Utazás az Orient Expressen: még gyilkosság nélkül is iszonyú drága mulatság

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Orient Express már Agatha Christie idejében is fogalom volt. Az írónő gyilkos krimije ugyan nem feltétlenül az utazási irodák beharangozó álomszlogenje, az ikonikus vonat ázsióját csak tovább növelte, így nem csoda, hogy a ma is funkcionáló szuperluxus utazás árai nemhogy a földön nem járnak, de több tízmilliós forintos menetjegyeivel bátran mondható, hogy csillagászati magasságokban vannak.

A kelet-európai országok által rég áhított, és az 1800-as évek végén létrejött vasúti kapcsolat szimbolikus jelentőséggel bírva végre (vasúti) összeköttetést (is) jelentett Nyugat- és Kelet-Európa országai között. Az eredeti útvonal Párizst kötötte össze Konstantinápollyal, a mai Isztambullal, Budapesten is áthaladva. 

Orient Express

Az első, kísérleti, ma úgy mondanánk „pilot” járat 1882-ben indult Párizsból Bécsbe. A próbaút 1350 kilométeres útját a vonat 27 óra és 57 perc alatt tette meg. 1883. június 5-én aztán elindult az első járat, de az első öt évben vonattal csak Várnáig lehetett eljutni, s onnan a fennmaradó utat Konstantinápolyig hajóval kellett megtenni. Ez 15 órányi hajóutat jelentett a 3186 kilométeres táv összesen 83 óra és 30 perces menetidejéből. Az Orient Express már a kezdet kezdetén is luxusvonatnak számított, csak első osztályú jegyeket értékesítettek, az első utasoknak 457 aranyfrank +20% ellátási díjért.

A kezdetek az Orient Expressen
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Még így is jobban járt, mint a Titanic

Ennek ellenére az utazás gyakran nem volt zavartalan a drága vagonokban. Már 1891-ben például, egy görög rablóvezér és bandája rabolta el a jómódú utazóközönséget, miután kisiklatta a vonatot, s csak magas váltságdíjak fejében engedte el túszait. De számos másik kisiklás, ütközés, üzemi baleset és természeti katasztrófa is bőven sújtotta már a kezdetektől a járatot. Ez utóbbiak közül talán az az 1929-es hótorlasz, amely Isztambul előtt 100 kilométerrel mintegy tizenegy napig vesztegeltette a vonatot, szolgálhatott Agatha Christie regényének inspirációjául.

Ismerős kép annak is, aki nem ült még az Orient Expressen
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Erre mondják: első osztályú

Ha már luxus színvonalról beszélünk, nem is lepődünk talán meg azon, hogy a Orient Express mai üzemeltetője az az LVMH konglomerátum, amely olyan világmárkákért felel sok másik mellett, mint a Luis Vuitton, a Moët & Chandon, a Christian Dior, vagy akár a Bulgari.

Jöjjenek a számok…

Így aztán már egy röpke egy éjszakás út ára is 1700 font körül indul a Firenze–Párizs között működő Venice Simplon Orient Express járaton, mely Orient Express-menetjegyhez képest szemtelenül alacsony ára ellenére is 11 hálókocsiból, 3 éttermi kocsiból, 1 bárkocsiból és 2 személyzet kocsiból kapcsolódik össze.

Így festett egy hálófülke 1982-ben
Fotó: Wolfgang Kaehler / Getty Images Hungary

Az Orient Express járatain találni 2 főre kalibrált, úgy nevezett nagy lakosztályokat is, személyenkénti 5300 fontos ártól, azaz bőven több mint 2 millió forinttól, na de ezért a pénzért hálószoba, társalgó és saját, márvánnyal díszített fürdőszoba is jár már az előkelő utasoknak.

A klasszikus Párizs–Isztambul-útvonal öt éjszakás járatára, sajnos, csak évente egyszer, augusztusban ülhetnek fel azok a szerencsések, akik nemcsak hogy ki tudják fizetni a 35 000 fontos, vagyis hozzávetőlegesen 15 millió forintnyi menetjegy árát, de ráadásul elég szemfülesek is ahhoz, hogy jegyüket időben megváltották. Hiába kerül ugyanis például a nagy lakosztályok útiköltsége 110 000 fontba, ami több mint 47 millió forint, 2023 augusztusára ezek a jegyek már, félve vallom be, mind elkeltek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.