Ezekre a slágerekre sírtunk a kilencvenes években

Olvasási idő kb. 4 perc

Máig megdobogtatják egy egész generáció szívét a kilencvenes évek legnagyobb slágerei, amely szinte mindegyikének megvan a maga különös története.

Szinte nincs olyan szerelem, legyen az beteljesült, boldog vagy épp beteljesületlen, esetleg hamar derékba tört, amelyhez ne tartozna szorosan néhány dal. Egy tánc, egy közös kedvenc film vagy épp a szakítás idején rongyosra hallgatott dal is apropója lehet annak, hogy összeköss egy zenét a gyengéd érzelmekkel. Ha a lenti dalok közt van olyan, amelyik neked is sokat jelent – vagy épp feláll tőle a hátadon a szőr –, érdekes lehet megtudnod, hogy is született!

Ez a szerelmes zene nem annak a szerzeménye, aki sikerre vitte

Mariah Carey nevét nem csak az All I Want for Christmas révén ismerhetjük: a Without You legalább ennyire ismert, ha nem a legismertebb dala. A valóságban azonban ez csak egy feldolgozás tőle: a balladát nem kevesebb, mint 180 zenész adta már elő, de az tény, hogy Carey torkából a legismertebb.

Rengeteg emléked kötődhet egy szerelmes dalhoz
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Az eredeti szerző ettől még a Badfinger nevet viselő brit rockanda, akik 1970-ben rögzítették a dalt. Pete Ham és Tom Evans, a banda két tagja az If It’s Love című szám megírásakor elégedetlenkedett a refrénnel, de nem sikerült igazán jó megoldást találni rá – egészen addig, amíg Evans és barátnője, későbbi felesége, nem szakított.

Idézőjel ikon

A zenész úgy érezte, nem tud élni a nő nélkül, ezt pedig dalba is öntötte.

A refrén a Without You jól ismert refrénje lett, a verzét pedig a korában megírt dal adta, így született az örökzöld eredeti verziója.

Countrysztár írta Whitney Houston szívszorító sikerdalát

Igen, ismét eltérő az, ki írta, és ki vitte valódi világsikerre a jól ismert szerelmes dalt: a főszereplőkDolly Parton és Whitney Houston. Parton szakítós balladáját, az I Will Always Love You-t tényleg egy szakítás ihlette, de nem úgy, ahogyan gondolnád. Nem szerelmi, hanem professzionális, munkakapcsolat végén írta meg Dolly a dalt. Porter Wagonerrel való együtt zenélésének végét fémjelzi ez a sláger, melyet egy másik sikerdallal, a Jolene-nel egy napon írt meg.

Az I Will Always Love You jelölte ki az énekesnő-dalszerző szólókarrierjének kezdetét. Wagonert megrázta elválásuk, de jó barátok maradtak, Dolly ott volt a férfi halálos ágya mellett is 2007-ben.

A ballada eredeti verziója 1974-ben a sikerlisták élére került, annyira ismertté vált, hogy Elvis Presley menedzsmentjének figyelmét is felkeltette. A Király felénekelte volna belőle a maga verzióját, menedzsere, a pénzéhes Ezredes azonban a szokásos feltételeket támasztotta: minden bevétel felét kérte volna, amibe Parton, szívszakadva ugyan, de nem ment bele. Mint később elárulta, sokat bánkódott azon, hogy Elvis előadásában nem hallhatta dalát, mivel biztos, hogy csodás lett volna így is.

Whitney Houston verziója ugyanakkor a Több mint testőr kapcsán a világ egyik legismertebb balladájává tette a dalt, Dolly Parton 10 millió dollárnyi bevételre tett szert belőle, melyből elmondása szerint Nashville egy afroamerikaiak lakta környékének fejlesztésébe fektetett be.

Háromnegyed óra alatt született a megasláger

Ismét egy filmzenéről van szó: az Everything I Do (I Do It For You) a Kevin Costner főszereplésével forgatott Robin Hood-film betétdalaként vált ismertté, valamint nagyon népszerűvé: a brit sikerlisták élén nem kevesebb, mint négy hónapot töltött el, ami ezekben az időkben is szinte elképzelhetetlenül hosszú periódus volt, végül a U2 tudta csak letaszítani trónjáról a dallal taroló, angol származású kanadai zenészt.

A dalt 1990-ben két zenésztársával írta meg 45 perc alatt, eredetileg Kate Bush számára, aki azonban nem kérte azt.

A dal megmaradt Adamsnek, és nem is járt vele rosszul. 16 millió példányt adtak el a lemezből, melyen kiadta, legalább 19 országban vezette vele a slágerlistákat, és Golden Globe-ot is kapott érte. Koncertjein máig játssza a balladát.

Ezt a gigaslágert gyűlölte az előadója

Most valószínűleg azt mondod, hogy nemcsak ő: a My Heart Will Go On, Celine Dion Titanic-betétdala hallatán sokak hátán áll fel a szőr. A dalt Dion nem akarta rögzíteni, James Cameron pedig nem akarta a filmje végén hallani – Metallica-rajongóként bizony a pop elég messze állt tőle. James Horner, a film azóta elhunyt zeneszerzője ugyanakkor saját szakállára megírta ezt a balladát, és mivel az énekesnő már adta elő más szerzeményét, megmutatta Dionnak is, hátha volna hozzá kedve.

A kanadai énekesnő emlékei szerint Horner egy zongorával kísérve magát, előadta neki a dalt, de a zeneszerző nem volt túl jó énekes.

Idézőjel ikon

René Angelil, Dion menedzsere és férje vetette fel, hogy ezzel csak árt a dalnak – miért ne énekelné fel a felesége a demót?

Celine Dionnak ehhez semmi kedve nem volt, épp akkor vett fel egy albumot, de Angelil érezhette, hogy világsláger készül. Dion egyetlenegyszer énekelte fel a dalt, de a stúdióban mindenki tudta, hogy aranyat találtak – a film marketingeszköze gigasiker lett.

Haddaway sikerdalának Joe Cocker-esen kellett volna szólnia

Teljesen más műfaj, mégis mindenki ismeri: a What Is Love a kilencvenes évek himnusza is lehetne. Haddaway legismertebb dalát egy német szerzőpáros, Dee Dee Halligan és felesége írták, majd várták, hogy a megfelelő előadónak adhassák. Ő volt a trinidadi származású zenész, akinek 

azzal az instrukcióval adták át a dalt, hogy Joe Cocker stílusában énekelje fel, amire az volt a válasza: nagyon kedveli a zenészt, de ő mégsem Joe Cocker, ezért inkább engedjék, hogy a saját változatát rögzítse.

8-9 napra zárkózott be a stúdióba, majd amikor kijött, készen hozta magával a slágert, melyben nem kis munkája volt: egy balladát alakított át tempós slágerré.

Ha szívesen olvasnál arról is, hogy élnek ma a kilencvenes évek egyslágeres előadói, ezt a cikkünket ajánljuk!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.