Felnövéstörténet – vagy ahogyan Ráskó Eszter fogalmaz, kapunyitási nyomor – női és művészhangon elmesélve: Kuizs Lilla egy itthon még kevesek által ismert műfajban, graphic novelben invitál rajzolt időutazásra.
Aki a 2000-es évek első évtizedében bulizott Budapesten, azt úgy öleli körbe a Semmi szédítő magasság világa, mint a zene hullámzó ritmusa kedvenc szórakozóhelyén. A történet főhőse, Matilda magát is keresve járja a budapesti éjszakát egyetemi tanulmányai mellett és néha helyett is,
miközben fontos kérdéseket tesz fel magának.
A problémák, amelyekkel szembesül, egyszer a mieink is voltak, de örökérvényűek: saját magad megtalálásának akvarellel festett története a Semmi szédítő magasság, nosztalgikusan hangszerelve. Kuizs Lillával beszélgettünk a grafikus regényről.
Képregény vagy grafikus regény: jelent ez bármilyen különbséget?
Próbáltuk elkülöníteni a műfajt a Magyarországon ismert klasszikus képregényektől, amelyeket nemzetközileg comics műfajmegjelöléssel illetnek, szemben a graphic novellel.
Ez a műfaj sokszor tényleg olyan, mint egy regény: egy komplett történet hosszabb terjedelemben elbeszélve, mostanában gyakran már keménytáblás kiadásban.
A története sokszor életrajzi ihletésű, más, mint egy szuperhősös képregény.
Ha már az életrajzi ihletettséget említed: Matilda vidékről jön a MOME-ra, animáció szakra jár, aztán nagyon hosszan dolgozik első képregényén. Mennyire vagy te Matilda?
A Semmi szédítő magasság ötlete 2010-ben született az Annecy Filmfesztiválon. Akkor még egyetemre jártam, rengeteg filmet néztem végig, ott jött az ihlet. Innentől kezdve éveken át kísért Matilda karaktere: ha fel kellett dolgoznom valamit, volt egy olyan problémám, élethelyzetem, vagy egy fiú, akkor részben tudatosan, részben tudat alatt rajta keresztül dolgoztam fel.
2018-ban diplomáztam az első gyerekem születése és pár év kihagyás után, a mestermunkám a Semmi szédítő magasság 70 oldalas első verziója volt.
Akkor azt kaptam kritikaként, hogy sokkal jobban beletehetném önmagam – korábban ettől én épp, hogy féltem.
Aztán jött a Covid időszaka. Amikor amúgy is otthon töltöttem az időm, újra elővettem Matilda történetét és már bátrabban írtam bele magamat. Egyre közelebb került hozzám a főhős, de figyeltem arra is, hogy senki se lehessen felismerhető, legyen szó a családtagjaimról, tanárokról, barátokról vagy fiúkról. Vagy sztereotípiákból gyúrtam össze őket, vagy több emberből teremtettem egyet.
Az, hogy a család visszahúzó erő is lehet, megjelenik a kötet mellet az Instagramodon is, ahol egy videóban arról beszélsz, a mai mesékben a hős nem szörny, hanem sokszor a családja ellen küzd…
Ez a tény csak egy idő után lett világos számomra, ezért is gondolom, hogy a Semmi szédítő magasság írása és rajzolása terápiás jellegű volt számomra.
Mire majdnem kész voltam, akkorra értettem meg, mennyire meghatározta az érzéseimet sokszor az, ahonnan indultam.
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy amikor kisebb sikereket kezdtem elérni, már a szüleim is teljes mértékben támogattak, de kezdetben nem vették komolyan, hogy a művészettel lehet professzionális szinten foglalkozni.
Matilda története budapesti időutazás is a Zöld Pardon és a Corvintető világába, amikor még a Moszkva téri óra alatt találkoztunk péntek esténként. Erős nosztalgiafaktora van a rajzoknak, a történetnek, a visszajelzések alapján ez húz be?
