Magyarország első mozgólépcsőjét a Corvin Áruházban adták át 1931-ben, ám 1956-tól pár éven keresztül az Úttörővasútnál is működött egy ilyen szerkezet. A hazai gyártású változatot így tesztelték, és így ismertették meg az embereket a mozgólépcső használatával.
„Itt építik fel próbaképpen a földalatti mozgólépcsőjét, itt tanulják majd meg a mozgólépcső kezelését” – mondta 1953 júniusában az Esti Budapest nevű lap riporterének egy úttörő a Hűvösvölgyben. Amit a cikk írója úgy jellemzett, hogy „furcsa, hosszúkás alakú építkezés”, pár évvel később valóban mozgólépcsővé vált, a nagyközönség 1956. május 25-én kezdhette meg használatát.
Corvin Áruház: az első mozgólépcső
Nem a hűvösvölgyi volt azonban a főváros első mozgólépcsője: 1931 májusától már működött egy ilyen szerkezet a Blaha Lujza téri Corvin Áruházban. Már elkészülte előtt hatalmas várakozás és érdeklődés övezte a szerkezetet, amelyről azt gondolták, hogy egyszerre váltja majd ki a lépcsőt és a liftet. „A földszint egyik távolabb eső zugában építkezés zaja üti meg a látogató fülét. Óriási deszkafalak mögött munkások százai kopácsolnak, szorgoskodnak, és valami igen titokzatos dolgot építenek.
A jószívű informátor megsúgja, hogy nagy meglepetés készül itt: most épül a Corvin Áruházban Magyarország első mozgólépcsője,
amely minden liftet helyettesítve, sokkal gyorsabban és sokkal kényelmesebben viszi fel majd a látogatókat az emeletekre” – számolt be róla az Esti Kurir.
A Magyarországon készített szerkezet, ha nem is minden, de sok szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket. „A modern technika eme nagyszerű vívmányának ugyancsak sok bámulója akadt, és rendkívüli kényelmet nyújtó a közönségnek, hogy
csak rá kell állni a lépcsőre, és az végigszalad vele az emeleteken, és egyszerre az emberek százait szállítja.
Magyarországon ez az első mozgólépcső, és külön említésre méltó érdekessége és érdeme, hogy a legkisebb részletében magyar gyár, magyar munkáskezek készítménye" – írta 1931. május 10-én a Népszava.
Felkészülés a metróra
Miután 1950-ben elindult az M2-es metró építése, felvetült annak a szükségessége, hogy minél nagyobb embertömeget ismertessenek meg a mozgólépcső használatával, mielőtt élesben is elindul a metró. Több lehetséges helyszín is felvetődött. Például a Clark Ádám tér, ahol akkoriban a Budavári Sikló alsó állomásához meredek, rossz állapotú lépcsősor megmászásával lehetett feljutni. Végül a választás Hűvösvölgyre esett, ahol a villamosvégállomástól az Úttörővasútig tartó út egy részét váltotta ki. „A kísérlet célja egyrészt az, hogy kipróbálják a szovjet tapasztalatok alapján tervezett hazai gyártmányú mozgólépcsők minőségét, másrészt az, hogy hozzászoktassák a budapesti közönséget a mozgólépcsőn való utazáshoz” – írta a Szabad Nép 1952. július 7-én. A magyar gyártású szerkezet mindenesetre jól sikerült, olyannyira, hogy exportáltak is belőle, ahogy arról a Népszava is megemlékezett a varsói Állami Áruház építkezésének megindulásakor:
„a lengyel-magyar gazdasági együttműködés keretében ez alkalommal is érvényesül a két szocializmust építő testvéri népi demokratikus ország kölcsönös segítsége: a nagyáruház mozgólépcsőjét magyar állami vállalatok szállítják”.
Fizetni kellett a mozgólépcsőért
A 10 méteres szintkülönbséget áthidaló szerkezetet 1956. május 25-én adták át. Hosszáról megoszlanak a vélemények: egy korabeli televíziós beszámolóban 80 méter hangzik el, ám az újságokban, mint például a Magyar Hírek című lapban, több helyen 20 méter szerepel. A mozgólépcsőn egyszerre 140 ember állhatott, az út 14 másodpercig tartott. Viszont nem ingyen:
30 fillért kellett érte fizetni, ami majdnem egy villamosjegy ára volt.
Ennek ellenére rengetegen próbálták ki a 160 lépcsőből álló, 40 lóerős motor hajtotta szerkezetet, a megnyitás napján állítólag 90 ezer ember utazott rajta valamelyik irányba. Az épületben ugyanis csak egy lépcső volt, amely délelőtt fölfele, délután pedig lefele szállította az utasokat. A be- és kiszállásban úttörővasutasok segítettek.
Elhanyagolták, fölöslegessé vált
A mozgólépcsőt pár éven keresztül rendszeresen karbantartották, olykor föl is újították. Az 1960-as évek közepére azonban egyre gyakrabban nem működött. „Hosszúkás, hullámlemez-tetejű épület lóg bele a képbe. A villamosmegállótól a lejtő pereméig nyúlik. Mint egy hernyó. A mozgólépcső. Több százezer forintba került.
Három éve naponta látom, de még egyszer sem működött.
Áll ott az épület, ajtajai zárva, a lépcső pihen. Rozsdásodva pihen ott, mint azok, akiknek meg kellene mozgatniok” – írta 1964-ben az Élet és Irodalom.
Pár évvel később a hűvösvölgyi szerkezet végleg elvesztette egyik fő funkcióját. Amikor 1970-ben átadták az M2-es metrót, már nem volt arra szükség, hogy mozgólépcsőzni tanítsák az embereket. Gondok persze a metrónál is akadtak. „ – Általában a fel- és leszállással van baj – mondja Lukács József és Pál Sándorné, a mozgólépcsők őrei. – Egy lábbal lépnek a lépcsőre, bizonytalanok, különösen az öregek. Az a helyes, ha pontosan úgy folytatják az útjukat, mintha sétálnának. Sokan kérdezték: mi lesz, ha későn lépnek le?
A mozgólépcsőn nem lehet rajta maradni, a végén elhelyezett »fésű« rácsúsztatja az embert a folyosóra.
Ha valaki elesne, a mozgólépcső mindkét végén egy kar elmozdításával le lehet állítani a berendezést” – írta a Népszava 1970 áprilisában, a metró indulását bemutató cikkében.
A főváros első szabadtéri mozgólépcsőjét végül 1973-ben különösebb csinnadratta nélkül, csendben lebontották. A lépcső fölső épülete azonban megmaradt: ma a Gyermekvasút modellező szakköre működik itt.
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A metró építésénél az is fontos szempont volt, hogy egy atomcsapás esetén biztonságot nyújtson. Az alagútrendszer légmentesen lezárható járataival 3 napig biztos fedezéket nyújtana a lakosságnak.
