A balatonszárszói önkormányzat 26 fa kivágását kezdeményezte. Az életveszélyessé vált növények ugyanis jó ideje súlyosan fertőzöttek voltak.
Balatonszárszó önkormányzata a napokban kezdeményezte annak a 26 fának az eltávolítását, melyek több szempontból is életveszélyes helyzeteket teremtettek. Volt, amelyiket a szél csavart ki korábban, volt, amelyik súlyosan megfertőződött.
A balatoni kerékpárúton közlekedőkre veszélyes fák között a korábbiakban már olyan is akadt, amelyet a katasztrófavédelemnek kellett az úttestről eltávolítania, miután a szél kidöntötte.
Komoly károkat okoztak az életveszélyessé vált fák
Az elmúlt években több alkalommal történt az adott utcában káresemény, amely vagyoni kárral járt. A község képviselőtestülete emiatt úgy döntött, hivatalos szakértővel vizsgáltatja meg a Berzsenyi utcai fákat. A szemlét követően kifejezetten veszélyesnek és kivágandónak ítéltek
![]()
26 db elöregedett, súlyos fertőzöttségű fát.
A jegyzői hatáskörbe került fakivágások ügyével kapcsolatban végül 2026. március 2-án kapták meg a kötelező fakivágásról szóló határozatot, melynek nyomán először eltávolítják a jelzett fákat, majd
![]()
gondoskodnak azok pótlásáról is.
Vigyáznak a fészkelő madarakra is
Ha a kivitelező az adott fán fészkelő madarat vagy tojást talál, haladéktalanul jeleznie kell a természetvédelmi hatóság természetvédelmi őrének, aki szakszerűen áttelepíti a madarakat.
Amennyiben a lakosságnak az ügy kapcsán kérdése merülne fel, abalatonszarszo@balatonszarszo.hu e-mail címre várják az észrevételeket.
Az önkormányzatnak elkötelezett célja Balatonszárszó zölden tartása és újrafásítása. A kivágott fák helyett az EON-nal egyeztetve alacsonyabbra növő, masszívabb gyökérzetű fákat fognak ültetni.
A faültetés ma már klímavédelmi szempontok miatt is komoly megfontolást kíván, Budapesten így oldják meg, hogy enyhet adjanak a fák.
























