, stimulálva azok harmonikus működését, így végre megízleljük az ellazulást. Megismerjük az örömteli légzést, az érzékmegnyitó légzést, és az Om Áh Hum légzést. A Kum Nye jóga az egyedüli olyan tibeti jóga, amit bárki végezhet oktató nélkül is, és beavatást sem igényel, sem átadást, meghatalmazást vagy vallásosságot, a teljes rendszert úgy állította össze Tarthang Tulku Rinpocse hogy a gyakorló minden mesterkéltség nélkül otthon is megtapasztalhatja saját tudatának örömteli természetét. Mivel a negatív energiákat jóra fordíthatjuk a módszerrel, ezzel regeneráljuk, és megfiatalítjuk testünket.

Online is leküzdhető a neurózis

Aki nem szeret mászkálni, e-mailben is bekérheti a mozdulatsorokat. Megkérdeztük a kurzusvezető Kovács Endrét, vajon az e-Kum Nye is ugyanolyan hatékony, mint a real time? „Egy otthoni tanulási folyamathoz hasonlítanám, ami abban különbözik a normál tanulási gyakorlattól, hogy nem jó jegyet kapunk utána, hanem örömet és felszabadulást érzünk. Minél többet foglalkozunk vele, annál inkább megismerjük magunkat és saját belső erőnket, örömünket, gazdagságunkat és szabadságunkat. Az e-Kum Nye ugyanúgy magában foglalja a test, beszéd és tudat jógáját. Ugyanazt az alapszövegeket használja, csupán a gyakorlatok kicsit célirányosabban vannak beosztva, ezáltal segítve az önálló gyakorlást és önfelszabadítást. Ez a mód azok számára jó, akiknek nem okoz nehézséget az egyéni gyakorlás.”

Önfelszabadítás a napi munka mellett

A kurzusvezető elárulta, hogy azok a lényegi gyakorlatok, melyek közvetlenül a test, a beszéd és a tudat alaptapasztalására fókuszálnak, képesek a gyakorlót túljuttatni a kényszeres rituálék és tudatot manipuláló technikák neurózisain. „A Kum Nye a tibeti jógahagyomány, meditáció és gyógyászati módszer sajátos kombinációja, mely megtalálható minden tibeti meditációs iskolában valamilyen formában” – meséli Endre. „A tibeti hagyomány abból a megértésből táplálkozik, hogy az egyén addig a remény, félelem és zavarodottság rabja, míg nem tapasztalja saját belső erejét, örömét és tudatosságát. Tarthang Tulku Kum Nye rendszere a Nyingma hagyományból ered, melyet Tibet legfontosabb tantrikus mestere GuruRinpocse alapított, maga a módszer és a szemlélete az úgynevezett Nying-thig tsa lung rendszer gyakorlatait tartalmazza mely a Nagy Teljesség-Dzogcsen hagyomány sajátossága, de kiegészítője a Tantra-Mahamudra energia átalakító módszereinek is. Célja az önfelszabadulás állapotának megtanulása, egy olyan oktatási rendszeren belül, ahol ezt a napi munka és hétköznapi élet mellett sajátítjuk el.”

A saját örömöd a saját felelősséged

A módszer kiváló eszköz a nyugati ember számára, mert kizárólag a lényegre összpontosít (öröm, világosság, tér) meghaladva a vallásos korlátokat és filozófiai koncepciókat. Csak olyan fogalmi-tapasztalati keretrendszert használ, melyet mindenki megért vallási hovatartozástól függetlenül. A tibeti jógák alapműködése az úgynevezett kettősség egységbe olvasztása, erre a test, beszéd és tudat szintjén különféle módszereket alkalmaznak.

„A cél a pillanatban való időzés a kényszeres reakció minták, zavaró érzelmek, feszültségek szenvedésének átalakítása és önfelszabadítása. A gyakorló fizikai mozgást, légzést, önmasszázst alkalmaz és a testérzésen, az érzések lokalizálásán, követésén és kiterjesztésén keresztül megtanul erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van. Ez maga a meditáció - melyben a testi és szellemi öröm és teresség természetesen megmutatkozik" - mondja Kovács Endre. A több mint 150 fizikai gyakorlat közül választhatunk olyat, ami fokozza az örömöt, átalakítja a negatívitást, vagy éppen aktiválja szunnyadó energiánkat. A gyökeres változást a rendszeres napi minimum 30 perc gyakorlás biztosítja, melynek eredményeként már rövid idő után könnyebben és kényelmesen tudunk pihenni, időzni a testérzésünkön anélkül, hogy bármit is tennénk vagy éppen elbóbiskolnánk. "Alapvetően azt lehet mondani, hogy az a három alaptapasztalás, ami megjelenik a jógázással és meditációval (a gyönyörteli nyugodtság, tiszta világosság, és fogalommentes teres jelenlét) hasonló minden jóga, illetve meditációs hagyományban. A gyakorló rájön arra, hogy csak tőle függ, mi történik vele, hogy a saját öröme a saját felelőssége, és mindez csupán attól függ, mennyi energiát fektet önmaga megtapasztalásába.”

Rimóczi László
Rimóczi László
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.