Ezek a legegzotikusabb országok, ahova a magyaroknak nem kell vízum

Olvasási idő kb. 5 perc

Régen szinte mindenfelé aláaknázott területekkel és szögesdrót kerítésekkel megerősített határok állták utunkat, ha ki akartuk tenni a lábunkat Magyarországról. Szerencsére a legtöbb helyen ez már a múlté, és a bürokratikus akadályokat is egyre többfelé bontják le. Mutatjuk, melyek azok az országok, ahova magyar állampolgárként vízummentesen utazhatunk.

A Henley Passport Index a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) exkluzív adatai alapján a világ 227 országában és területén követte nyomon az elmúlt két évtizedben a globális utazási lehetőségeket. A negyedévente közzétett jelentés legutóbbi adatai alapján a szingapúri útlevél lett a világ legerősebb úti okmánya, amely 195 országba biztosít vízummentes belépést. De nekünk sincs okunk panaszra, mivel a magyar útlevél a rangsor 7. helyén végzett, a többi között Kanadával egy sorban. Az osztályozáskor nemcsak azt nézik, hogy az adott ország irataival mennyire egyszerű beutazni máshova, hanem azt is, hogy ha vízum kell, azt elég-e a határon megigényelni, vagy előtte komolyabb procedúrán kell átesni. Tulajdonképpen az derül ki belőle, mennyire szabadon utazhatsz a világban, mennyire vagy globálisan is mobil. 

Ahány ország, annyi vízum? Szerencsére erről szó sincs

Az Európai Unióhoz való csatlakozás és a schengeni térség kialakulása óta az utazás soha nem volt ilyen egyszerű a kontinensen belül. Már nem kell hosszasan sorban állni az országhatárokon, vízumokat és pecséteket gyűjtögetni az útlevelünkbe vagy szigorú vámellenőrzésekkel szembenézni. A bürokratikus akadályok lebontásával együtt az utazás élménye is átalakult: az egykori kalandok helyét az új felfedezések, a különböző kultúrák megismerése és az élmények gyűjtése vette át.

Dubajba vízum nélkül mehetünk megnézni a felhőkarcolókat és a mesterséges szigeteket is
Fotó: Stefan Tomic / Getty Images Hungary

Az utazás ma már nemcsak a távolságok legyőzéséről szól, hanem egyfajta szabadságélményről is, amelyet korábban nehezen tudtunk volna elképzelni. A régi időkben, amikor a vasfüggöny és sorompók állták utunkat, az országhatárok átlépése nem csupán fizikailag volt nehéz, hanem szimbolikusan is egyfajta lázadást jelentett a korlátokkal szemben. Mára azonban a világ kitárult előttünk, és a határok legtöbbje szinte láthatatlanná vált. 

Nemcsak vízum nem kell, időből is elég kevesebb, hogy egzotikus országokba eljussunk

A légi járatok, a vasúthálózatok és a közúti infrastruktúra fejlődésével az EU-n túli világ is már szinte karnyújtásnyira van. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve könnyedén felpattanhatunk egy repülőgépre, és néhány óra múlva már egy távoli országban élhetjük át a helyi kultúra varázsát. A digitális technológia is óriási szerepet játszik ebben az új korszakban: online foglalások, útvonaltervezők és azonnali információk állnak rendelkezésünkre, hogy utazásainkat minél gördülékenyebbé tegyük.

A Bahamák természeti környezete mindenkit elvarázsolhat, minket akár vízum nélkül is
Fotó: Stephen Frink / Getty Images Hungary

Íme a legizgalmasabb országok, amelyek vízummentesen látogathatók

Legutóbb azt szedtük össze, hogy hova elég egy személyi is a beutazáshoz, most pedig kigyűjtöttük azokat a helyeket, ahova magánemberként vízummentesen utazhatunk. A Konzuli Szolgálat információs oldala 123 ilyen országot sorol fel, ha ezekből kihagyjuk az uniós és az európai gazdaság térségéhez tartozó államokat, amelyek többségébe még útlevél sem kell, akkor ez a szám 80-ra csökken, ami azért még így is tekintélyes mennyiség. Ha mind nem is soroljuk fel, de a legegzotikusabbakból összeállítottunk – különböző szempontok mérlegelésével – egy 15-ös toplistát:

  • Arab Emírségek, amely 7 emirátust foglal magába,
  • Bahama, amelynek 690 szigete közül csak 29 lakott,
  • Belize, amelynek még fix határai sincsenek Guatemalával,
  • Botswana, amelynek területe nagy részét a Kalahári sivatag foglalja el,
  • Brunei szultanátusa, amely a Borneó szigetére is áthúzódó Malajziából két részt is kiszakít,
  • Eswatini királyság, amely a Dél-Afrikai Köztársaságból vált ki, 
  • Japán, amely a felkelő nap országaként a legkeletibb fekvésű,
  • Kelet-Timor, amely egy sziget feléből és egy Indonézián belüli exklávéból áll,
  • Kína, amely Ázsia legnagyobbjaként több mint 100-szor akkora, mint Magyarország,
  • Kiribati, amely az Egyenlítő mentén elhelyezkedő 33 korallszigetből áll,
  • Makaó, amely egy budapesti kerület méretű, de a Föld legsűrűbben lakott területe,
  • Mexikó, amely az egyik leghosszabb, 180 napos vízummentességet biztosítja,
  • Panama, amely hidat képez Dél- és Észak-Amerika között,
  • Seychelle-szigetek, amely Afrika legkisebb országa,
  • Szingapúr, amely törpeállam ugyan, de a világ 2. legnagyobb szerencsejáték-központja.
Belize barlangjaiban is lehet turistáskodni
Fotó: Michele Westmorland / Getty Images Hungary

