Ez Magyarország legmisztikusabb épülete

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha a történelmi viszontagságok miatt nálunk közel sem maradt fenn annyi középkori épület viszonylag sértetlen állapotban, mint például Olaszországban vagy a vidéki Angliában, azért szerencsére akadnak kivételek: például az őrségi község, Velemér középkori temploma.

A templom napjainkban a településtől délkeletre, az úgynevezett Papréten található. Építésének pontos idejét nem ismerjük: a szentélybe befalazott évszám kövét elporlasztotta az idő, s csak az „Anno” felirat maradt meg. Valószínűleg a 14. század közepén építették kőből és téglából; falazata, valamint megmaradt díszítései alapján úgy gondolják, hogy valamely korabeli előkelőség „szponzorálta” az építést; talán az országbíró-nádor Széchy Miklós, aki a felsőlendvai és muraszombati járások (ahová Velemér is tartozott) legnagyobb részét bírta.

Európa legrégebbi önarcképe

Velemér település akkoriban a templomtól keletre helyezkedett el, és tíz falu központjának számított. A késő román-korai gótikus stílusú templomot először egy 1360-ban kelt oklevélben említik. Freskóit Aquila János készítette a 14. század végén, aki önarcképét és művésznevét is megörökítette. (Úgy tartják, ez Európa legrégebbi önarcképe.) A környék a török időkben nem vált a hódoltság részévé, többek között ez mentette meg a Szentháromság-templomot a teljes pusztulástól, a freskók azonban egészen a 19. századig rejtve maradtak: a reformáció korában a templom és környéke a református Batthyány család birtokában állt, és a templom falait lemeszelték. Később hiába került vissza a katolikus egyházhoz, a hívek addigra eltűntek (illetve áttértek), így a templom fokozatosan pusztulni kezdett –

Idézőjel ikon

bár a freskókat paradox módon éppen a meszelés óvta meg a kései utókor számára.

1820-ban arról adott hírt a kercai plébános, hogy „még ép állapotban lévő, meszelt templomot talált Velemérben”. Az épület állaga azonban egyre romlott, berendezését széthordták, tetőzete beomlott, kis híján le is égett, hajójában fák nőttek.

A templom, ahogyan Rómer Flóris 1863-ban látta
Fotó: Arcanum Adatbázis / Vasárnapi Újság, 1863

Elhanyagolták a középkori templomot

1863-ban egy környékbeli tanító megmutatta az épületet a magyar régészet atyjaként ismert Rómer Flórisnak. Addigra az időjárás viszontagságai és a zuhogó eső lemosta a meszet, és láthatóvá tette a freskókat, de a templom maga rettenetes állapotban volt: padlóját ürülék borította, tábortüzek nyomai látszottak, és minden jel arra mutatott, hogy legfeljebb a környék szegényei és állatai fordulnak meg az Árpád-kori templomban. Rómer Flóris gyűjtést szervezett, és hosszas utánajárással elintézte, hogy befedjék az épületet, de a munkát nem sikerült maradéktalanul elvégezni: a beszivárgó esővíz tovább rongálta a falfestményeket. Rómer mindenesetre közreadott egy részletes leírást a templomról és a freskóiról, és 1895-ben végre felújították.

Freskórészlet a Szentháromság-templomban
Fotó: Wikimedia Commons

1919-ben, a Tanácsköztársaság idején kis híján lerombolták az épületet, mert istállót akartak építeni a kövekből. 1926-ban ismét restaurálták a templomot, de az 1940-re megint alig látszott ki a gazból. Az ötvenes években újabb állagmegóvási műveletek következtek, csakúgy, mint 2003-ban. Hat évszázados falfestményei között van, ami teljesen elpusztult (ezt már csak Rómer Flóris leírásából ismerhetjük), de vannak olyan jelenetek is, amelyek szerencsésen megmaradtak az utókornak.

Misztikus fényjáték

De miért is tartják misztikusnak ezt az épületet? Leginkább a tájolása miatt: építője ugyanis úgy tájolta és úgy helyezte el rajta az ablakokat, hogy a megfelelő időben betérő látogató lenyűgöző fényjátéknak lehessen a tanúja. Mindez az 1970-es években tűnt fel a templomot tanulmányozóknak; azóta pedig az is kiderült, hogy a 7-es számnak kiemelkedő jelentősége van a templom arányait tekintve.

Idézőjel ikon

Január 6-án például a körablakon át bevilágító nap a betlehemi csillagot világítja meg a háromkirályokat ábrázoló freskón.

(Ennek érdekessége, hogy a festő Szent Imre és Szent László alakját is felidézte az ábrázoláson.) Pünkösd utáni vasárnap (ez a Szentháromság vasárnapja) a nap első sugara a szentély boltozatán lévő Szentháromság-jelképre esik. A nyári napforduló idején az első fény a Madonna köpenye alatt megbújó bűnösöket világítja meg, utalva arra, hogy számukra is van kegyelem, a téli napforduló hajnalán a felkelő nap sugara pedig a Madonna ölében ülő gyermek Jézusra esik elsőként. Napéjegyenlőség idején az északi fal kap nagyobb hangsúlyt, ekkor az utolsó sugarak egyszerre világítják meg Szent Lászlót és a megfeszített Krisztust.

A középkori templomokban nem bízták a véletlenre, melyik napon hová essen a fény
Fotó: Wikimedia Commons

A templom bensőséges, ugyanakkor misztikus hangulata még a 21. században is elvarázsolja az oda betérőt – a középkori ember számára pedig kiemelkedő jelenséggel bírt, hogy a mesteri tájolásnak köszönhetően a nap sugarai minden jelenetet éppen akkor világítottak meg, amikor annak ideje volt.

Ha szívesen olvasnál egy másik jelentős műemlékünkről, az alábbi cikkünketajánljuk:

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.