Veszélyessé vált a Balaton jege ezen a területen, kiadták a figyelmeztetést

Olvasási idő kb. 2 perc

Veszélyes rianások és beszakadások alakultak ki a Balatonon, a korcsolyázókat figyelmeztetik.

Bár elkényeztetett bennünket az elmúlt két hét időjárása ebből a szempontból, immár veszélyes lehet a tó jegére menni. A siofok.hu figyelmeztet arra, hogy a Balaton jege nem mindenütt biztonságos. 

Felnyílt a jég a Bahart közforgalmú kikötő keleti mólója előtti szakaszon Siófoknál, a vízimadarak számára már felszabadult ott egy vízfelület. A területen repedések, úgynevezett rianások jelentek meg,  két ízben is beszakadt a jég a hét elején. 

Veszélyes lehet itt korcsolyázni a tavon

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hívta fel a figyelmet arra, hogy a parttól távol eső nyílt jégfelületek továbbra is veszélyesek, mivel a jégvastagság előre kiszámíthatatlan. Egyes területeken a jég a

Idézőjel ikon

rianások, repedések, és a kisebb hőforrások

miatt könnyen megrepedhet. A part közelében 18-19 centiméteresre hízott a jég az elmúlt napok hidege nyomán, mintegy 50–100 méterig elvileg biztonságos. A rianások felett azonban a jég csupán 2–3 centiméter vastag, ezért fokozott óvatosság szükséges. 

Itt nemcsak a korcsolyázás, de az egyszerű jégen végzett séta is veszélyes lehet.

Óvatosan a Balaton jegén

Fontos tudni, hogy az önkormányzat nem köteles és nem is jogosult arra, hogy jégpályát jelöljön ki a tavon, erre vonatkozó jogszabály nincs. A Balaton jegének sportolásra alkalmassá nyilvánítását követően

Idézőjel ikon

mindenki saját felelősségére tartózkodhat a tó jegén.

Siófok város önkormányzata arra kéri a város partszakaszán a tó jegére merészkedőket, hogy legyenek körültekintőek és tartsák be a Vízirendészeti Rendőrkapitányság ajánlásait. Tegnap a Veszprém vármegyei rendőröket riasztották egy vízbe szakadt ember megmentésére. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.