Minden partnere beleszeretett a legendás olasz színésznőbe

Olvasási idő kb. 4 perc

Sophia Loren ellenállhatatlan, valódi legenda, az olasz mozi felejthetetlen alakja, aki nagyon mélyről jött, és nagyon messzire jutott. A gyönyörű színésznő édesanyja is a mozi világába vágyott, de álmát lánya válthatta csak valóra – göröngyös kezdetek után.

A hamarosan 90. születésnapját ünneplő legenda Sofia Scicolone néven született 1934. szeptember 20-án Rómában – érkezése ugyanakkor nem jelentett felhőtlen örömöt édesanyjának. Romilda Villani feltörekvő színésznőként lett Riccardo Scicolone Murillo szeretője, a gazdag férfi azzal áltatta a lányt, hogy bevezeti a filmes világba, ám amikor kiderült, hogy az gyermeket hord szíve alatt, elhagyta.

A színésznő édesanyja rettegett, hogyan fogadják gyermekét

A fiatal nő kétségbeesett: családja erősen vallásos volt, így rettegett attól, mi történik, ha egy gyermekkel állít be hozzájuk. Nem volt ugyanakkor más választása, akkora nyomorban élte életét újszülöttjével, hogy a teje is elapadt, így kénytelen volt hazatérni Rómából Pozzuoliba. Családjától, mint kiderült, nem kellett tartania: nagy szeretettel fogadták, és inkább nem ettek húst, de kifizettek egy szoptatós dajkát, hogy a sovány, beteges kislány ne éhezzen.

A szegény, de büszke család összefogott annak érdekében, hogy mindene meglegyen a lánynak és anyjának egyaránt – még annak árán is, hogy ők nélkülöznek.

Carlo Ponti, az olasz producer fedezte fel a színésznőt
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A kisváros ugyanakkor ferde szemmel nézett anyára és lányára – ebben része lehetett annak, hogy Romilda később, 1938-ban még egy gyermeket szült régi szeretőjének, illetve annak is, hogy Loren egy későbbi életrajzírója, Warren G. Harris szerint a hamarosan beköszöntő második világháború idején az immár kétgyermekes nő áruba bocsátotta testét. A körülményein csak rontott a világháború, ám közel volt a kitörési pont is.

Az olaszok istennője lett

A 15 éves Loren életrajzi könyve szerint hirtelen formás, élettel teli és a férfiak számára is vonzó testben találta magát. Hol voltak már azok az idők, amikor véznaságán élcelődtek a környékbeliek?

Idézőjel ikon

Anyja is észrevette, hogy serdülőként már nem egy kislány, hanem egy igazi nő lett Sophiából, ezért 1949-ben benevezte élete első szépségversenyére is.

Pénze ekkor sem volt a családnak: a lány egyetlen pár cipőjét fehérre festették – és azért imádkoztak, nehogy essen az eső –, ruháját pedig az ablakról leszedett rózsaszín függönyből varrták meg. Nem esett, és ugyan Sophia nem nyert, de a tizenkét hercegnő egyikévé választották. Nyereménye római vonatjegy volt.

A későbbi színésznő kezdetben statisztált, mellette pedig fotókhoz állt modellt. A képek romantikus képregényeket illusztráltak. Alig töltött egy kis időt az örök városban, amikor 16 évesen, egy étteremben találkozott Carlo Pontival. A 39 éves producer már akkor félisten volt az olasz mozi világában, elintézett neki egy kamerapróbát, ahol bár nem tett túl jó benyomást, mégis érkeztek hozzá a filmszerepek – amiben Ponti életében betöltött szerepe is komoly tényező lehetett.  

Az, hogy Ponti házas volt, nem akadályozta meg szerelmüket
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

A házas producer ugyanis Lorent szeretőjévé tette, sőt, választott művészvezetéknevét is ő adta. A színésznő apafiguraként is tekintett Pontira, aki hamarosan Hollywoodig juttatta, egy Frank Sinatrával és Cary Granttel közös filmbe.

