Nemcsak veszélyesek, veszélyben is vannak a magyar erdők legújabb lakói

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Akár 25 felnőtt farkas is élhet a Bükkben, jelenleg 6-7 családot tartanak számon. A kutyatartókat óvatosságra intik a szakemberek, de a farkasok épsége miatt is van miért aggódni.

Az európai szürke farkas hazánkban ismét megtelepedett, mintegy 15-25 példányuk élhet, főként a Bükkben. Amint azt a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) a minap.hu-val közölte, a farkas családok territóriuma részben Szlovákia, részben az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területét is érinti. Bár a populáció stabil, számos veszély fenyegeti a nagyragadozókat.

Egyre jobban terjednek Európa-szerte a sokáig fokozottan védett státuszú nagyragadozók. Mivel az elmúlt évszázadok során hazánk területéről kiszorultak, és csak nemrég tértek vissza, a természetjáróknak, főként a kutyasétáltatóknak érdemes figyelniük, hiszen

a farkas az ebeket akár vetélytársnak is tekintheti.

A farkasok száma hazánkban is nő

A farkasokat kameracsapdákkal, lábnyomaik, élelmük maradéka és ürülékük megfigyelésével is igyekeznek folyamatosan monitorozni a magyar erdőkben. 

Idézőjel ikon

„Az egyes territóriumokban élő egyedek száma természetes okok és emberi hatások - közúti elütés, illegális elejtések, mérgezési és fertőzési kísérletek -

miatt is szélsőségek között mozog. A felnőtt egyedek és utódok száma egy-egy territóriumon belül is rendkívül változatosan alakulhat”  − összegezte a lap kérdéseire a BNPI. 

Szemmel tartják a Bükk erdeiben élő farkasokat
Fotó: Raimund Linke / Getty Images Hungary

Rejtélyesen eltűnt alomról is tudnak

Megfigyelésük nem egyszerű, hiszen rejtőzködő életmódot folytatnak, azonban a BNPI arról is tájékoztatott, hogy működési területükön számuk állandónak tekinthető,

Idézőjel ikon

mintegy 15-25 felnőtt példány ismert a számukra.

 A hazai szürke farkasok illegális elejtéséről számos esetben tudnak, jelenleg ezt tartják a természetes populáció legfőbb veszélyeztető tényezőjének. Előfordult a területen már olyan is, hogy egy teljes falka tűnt el nyomtalanul, de arra is volt példa, hogy a teljes utódnemzedék mind a hat egyede eltűnt még egyéves koruk előtt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.