130 éve született és 90 éve halt meg Ady Endre felesége, Boncza Berta. Ebből az alkalomból jelent meg távoli rokona, Nagybaczoni Molnár Ferenc tollából a „Sorsom kiktől örököltem?” Boncza Berta (Csinszka) származása, rokonsága és személyisége című könyv.
Nehéz helyzetbe hozza Nagybaczoni Molnár Ferenc azokat az – ő kifejezésével élve – „sajtómunkásokat”, így e sorok szerzőjét is, akik írni próbálnának Boncza Bertáról. Annál is inkább, mert mint rögtön a könyv bevezetéséből megtudhatjuk, ők „a sekélyességet meg sem ütő tájékozottság alapján” a „Boncza Berta körüli események üzemszerű generálására specializálódtak”, de állításaik közül egy „sem állja ki a kritikát”.
De nemcsak a sajtómunkások, hanem egyéb „hivatásos, vagy annak tartott elemzők” is megkapják a magukét: elgondolásaik „képtelen, foghíjas ismeretek”, amelyeket, ha Boncza Berta olvasna, jelképesen „kupán teremtené” (sic!) a szerzőjüket. Nem ússzák meg „korunk groteszk »szakcelebjei«” sem, akik „nem mindig jó helyen kutakodnak” – csakúgy, mint a Boncza-család múltja iránt érdeklődők, akik eddig „rossz nyomon jártak”. Mindezek után az sem meglepő, hogy az Elfogyni az ölelésben című, Ady szerelmeit feldolgozó színházi előadás sem nyerte el a szerző tetszését, amely „újdonatúj, paródia hatású kulturális »jelleggörbület«”, mint ahogy az 1987-es Csinszka-film sem különb: ez „nyomasztó felületesség”-ről árulkodó „baklövések forgataga”.
Részletes családtörténet
A csaknem 300 oldalas kötet kétharmadát az igen aprólékosan felderített és megírt családtörténet teszi ki, amely óriási és tiszteletre méltó munka. Boncza Berta származásáról az átlagember legfeljebb annyit tud, hogy rokonok házasságából született:
apja, Boncza Miklós saját unokahúgát, a nála 25 évvel fiatalabb Török Bertát vette feleségül, aki – mint a korszakban sajnos oly sokan – kislánya világra hozatala után belehalt a gyermekágyi lázba.
Hogy milyen lehetett ez a kapcsolat, nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy ilyen közeli rokonok házassága az 1890-es években sem volt általános. A szerző a Csinszka-irodalomban uralkodó nézettel szemben – miszerint Boncza egyfajta „érzéketlen ragadozó” volt – elképzelhetőnek tartja, hogy ez a házasság kölcsönös vonzalmon alapult, azaz „Török Berta nem is bánta olyan nagyon a dolgot”.
Apakomplexus vagy valami más?
A Csinszkáról író szerzők sokszor hangsúlyozzák, hogy Boncza Berta választottjai között sok az idősebb férfi, ennek a hátterében pedig „apakomplexust” sejtenek. Nagybaczoni Molnár ezzel vitába száll, mondván, hogy egyik férfi „sem apányi különbséggel volt korosabb nála”, továbbá a korszakban a nők sokszor náluk jóval idősebb férfiakkal házasodtak. Ez utóbbi kétségtelen, de az is, hogy a távol lévő, érzelmileg elérhetetlen apa és az anya hiánya alighanem olyan kombináció, amely meghatározza az illető személyiségét és választásait, így valószínűleg Boncza Bertáét is. A pszichológiában minimálisan jártas olvasó azt is elhűlve olvashatja, hogy „Boncza Berta fejlődésére ártalmasabb lett volna, ha anyját nem születésekor, hanem kisgyermekként veszíti el”, amit nem tudni, milyen szakirodalomra támaszkodva állít a szerző.
Csinszka fitos orra
Nagybaczoni bizonyos források esetében jogosan él a forráskritikával, máskor viszont talán túlságosan is a tényekre koncentrál. Csinszka egyik első szerelmének, Tabéry Gézának például a szemére veti, hogy 1908-as találkozásukkor nem láthatta a csucsai templom közelében Boncza Bertát, mert a templom csak öt évvel később épült meg, mi több, azt sem érzékelhette, hogy Berta orra fitos lenne, hiszen ez csak profilból látható. Ugyanakkor ő maga is idézi Csinszka Tabéry Gézához szóló levelét, amelyben a leány arról ír, hogy „orrom kicsi, keskeny és fitos”. Igaz, ez a levél 1910-ből származik, de talán nem elvárható, hogy a regényes visszaemlékezést papírra vető Tabéry 25 év távlatából is emlékezzen arra, hogy Csinszka orra mikortól volt úgymond fitos.