Grant, amikor először hallott róla, felháborodott – első találkozásuk alkalmával Lollolorennek és Lorenigidának is nevezte a színésznőt, csipkelődve. A közös filmek aztán megtették a magukét, és az egykor fogpiszkálónak csúfolt színésznőnek a nagy Cary Grant könyörgött, hogy menjen hozzá feleségül.

Sophia azonban nem tudott választani a két férfi, Ponti és Grant közt, folyamatosan őrlődött, féltve a producer mellett megélt biztonságot, ugyanakkor nehezen ellenállva a hollywoodi színész vonzerejének.

Még az sem tudta elszakítani a producertől, hogy lehetetlennek tűnt a házasság: a katolikus Olaszországban válás híján a producert örökre feleségéhez kötötte a jog. A helyzetnek az vetett véget, amikor 1962-ben Hollywoodban egy lap megírta: Pontit és Lorent Mexikóban összeadták, miután kimondták a férfi válását. Grant ekkor lemondott olasz szerelméről, de élete végéig nagyon jó barátságban maradt vele. A nála 30 évvel idősebb férfival kapcsolatos döntését Loren sosem bánta meg. A Magányos apuka megosztaná forgatásán ő is beleszeretett Grantbe, de úgy érezte, teljesen más világban mozognak, és Amerikában ő sosem érezné tényleg otthon magát.

Minden színész beleszeretett, ha vele szerepelt

Sophia Loren később sem gyakorolt más hatást partnereire. „Megengedtem nekik, hogy belém szeressenek, de én soha, egyetlen alkalommal sem szerettem beléjük” – írta a színésznő. Grant esetéről, úgy tűnik, megfeledkezett, ám tény és való, hogy boldogan flörtölt partnereivel, szíves örömest elcsavarva fejüket.

Idézőjel ikon

A begyűjtött trófeák sorában ott volt Peter Sellers, William Holden, Sidney Lumet és Gregory Peck is.

Marcello Mastroianniról valóságos örömódákat zengett a színésznő, de mégsem tudta senki meghódítani a szívét úgy, mint Ponti.

Cary Grantnek csak a vásznon lett felesége
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Végül lehetetlen helyzetükre megoldás mutatkozott, meglepő forrásból. Giuliana, a producer felesége vetette fel, hogy mindhárman vegyék fel a francia állampolgárságot, ebben az országban ugyanis már elválhatott Pontitól. A mexikói házasságot érvénytelenítették, Ponti elvált első nejétől, így valóban elvehette Sophiát is, ismét, 1966-ban. A törvénnyel azonban ezt követően is meggyűlt a bajuk. Míg kapcsolatuk első szakaszában bigámia vádjával üldözte őket az olasz állam egyik országból a másikba, most adóügyekkel zaklatták a legendás párost. A színésznő még börtönbe is került a vádak miatt Olaszországban, amikor idős édesanyja miatt kénytelen volt az ellene eljárást folytató Olaszországba repülni.

A Ponti-házaspárnak két gyermeke született, Carlo és Edoardo: az idősebb fiú karmesterként, a fiatalabb pedig rendezőként ismert. Carlónak Mészáros Andrea magyar hegedűművész volt az első felesége, akitől két gyermeke is született – a budapesti Bazilikában tartott esküvőjük, majd az utána megrendezett lagzi még sok magyar emlékezetében élhet élénken.

Bár a pletykák szerint Ponti a Sophiával kötött házasságában sem maradt sokkal megbízhatóbb, mint korábbi feleségével kapcsolatosan, Sophie Loren ezt sosem vetette szemére – élete szerelmével maradt a férfi 2007-ben bekövetkezett haláláig.

A svájci birtokán élő színésznő tavaly egy esés miatt combnyaktörést szenvedett, egy világ aggódott felépüléséért, de szerencsére abból teljesen felépült.

Ha egy másik ikonikus színésznőről is szívesen olvasnál, ajánljuk Audrey Hepburnről készült cikkünket is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.