A világ egyik legkisebb állatát fedezte fel: egyetlen virágban éli le az életét a béka

Olvasási idő kb. 4 perc

Egészen különleges állatot fedeztek föl a kutatók Brazíliában: a Crossodactylodes itambe névre keresztelt pici béka egész életét egy növény virágának belsejében éli le: itt eszik, itt szaporodik, itt lesz belőle ebihal, majd kifejlett béka.

Az Espinhaço-hegység Brazília dél-keleti részén található, túlnyomórészt füves pusztaság borítja a tetejét. Itt-ott broméliafélék nőnek rajta. Amikor Isabela Barata a hegység tetejére indult, hogy békák után kutasson, a területen található nemzeti park munkatársai furcsának találták az ötletet. „Nincs ott víz, nincsenek ott békák sem” – mondták. Barata ennek ellenére elindult, és jól tette: aprócska, ám különleges állatfajt fedezett föl.

Ki sem mozdul a virág belsejéből

A hegység tetején az egyetlen hely, ahol kiszámíthatóan lehet vizet találni, az itt élő broméliafélék virágjának a belseje, ahol akár 2 liter folyadék is össze tud gyűlni. Ezekben az eső táplálta pici tavakban éli le egész életét a Crossodactylodes itambe nevű aprócska békafaj.

Idézőjel ikon

A kis kétéltű mindössze 14-17 milliméteres, vagyis bőven elfér az ember kisujjkörmén.

Ennek a fajnak az összes egyede ezen a területen, mindössze fél négyzetkilométeren él, 1800 méteres magasságban. A broméliák virágának belsejében található medencében egész kis ökoszisztéma alakult ki: lárvák, rovarok, mindenféle apró gerinctelen állatok élnek itt. És – mint kiderült – békák is.

A Bromeliohyla dendroscarta nevű békafaj is virágokban él
Fotó: LeoMercon / Getty Images Hungary

Broméliák és békák – összeszokott páros

Nem ez az egyetlen hely, ahol a broméliafélék és a békák szimbiózisban élnek – ennek az esetnek a különlegességét az adja, hogy ennyire aprók a békák, és ennyire pici területen élnek. A békáknak külön nemzetsége van, amelyet broméliabékáknak neveznek, ám ezen kívül is bőven találni olyan kétéltűeket, amelyek ezzel a virággal élnek együtt. Hogy a békák számára miért hasznos az együttélés, elég egyértelmű: ahhoz, hogy az ikrából ebihal, majd béka tudjon kifejlődni, nedves környezetre van szükség. Ezt kínálja a bromélia virágának belseje, ráadásul

a nedvesség különféle ízeltlábúak számára is vonzó, így táplálékhoz is könnyen jutnak a békák.

Ám a növénynek is hasznos az együttélés, hiszen a békák ürülékéből, illetve az általuk megevett rovarok maradékaiból fontos ásványi anyagokhoz, például nitrogénhez jut.

Olyan békafajok is élnek, mint például az eperbéka, amely nem a „broméliamedencékbe” teszi a lárváit, hanem a növény levelére vagy szárára tapasztja őket. Lárvakorukban a hím gondoskodik róluk, kloákájában vizet hord rájuk, hogy nehogy kiszáradjanak. Amikor a lárvákból kifejlődnek az ebihalak, a nőstény a hátán cipeli be a kicsinyeket a virág belsejében található medencékbe.

Ez az apró béka a legkisebb gerinces állat
Fotó: Shandor_gor / Getty Images Hungary

Legkisebbek az állatok között

Noha a Crossodactylodes itambe körömnyi méretével nagyon apró, nem ez a legkisebb gerinces, sőt, még csak nem is a legkisebb kétéltű, amely a Földön él. Ez a cím a Paedophryne amauensis nevű békát illeti meg, amelyet 2009-ben fedeztek fel Pápua Új-Guineán. A trópusi erdők talaján a nedves avarban élő állat

Idézőjel ikon

mindössze 7,7 milliméter hosszú, lábujjai szabad szemmel szinte nem is láthatóak.

Méretéhez képest iszonyatosan messzire képes ugrani, testhosszának akár harmincszorosára. A hímek a párzási időszakban testükhöz mérten igen harsány hangon brekegnek, ám két brekegés között pár percre meg kell pihenniük, hogy erőt gyűjtsenek.

Az ember ujjának hegyén elfér ez a piciny kaméleon
Fotó: wikimedia commons

A hüllők közül a legapróbb a nanokaméleon (Brookesia nana), amely mindössze akkora, mint egy napraforgómag. Madagaszkáron találtak rá 2021-ben, és a szigeten folyó intenzív erdőirtások miatt rögtön veszélyeztetetté is kellett nyilvánítani. Az apró, mindössze 22 milliméteres kaméleon ugyanis ezeknek az erdőknek a talaján él. Barna színű, és sok rokonával ellentétben nem tudja változtatni a színét.

A méhkolibri repülés kozben zümmögő hangot ad ki
Fotó: James Bloor Griffiths / Getty Images Hungary

Az talán nem olyan meglepő, hogy a legkisebb madárfaj a kolibrik közül kerül ki. Ez a méhkolibri, amely Kuba szigetén él, és mindössze 6 centiméter hosszú, illetve 2 gramm tömegű. Nevét apró termete mellett arról kapta, hogy

másodpercenként 30-80-at ver a szárnyával, ami a méhek zümmögéséhez hasonlító hangot kelt.

Az apró madárhoz természetesen szinte elképzelhetetlenül apró tojások tartoznak: körülbelül akkorák, mint egy kávészem. Fontos beporzók a szigeten, hiszen egy nap akár 1500 virágot is felkeresnek nektárjáért.

Az etruszk cickány szíve egy perc alatt 1300-at ver
Fotó: Kira / Getty Images Hungary

Hogy melyik a legkisebb emlős, nem könnyű megállapítani. Egyesek szerint az etruszk cickány, amely csak 2 grammot nyom, és 3,6 centiméter hosszú. A Mediterrán-térségen kívül Ázsia és Afrika egyes területein is megtalálható. Testtömegének kétszeresét eszi meg egy nap, amire szüksége is van, hiszen apró termete miatt rendkívül könnyen kihűl.

Idézőjel ikon

Ezt nagyon gyors anyagcseréjével akadályozza meg: percenként 300 alkalommal vesz levegőt, szíve ez alatt az idő alatt 1300-at ver.

Koponyaméret szerint még ennél a rágcsálónál is kisebb a dongódenevér, amely valóban akkora, mint egy nagyobb poszméh: testének hossza 29-33 milliméter, súlya 1,5-3 gramm.

Ha szívesen olvasnál még érdekességeket állatokról, kattints ide!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.