Az ehhez hasonló, szőrszálhasogatásba hajló apróságok után az olvasó (meg a sajtómunkás) végképp elbizonytalanodik, Boncza Berta halála után 90 évvel vajon mi a fontosabb:
az, hogy ma, Ady szóhasználatával élve, a „perc-emberkék” idején is legyen olyan olvasó, akinek számára Boncza Berta nem csupán egy név és egy kétsoros bekezdés az irodalomkönyv lapjain (még ha ennek némi szenzációhajhászás is az ára), vagy a Csinszka életével kapcsolatos tényeknek a legapróbb mozzanatig ellenőrzött tisztelete?
Milyen volt Ady felesége?
Pedig Boncza Berta alakja nagyon is izgalmas, épp ezért foglalkoztatja az irodalomtörténeten kívül az olvasókat, talán még napjainkban is. De hogy milyen volt, milyen lehetett egy hús-vér nő személyisége, azt így, születése után 130, halála után pedig 90 évvel, nagyon nehezen, legfeljebb az írásaiból és leveleiből lehet rekonstruálni. A Csinszka-képet korai halála (40 évesen hunyt el) után biztosan torzította az őt túlélő, irányába túlzott jóindulatot nem mutató Dénes Zsófia; valamint a férfiak uralta irodalomtörténet-írás (amelybe, megjegyzendő, Nagybaczoni Molnár Ferenc könyve is illeszkedik) sokszor saját nézőpontja és bizonyos esetekben projekciói felől értelmezte. Anélkül, hogy nagyon belemennénk a Csinszkával kapcsolatos szakirodalomba, fontos megemlíteni Robotos Imrét, akinek elfogult, rosszindulatú kötete (Az igazi Csinszka, 1976) évtizedekig uralta a képet arról, milyen is volt Ady Endre felesége. (Ehhez képest üdítő, olvasmányos és jóval objektívebb Rockenbauer Zoltán A halandó múzsa című, először 2009-ben megjelent Csinszka-könyve.)
"Az angyalokkal állt atyafiságban"?
Nagybaczoni Molnár Ferenc könyvének központi állítása – amely a könyv második részében, a Csinszka személyiségéről szólóban bontakozik ki – az, hogy Boncza Berta (Gárdonyi Géza szóhasználatát kölcsönvéve) „az angyalokkal állt atyafiságban”.
Nagybaczoni szerint Boncza Berta „aszexuális” volt, az idősebb férfiakhoz kizárólag lelki szerelem fűzte, csak a szellemi társat kereste, nem ismerte a beteljesülést, nem sok öröme telt a szerelmi aktusokban.
Ezt például egy 14 éves korában írt levelének rajongó soraival („szeretem lelked szépségeit”) igazolja, de itt azért utalnék arra, hogy Adynak is van olyan (Lédához írott) verse, amelynek az a címe, hogy A lelkeddel hálni – pedig őt igazán nem lehet azzal vádolni, hogy a plátói szerelmet többre tartotta volna a testinél. A szerző Csinszkát éteri, angyali lénynek szeretné látni, mondhatni, idealizálja, hosszan fejtegeti, miért is volt „angyal” – aki pedig olvasóként nem érti (netalán nem ért vele egyet, például Csinszkának az Ady-perben tanúsított viselkedése miatt), „megrögzött szkeptikus” és „materialista” Nagybaczoni szerint.
Csinszka második házassága
Boncza Berta második házasságát Márffy Ödön festőművésszel kötötte, akit „a legszebb és legtökéletesebb férfipéldány”-nak írt le a leveleiben. Nagybaczoni Molnár Ferenc szerint viszont Márffy se szép nem volt, se férfias, ellenben „van a tekintetében egy ellenszenves, üvegesbe hajló merev kivetülés”. Márffy (üvegesbe hajló) szemére hányja, hogy Csinszka temetése után három nappal nem átallott interjút adni az Astoria szálló halljában, „jazz-zene mellett”. Nagybaczoni nem rokonszenvezik Márffyval, szerinte a festő ki akarta sajtolni és sajátítani az Ady-jogdíjakat és a Boncza-vagyont. Babits felesége, Török Sophie szintén nem a szerző szíve csücske: Babits nem látta különösebben szépnek Boncza Bertát, amin, Nagybaczoni szerint „hosszan vidulhatnánk” Babits feleségének képeit elnézve. (Hogy mennyire korrekt 2024-ben egy ilyen kiszólás, mindenkinek a saját megítélésére bízom.)
Idézhetnénk még a felettébb meghökkentő szókapcsolatokat (például Boncza Berta „földi szektorai”-ról, „összes szépségállapotá”-ról, vagy a Csinszkáról írni merészelők „csökönyös kirajzásai”-ról), de nem tesszük. Nagybaczoni Molnár Ferenc könyve kétségkívül érdekes adalék a Boncza Berta élete iránt érdeklődők számára: a családfa feltérképezésének heroikus munkája mellett azonban sajnálatos, hogy a szubjektív értékítéletek is ilyen hangsúlyosan megjelennek. Talán kárpótolja az olvasót a gazdag képanyag: a kötetben található Csinszka-képek jó része egyáltalán nem ismert a nyilvánosság előtt.
Ha olvasnál még Csinszkáról, ezt a cikket ajánljuk.
