Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A 20. század elején alkotott, és a mai napig alapműnek számítanak írásai annak a Móra Ferencnek, akit eddig talán csak a Kincskereső kisködmön vagy A cinege cipője miatt ismertünk. Ám a gyermekversek és ifjúsági regények közel sem adják vissza, milyen férfi is volt Móra Ferenc igazából. A férfi, aki nem volt boldog házasságában, ezért egy több szempontból is különös személy mellett kereste az igaz szerelmet.
A magyar irodalom gazdagabb megannyi nemzeténél, az irodalomtörténetünk olyan különleges személyiségű és művészetű írókkal, költőkkel van tele, akikre akár több száz évvel haláluk után is érdemes emlékezni. Néhány jelentős művük mellett magánéletük egy kis darabjára is fény derül az irodalomórákon, azonban ezek az alkotók sokkal összetettebb személyiségek annál, mint ami ott elhangzik róluk.
Móra Ferenc: tehetséges író és tehetségtelen régész
Móra Ferenc a 19. század végén látta meg a napvilágot, parasztcsaládba született, így megtanulta mit jelent a kemény munka. A föld művelésénél azonban többre volt hivatott, tanári diplomát szerzett, viszont csak rövid ideig maradt a pályán, az első világháború idején munkába állt a Szegedi Hírlapnál, „ami jóformán az egyetlen lap volt országszerte, amely nem állt a propaganda szolgálatába.”
A 20. század legelejétől írt már, publikálni azonban csak az 1910-es évektől kezdett, az ifjúsági irodalom mellett főként liberális lapok hasábjain jelentek meg írásai, valamint írt egy átfogóbb, iróniával és rendszerkritikával teli regényt a Horthy-korszakról, ami csak 1955-ben jelenhetett meg.
A sikert persze a Kincskereső kisködmön hozta el igazán számára, nevét már akkoriban is az ifjúsági irodalomhoz kötötték elsősorban.
Nemcsak írni, de kutatni is szeretett, így belekóstolt a régészet világába is, leginkább Szegeden látogatott el ásatásokra. Nem volt túlzottan tehetséges, inkább kíváncsisága hajtotta, semmint szakmai hozzáértése, amiről kortársainak már akkoriban is megvolt a véleménye.
...sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották.
Móra Ferenc a regénye hősnőjét nem a feleségéről mintázta
Móra Ferenc 1902-ben kötötte össze életét Walleshausen Ilonával. A nő igazi konyhatündér volt, szenvedélyesen szeretett főzni, Móra Ferencné néven több szakácskönyvet is kiadott.
Ennek ellenére tudvalevő az asszonyról, hogy igen kevéssé érdekelték a művészetek vagy férje írói tevékenysége. Ez az érdeklődésbeli eltérés aggasztotta is Mórát, aki később állította, „már az esküvőjük napján tudta, hogy hibát követ el ezzel a friggyel”. Elmondása szerint házasságuk alapja nem a szerelem volt, így Móra Ferenc még házasságkötése után is hajszolta vágyait, élete során számos szeretője volt.
Volt egy kis háború, forradalom, miegymás, az ország összement, rendszerek jöttek és mentek, Ilonka meg rendületlenül sütött-főzött. És el is sütött-főzött mindent. Kimegy a kéményen, amit összeverejtékezek, panaszkodott a férje, s ez így volt igaz. Ilonka elzsúrozott egy egész írói életművet
– fogalmazott dédnagyanyjáról Vészits Andrea. Több írása is megjelent dédnagyszüleiről, meglátása szerint azt a szenvedélyt és izgalmat, amelyet Móra Ferencné a konyhai tevékenységeiben talált meg, azt Móra Ferenc főként munkatársai, barátai, kortársai feleségeinek ágyában kereste.
A leányok között azonban volt egy, aki iránt többet érzett puszta vágynál. Kalmár Ilona közel harminc évvel volt fiatalabb Móra Ferencnél, mégis mindketten lángoló szerelemnek tartották azt, ami kettejük között volt. Legalábbis erről tanúskodik levelezésük, amely közel nyolcvan évig titokban maradt.
Maga lesz az oka, ha azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa: pár hét híján betöltötte az író az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele
– írta utolsó Kalmár Ilonának címzett levelében Móra.
Forró, mámoros viszony volt az övék, mindketten házasok lévén egész kapcsolatuk alatt titokban randevúztak. Rendszeres találkozóhelyük a Nyugati pályaudvar közelében lévő Britannia volt, amelynek igazgatója – Móra rajongóként – külön szobát tartott fenn az író-költő számára, így biztonságban tölthették el a néhány közös órát a szerelmesek.
Aranykoporsó című regényéből derülhet ki a legtöbb arról, milyen is volt Móra és Kalmár kapcsolata. Móra Ferenc az egyik levelében be is vallja Kalmár Ilonának, hogy kettejükről mintázta Titanilla és Quintipor alakját.
Én nem az vagyok neked, amit »barát«-nak szokás hívni, s a mi szerelmünk nem az, amit »viszony«-nak hívnak. Te Tit vagy, s én Quintipor. Én az egész életemet szeretném neked adni, és talán te se sajnálnád tőlem a tiédet.
Kevés idő jutott nekik, alig két esztendő, ugyanis Móra Ferenc 1934-ben hasnyálmirigyrákban meghalt. Betegségéről csak családja tudott, de olyan szinten csak ők, hogy még maga Móra sem tudta magáról, hogy beteg. Hirtelen ment el, Kalmár Ilona ötvenkét évvel élte túl. Levelei tartották életben számára az írót, a hatvanas évek környékén kezdett átmásolni őket egy füzetbe, mivel Mórának igen nehezen olvasható kézírása volt.
Az eredeti leveleket egy vaskazettában összegyűjtve őrizte, és végrendeletében a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hagyta azt. A leveleken túl nyilvánosságra került egy erotikus verseskötet, amelyet vélhetően 1932-ben írhatott Móra, abban az évben, amikor megismerte Kalmár Ilonát. A kötet 2014-ben jelent meg.
Az irodalomtörténészek is csak találgatnak, hogyan telt Ilona számára a Móra Ferenc nélkül leélt 52 év, ugyanis Kalmár Ilona féltve őrizte titkait. Azt, hogy milyen is lehetett ő, csak Tit alakjából sejthetjük. Kalmár Ilona 1986-ban halt meg, tüdőrákban.
Kíváncsi vagy Molnár Ferenc és Fedák Sári furcsa szerelmére? Ebben a cikkünkben írunk róla részletesen.
