Könyv készült az utóbbi idők egyik legsikeresebb magyar vígjátékáról: nem csak rajongóknak szól

Olvasási idő kb. 2 perc

A „Hogyan tudnék élni nélküled?” könyv egészen a produkció kezdeti fázisától vezeti végig az olvasót a film megszületésének folyamatán. A kötet lelkét 25 exkluzív interjú adja, amelyek a film alkotóival, technikai személyzetével és a szereplőgárdával készültek.

A könyvből kiderül, miként született meg Kirády Attila producer fejében az ötlet, hogy zenés vígjátékot készítsenek Demjén-slágerek alapján, milyen buktatókkal számoltak és milyen volt a közös munka a Kossuth-díjas énekes csapatával. A kötet így egyedülálló dokumentációt nyújt az elmúlt évek egyik legkedveltebb és legsikeresebb magyar filmjéről.

Fény derül a „Hogyan tudnék élni nélküled?” kulisszatitkaira

A kötetben kiemelt részt kaptak a szereplők kiválasztásának nehézségei. Ebben a fejezetben Goda Krisztina és Mandel Helga casting directorok mesélnek a válogatókról. Emellett a film sztárjai, köztük Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca és a többi neves szereplő, kulisszatitkokról és az alakításukhoz fűződő érdekességekről számolnak be. A produkció hitelességéért felelős háttércsapat, Túri Lajos Péter koreográfus, Kemenesi Tünde jelmeztervező és Valcz Gábor díszlettervező pedig arról mesélnek, milyen speciális megközelítést igényelt a „Hogyan tudnék élni nélküled?”, és mire kellett leginkább figyelniük,

Idézőjel ikon

hogy a nézőt egy szempillantás alatt visszarepítsék a ’90-es évek varázslatos világába.

A „Hogyan tudnék élni nélküled?” könyv tökéletes ajándék a film szerelmeseinek

A könyvben 25 exkluzív interjút találunk

A könyv, amellett, hogy bemutatja a főbb forgatási helyszínek történetét és Demjén Ferenc munkásságát is,

lehetőséget kínál az olvasónak, hogy a karácsonyi időszakban elmélyüljön egy generációkat összekötő történet eddig nem ismert részleteiben is.

Az interjúk és a kulisszatitkok új fényben mutatják be a zene és a család összefonódását, ami talán az ünnepek alatt válik a leginkább relevánssá

A mű egyik legnagyobb értéke a Kossuth-díjas énekessel, Demjén Ferenccel készült exkluzív interjú,

amelyben az elismert előadó feleleveníti, milyen érzések kavarogtak benne, amikor megtudta, hogy a legnagyobb slágerei alapján mozifilmet készítenek, és kitér arra is, hogy milyen kikötései voltak már a forgatás kezdetén. Ez az interjú, kiegészülve a film kulcsszereplőinek és szakembereinek személyes beszámolóival, a Hogyan tudnék élni nélküled? könyvet hiánypótló olvasmánnyá teszi a zene- és filmrajongók számára.  

 A Hogyan tudnék élni nélküled könyv december elején jelenik meg, de ha biztosan a karácsonyfa alatt szeretnéd tudni, ide kattintva előrendelhető!

Ha kíváncsi vagy rá, hogy Ember Márk miként éli meg a negatív visszajelzéseket szerepléseire, olvasd el ezt a cikkünket is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.