Vízum helyett elég egy online regisztráció

Persze sok ország esetében van némi megszorítás, például a Kenyába, Malajziába, Tajvanra vagy Kanadába történő vízummentes utazáshoz előzetes online regisztráció szükséges, Kirgizisztánban 60 nap vízummentes tartózkodást követően újabb 60 napnak el kell telnie, mielőtt ismételten beléphetünk a területére, Peruban és Ománban pedig a szállásfoglalást és a visszafelé szóló repülőjegy meglétét is ellenőrzik. De mindez eltörpül ahhoz képest, amit a vízummentes beutazás lehetősége kínál.

Botswana sivatagos ország, mintha a bennszülöttek életét is konzerválta volna a természet
Fotó: Martin Harvey / Getty Images Hungary

Mennyire erős Magyarország útlevele?

A magyar útlevél erőssége kimondottan jónak számít. A Henley Passport Index alapján a hetedikek vagyunk a rangsorban, amelynek élén a szingapúri útlevél áll, amivel 195 országba lehet vízummentesen utazni. A képzeletbeli dobogó második fokán öten osztoznak: Japán, Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország útleve egyaránt 192 célállomásra biztosít vízummentes belépést. A bronzérmesek tábora még nagyobb: Dél-Korea, Svédország, Finnország, Ausztria, Írország, Luxemburg és Hollandia állampolgárait 191 ország várja tárt karokkal, plusz teendők nélkül.

Az Egyesült Királyság, amely egy évtizede még az Egyesült Államokkal osztozott az elsőségen, most a negyedik helyen áll Új-Zéland, Norvégia, Belgium, Dánia és Svájc társaságában, miközben az USA a 8. helyre csúszott vissza, vagyis mi is leköröztük. 

Bruneiben egy modern kori szultánság életébe nyerhetünk bepillantást
Fotó: Khairul Fitri Mohamad / Getty Images Hungary

Ez a legerősebb útlevelű országok legfrissebb toplistája:

  1. Szingapúr
  2. Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Spanyolország
  3. Ausztria, Finnország, Írország, Luxemburg, Hollandia, Dél-Korea, Svédország, Finnország
  4. Belgium, Dánia, Új-Zéland, Norvégia, Svájc, Egyesült Királyság
  5. Ausztrália, Portugália
  6. Görögország, Lengyelország
  7. Kanada, Csehország, Magyarország, Málta
  8. Egyesült Államok
  9. Észtország, Litvánia, Egyesült Arab Emírségek
  10. Izland, Lettország, Szlovákia, Szlovénia 

Magyarország előtt áll tehát még Ausztrália, Portugália, Görögország és Lengyelország, mögöttünk viszont sokkal hosszabb a sor: 172 ország útlevele muzsikál gyengébben. A negatív rekorder Afganisztán, amelynek állampolgárai mindössze 26 országba utazhatnak vízum nélkül: ez a legrosszabb teljesítmény az index két évtizedes történetében. De őket is csupán eggyel előzi meg Szíria, és alig néhánnyal Irak, Jemen, meg Pakisztán, jól látható tehát hogy a világ válságövezeteinek problémáit nem nagyon szeretné a többi ország importálni. 

Kiribati 33 korallszigetből álló ország, sokan kaphatnak kedvet itt a búvárkodáshoz
Fotó: ZeynepOzturk / Getty Images Hungary

 A lista sereghajtói az alábbiak:

  • 91. Dél-Szudán, Sri Lanka
  • 92. Szudán, Irán
  • 93. Eritrea
  • 94. Észak-Korea
  • 95. Banglades, Palesztin hatóság
  • 96. Líbia, Nepál
  • 97. Szomália
  • 98. Pakisztán, Jemen
  • 99. Irak
  • 100. Szíria
  • 101. Afganisztán

A listából az is kihámozható, hogy az erős útlevelekkel rendelkező országok általában szigorúan korlátozzák a beutazási lehetőségeiket, míg a gyenge útlevéllel rendelkezők megkönnyítették a bejutást, de ezért cserébe nem kaptak viszonzást. A lista második helyén álló Németország például közel 100 nemzet állampolgárai számára ír elő vízumkötelezettséget, míg a mezőny vége felé elhelyezkedő Tádzsikisztán semmiféle akadályt nem gördít a turisták elé. 

Annyi bizonyos, hogy az utazás ma már sokkal több, mint egyszerű helyváltoztatás: egy ablak a világra, amely lehetőséget nyújt számunkra, hogy kibővítsük látókörünket, megismerjük más kultúrák hagyományait, és gazdagodjunk az élmények által. A határok már nem korlátok többé, hanem inkább meghívók, hogy felfedezzük a világot, amely minden korábbinál közelebb került hozzánk.

Ha érdekel, hogy a jövőben milyen határellenőrzések bevezetését tervezik, ide kattintva arról is olvashatsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.