Úgy érzem, hogy ez az Y generációnál, a kortársaimnál nagyon jól működik. Helyén érzik azokat a pontokat, amiket én fontosnak tartok: a szülőkről való leválás, a vidékről Budapestre költözés, de még a szórakozóhelyek is ilyenek. Ezekről mindenkinek van egy saját élménye, tudja, mennyire fontos volt a Rio vagy a Zöld Pardon. Az idősebbek nehezebben tudnak azonosulni ezzel a világgal, de a fiatalabbaknál betalál az útkeresés révén.
Hogyan „szerezted meg” egy 30Y album címét a sztorihoz?
Nagyon sokáig nem volt címe, illetve az Instagram-fiókom neve, a Matilda világa volt a munkacím. Ezt viszont nem szerettem volna használni, egyrészt Roald Dahl Matilda-regénye miatt, másrészt pedig nem is akartam női nevet a címbe. A történetben ugyanakkor van egy 30Y-koncert, ahol ezt a dalt éneklik a szereplők. A férjem kérdezte, mi lenne, ha ez lenne a címe? Ő egyébként pszichológus, innen is jön a könyvben az útkeresés központi témája.
Egy ismerősünkön keresztül kerestük meg Beck Zolit, aki először bizonytalan volt, azt kérte, küldjem el neki a képregényt.
Elolvasta, utána megköszönte, hogy így részt vehet benne.
A cím egyébként nagyon sok szinten kapcsolódik ehhez az időszakhoz, a kétezres évek eleje maga volt a Semmi szédítő magasság. De utal arra is, hogy nem megrázó, tragikus sztorit írtam és rajzoltam, hanem egyszerű, emberi történetet.
Hogyan készültek a rajzok? Hosszú éveken át dolgoztál a képregényen, változott a technikád?
Végig tusrajzokkal dolgoztam, amelyeket később digitalizáltam, illetve többször festettem bee akvarellel. Volt sok olyan oldal is, amit újrarajzoltam. Tényleg sokáig tartott elkészíteni, de közben született két gyerekem, ami visszavetett az alkotási folyamatban.
Volt kommentelőd, aki szerint AI-jal három perc elkészíteni egy ilyen rajzot, mint nálad egy képregényoldal. Hogy látod a szakmád és a mesterséges intelligencia kapcsolatát?
Nagyon sok mindenre lehet jól használni, kértem is tőle tanácsot – például ha egy egyetemi professzort kellett megszólaltatnom. Nem úgy jár az agyam, mint egy tanáré, de az AI segített abban, hogyan fogalmazná meg egy professzor azokat a gondolatokat.
A rajzi részt ugyanakkor nem képes utánozni.
Mindig mindent sablonban helyez el, a rajzai olyanok lennének, mint a Family Guy figurái. Az emberi tökéletlenséget nem tudja reprodukálni, hiányzik belőle az egyediség.
Matilda a kötet végére megrajzolja a képregényét, amelyre az ő Schrödinger-dobozaként hivatkozol: amíg nem születik meg, egyszerre sikeres és sikertelen művész, de ha elkészül, minden kiderül. Neked a Semmi szédítő magasság a Schrödinger-dobozod?M
Mindenképpen!
És úgy sejtem, a siker felé billent a mérleg nyelve, hiszen már dolgozol a folytatáson.
Több kiadó, amelyet megkerestem vele, azt mondta, ez egy nem létező piac, ilyesmit nem lehet adni. Tény, hogy kevés hasonló képregény van Magyarországon, és nincs is akkora érdeklődés rá, mint más képregényekre, de büszke vagyok arra, hogy be tudtam fejezni.
Már gyűjtöm az inspirációt a folytatáshoz, gondolkozom azon, hogyan lehetne még magasabb szintre emelni.
Mindezzel együtt már karácsony előtt kifogyott a könyv a boltokból, a két ünnep között kellett újratölteni. Két hónap alatt több mint 1000 darabot adtunk el belőle, ráadásul a nagy képregényes és könyvfesztiválok még csak tavasszal jönnek.
Női szerző, más műfaj: az Acélpillangó című krimi szerzőjével is beszélgettünk!
