A péniszirigységtől a szupernő szindrómáig

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ez egy tudattalan kompenzáció - mondta egy pszichológus a Nők a pszichoanalízisben című kerekasztal beszélgetésen, ahol Freudtól a baby blue-ig jutottunk, a legfőbb női szorongásokat érintve.

1. rész
Európában az 1910-20-as években a nők aránya pszichoanalízisben magasabb volt, mint bármely más tudományágban, és az idő előrehaladtával egyre többen lettek. Ők az első értelmiségi nők közé tartoztak, ugyanis az 1890-es évektől három egyetemi karon tanulhattak a nők.

A pszichoanalitikusnő vágya

Nők a pszichoanalízisben címmel az Imágó klub előadást szervezett a Nyitott Műhelyben. Borgos Anna pszichológus és genderkutató többek közt a pszichoanalízist művelő értelmiségi nők élettörténetét és szerepkonstrukcióját kutatja, erről is beszélt az előadásában. Előzetes várakozásainkkal szemben az a téma, hogy a pszichoanalízisben vannak-e kifejezetten női kezelési módszerek, nem igazán került elő.

Inkább egy-egy jelentős női pszichoanalikusról volt szó, illetve saját nőiségük, és munkásságuk meghatározásáról. Előkerült péniszirigység fogalma és egyes pszichoanalitikus nőknek a saját vaginájukról és szexualitásukról szóló értekezései, majd eljutottunk a korabeli értelmiségi nőket a maiakhoz hasonlósan nyomasztó szupernő szindrómáig. A beszélgetésen elhangzó legérdekesebb témák nem a pszichoanalízishez kapcsolódtak szorosan, sokkal inkább az elmúlt kilencven-száz évben jellemző, modern női szerepekhez.

Pszichoanalízis
Olyan vizsgálati és kezelési módszer a pszichológiában, amelyik a lelki zavarokat a tudatalatti okok feltárásával igyekszik gyógyítani. A módszer Sigmund Freud osztrák neurológushoz kapcsolódik. Elmélete szerint az elfojtással tudattalanná váló emlékek, motivációk hatással vannak a személy motivációira és viselkedésére. A tudattalan emlékképek neurózis forrásává válhatnak, főleg amelyek szexuális és agresszív tartalmúak. A pszichoanalízis célja ezeknek a felszínre hozásával kezelni. A neurológus kezdetben Breuer nyomán hipnózissal igyekezett a felszínre hozni a tudattalan élményeket. Ennek során azt tapasztalta, hogy nem mindenki hipnotizálható, s hogy hipnózissal nehéz tartós eredményeket elérni, és a szabad asszociációval kezdett el kísérletezni, hogy annak segítségével felszínre hozza az elfojtott, tudattalanná vált emlékeket. Ebben alapvető jelentőséget tulajdonított az álomfejtésnek, amit a tudattalanhoz vezető via regiának (királyi útnak) tartott. A terápiában a szóbeli elvétéseknek is nagy jelentőséget tulajdonított, a tudattalan megnyilvánulásának tartotta.

A nőiség egyfajta fogyatékosság

Borgos Anna Freud munkásságát említve kifejtette, az osztrák neurológus számára a férfiasság az alapeset, a „nő a genitális hiányosságaiból" egy sor más hiányosságot levezetett. „A freudi elmélet szerint a nőiség egyfajta fogyatékosságot is jelent, és a nő számára emiatt a következő választási lehetőségek vannak: kiteljesedés a gyermekben, vagy a maszkulinitás komplexus." Az utóbbi részben a férfiasnak tartott szerepek felvételét jelenti, ezek közé tartozik az is, ha egy nő értelmiségi pályára lép és igyekszik megállni a helyét a munkájában. A péniszirigység fogalma itt tehát nemcsak a szexualitásra utal, hanem arra is, hogy a nők férfias pályán szeretnék megmérettetni magukat.

