A velencei Lido egész Európából vonzotta a nyaralókat: miután megfürödtek a tengerben, a jól öltözött hölgyek és keménykalapos urak esténként az árnyas fasorban korzóztak, vagy pedig vaporettóval igyekeztek a Szent Márk-térre, hogy meghallgassák a zenekart.
„Mi hajtja, húzza a magyarokat Velencébe?” – tette föl a kérdést 1906-ban Ady Endre. A költő érteni vélte, hogy az angolok, a németek és a franciák miért vonzódnak ellenállhatatlanul Velencéhez, a magyarok viszont – szerinte – valójában unják: „De a magyarok itt unatkoznak. Látom. Ímmel-ámmal bújnak a Lidó vizébe is. (...) A lagúnáknak csak a szagát érzik. A holdas estéknek csak a borzongató szelét. A formákat a velencei nőkön tanulmányoznák, de ezek nem kedvük szerint formásak” – vélekedett.
Velence, az Adria királynője
A századeleji Velence – akárcsak Abbázia vagy a belga Ostende – a polgárság és az arisztokrácia egyik legkedveltebb nyaralóhelyszíne volt, ahová Budapestről vasúttal, illetve vasúttal és hajóval lehetett eljutni, nagyjából 16-20 óra alatt. A Monarchia korában akár közvetlen kocsikkal is érkezhettünk a gondolák városába, de a legtöbben Fiuméig (esetleg Triesztig) utaztak vonattal, ott pedig gőzösre szállva, a tengeren át értek az Adria királynőjének is nevezett Velencébe. Fiumébe naponta kétszer, reggel és este indult vonat Budapestről. A hálókocsis utazásnak megvolt a maga varázsa, s ha valakit nem riasztott a gondolat, hogy a vonaton töltse az éjszakát, reggel, a vonatablakból már megpillanthatta a tengert.
Csáth Géza és a halaskofák
Csáth Géza is 1908-ban, 21 éves korában látogatott el Velencébe. Vonatja augusztus 21-én hajnalban indult a Keleti pályaudvarról; este 8-kor pedig már Triesztben várta a Velencébe vivő gőzöst. Csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy aznap már nem indul hajó, így egy „elegáns, de némileg kátrány- és halszagú” szobát vett ki, de aludni nem sokat tudott falszomszédjai mulatozása miatt.

Másnap körbenézett a piacon – leginkább a csinos, fiatal kofákon akadt meg a pillantása –, majd amikor végre megérkezett Velencébe, a Szent Márk-téren vegyes benyomások érték: „Egészben kellemetlenül hat. De a részletek egytől egyig elragadóak” – írta naplójába. A Lido viszont elnyerte a tetszését:
![]()
„A tengerben fürdeni olyan szenzáció, amely maga megérte a nagy utazást. De kevés szép nő fürdik; vagy a nők megcsúnyulnak fürdőruhában?
(…) A Lido: egy darab nyugat. Itt már szolidak, európaiak a formák az építkezésben. Sok jól öltözött nő.”

Magyar szálloda a Lidón
Ami ez utóbbit illeti, Csáth minden bizonnyal a fürdőhely előkelő hölgyvendégeire gondolt, akik a századfordulón megépült számos pompás szálloda valamelyikében laktak – például a magyar vonatkozású Hungaria Palace Hôtelban. A Lido főutcáján, a fasorral szegélyezett Gran Viale Santa Maria Elisabettán található, ötemeletes szálloda arculatát kifejezetten magyarosra tervezték; neve pedig azért lett Hungaria (és nem Ungheria), mert így egzotikusabbnak hangzott. Magyar portás fogadta az érkezőket, az étlapon magyar fogások is szerepeltek. A hotel homlokzatára 1914-16-ban díszes, szecessziós majolikák kerültek, s az oroszlános Velence mellett megjelent a Magyarországot címeres pajzzsal, karddal és búzakalásszal ábrázolt Hungária is.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Ady Velencében
„Még a kávéskanalakon is ott a magyar címer a Hungária-hotelben. Magyar színek, magyar freskók, magyar címer mindennemű. Még tulipán is, ha kell” – írta Ady Endre, aki maga is eltöltött néhány hetet Léda társaságában az újonnan megnyitott szállodában, 1906 őszén. A Velencéért nem különösebben lelkesedő Ady a Lidón igen jól érezte magát, miután megcsapta „a modern élet láza”, de a hazai hangulatot akkor sem kellett nélkülöznie, ha ellátogatott egy-egy mulatóba, hiszen ezekben gyakran csendültek fel magyar nyelvű kuplék is.
Thomas Mann és a Halál Velencében
A Hungaria Palace Hotelen kívül az európai arisztokrácia választhatta a számtalan szecessziós villa valamelyikét, az 1908-ban épült, keleties stílusú Hotel Excelsiort, vagy a 20. századdal egyidős Hotel Des Bains-t is – utóbbi arról nevezetes, hogy itt játszódik Thomas Mann klasszikusa, a Halál Velencében is.
Milyennek festette le Thomas Mann a Lidót? „A tenger szürke síkját már elevenség verte föl: pocsoló gyerekek, úszók és tarkabarka figurák, akik tarkón összekulcsolt kézzel hevertek a fövenypadokon. Mások pirosra, kékre mázolt apró ladikokban eveztek, és hahotázva borultak föl. (…)
![]()
Elöl, a nedves és szilárd homokon egy-egy fehér fürdőköpönyeges vagy rikító színű, bő lebernyeges sétáló. Jobb felől saroktornyos homokvár, gyerekkezek műve, megtűzdelve körös-körül minden nemzet apró zászlaival.
Árusok térden állva teregetik portékájukat: kagylót, süteményt, gyümölcsöt” – írta.

Fürdőzés a Lidón
A fürdőzők leginkább a kilométernyi hosszú Stabilimento balneare lassan ereszkedő, bársonyos fövenyét szerették. A parton hűsölőkabinok húzódtak, de a hölgyek és urak természetesen nem ezekben, hanem a fürdőházakban öltözködtek át, s onnan ereszkedtek a vízbe. A közvélekedés szerint aki délelőtt ment fürödni, felfrissülni vágyott, aki viszont délután, inkább mókázni. „Vannak homokgázlók, napfürdőzők és csupán a tenger hullámverését élvezők.
![]()
Aki rézbőrrel óhajt hazakerülni, az délelőtt fürdik, aki pedig nem akar emberi mivoltából kivetkőzni és a szó legteljesebb értelmében levedleni, az napnyugtakor keresi föl a Lidót”
– írta meg a Vasárnapi Újság, bizonyítva, hogy már 1907-ben is létezett UV-sugárzás.

A velencei vasútállomás (Santa Lucia) és a Lido között vaporettók közlekedtek. Aki a városban lakott, vaporettóval járt ki strandolni a Lidóra, aki viszont a Lido valamely elegáns hotelében foglalt szállást, ugyanezzel a közlekedési eszközzel jutott el a Szent Márk-térre, ahol esténként zenekar szórakoztatta az összegyűlt nyaralókat, egészen éjfélig. Utána viszont elhalkult a zene, ki-ki a szállásán töltötte az éjszakát, s amikor hazautazott, nosztalgiával emlékezett vissza a Rialtótól a Sóhajok hídjáig elhallatszó muzsikára.
Kapcsolódó: A Monarchia korában kedvelt nyaralóhely volt Abbázia is
