Habár sok elmélet fölött eljárt már az idő -főleg Freud egyes elgondolásai fölött- a kerekasztal beszélgetésen részt vevő másik pszichológus, Kovács Mónika szerint a szorongás az, ami megmaradt a sikeres szakmai teljesítményt elérő nőknél. „A mai, trendi kifejezéssel élve a szupernő szindróma ugyanúgy megfigyelhető a korabeli értelmiségi nők, mint a maiak körében. Azok a nők, akiknek menő karrierjük van, megállják a helyüket a férfivilágban, hajlamosak jobb háziasszonyok lenni. Ez egy tudattalan kompenzáció. Ha vesztek a feminitásomból azzal, hogy maszkulin karrierem van, akkor azt ellensúlyozom, és a hagyományos női szerepekben is szeretnék kiváló lenni."

A pszichológus szerint az első értelmiségi nőket is ugyanúgy foglalkoztatta az a kérdés, hogy szerezhetnek-e úgy státuszt, társadalmi rangot, szakmai elismerést, hogy közben ne váljanak maszkulinná.

Az apa szerepe változott meg

Ami a hagyományos női szerepeket illeti, az anyaság megítélése a pszichoanalízis szempontjából lazult az elmúlt kilencven- száz évben. „A nőkbe az is sok szorongást ültetett, hogy az anyaság óriási jelentőséget kapott: a pszichoanalízis központi szerepet tulajdonított az anyáknak, sok, későbbi problémáért őket tette felelőssé. Ez a kiemeltség egyfelől hatalmat és önbizalmat ad egy nőnek, másfelől pedig félelmet, hogy mit kell ahhoz tenni, hogy a gyereknevelésben minden tökéletes legyen" - mondta Kovács Mónika pszichológus, hozzátéve, az anya személye, valamint a gyerek korai környezete, az „attachement" ugyanolyan fontos ma is. „A különbség az, hogy a szülőségi koncepció sokat fejlődött, másképp látjuk az apákat. Ma már gondoskodóbbnak tekintjük őket, jobban részeseivé váltak a gyereknevelésnek."

A kötődés a szülők és a gyerekek közt azért is erősebb, mert a mai emberek körülményesebben tervezik a családalapítást, érettebb korukban vállalnak gyereket, és az is meghatározó ok, hogy korábban a gyerekhalandóság miatt az anyák a saját védelmükben nem alakítottak ki olyan szoros kapcsolatot a csecsemőikkel, ami a mai ember számára természetes.

Szoptatás, baby blue, feleség szerep

Amint a beszélgetés végén a közönség is hozzászólt a témákhoz, világossá vált, hogy az anyasághoz kapcsolódó szerepek, élmények és konfliktusok gondolkodtatták el a legtöbbeket. Szó esett arról, hogy a szoptatásnak milyen trendjei voltak az elmúlt évtizedekben, és ma már Dr. Spock utáni érában érzés kérdése, hogy egy nő mennyiszer és meddig szoptat. Felvetődött az anyai felelősséggel együtt járó, a szülés utáni napokban - a statisztikák szerint átlagosan a 3. napon belül - jelentkező baby blue (gyerekágyi levertség) is, amelyről megoszlottak a vélemények, hogy a hormonális változások, vagy az új szerep okozta szorongás-e a fő kiváltó oka. Egy hozzászóló férfi pszichoanalitikus azt is szóba hozta, hogy sok női páciensénél szülés után az okozta a legnagyobb gondot, hogy anyából ismét nővé és feleséggé váljon. Ha néhány szóban kellene összefoglalni a visszacsatolásokat, az arról szóló beszámoló a női aggódás evolúciója címet kapná.

A folytatásban arról lesz szó, kik azok az európai - és főleg magyar- nők, akik az 1910-es évektől kezdve meghatározó szerepet töltöttek be a pszichoanalízsben, miért épp ezt a hivatást választották, és hogyan ítélték meg az ő munkásságukat.

Nem tenyészbika, nem szárazdajka

Házasélet a gyerek után

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.