Egy középiskolás baráti társaság tíz évvel az érettségi után újra találkozik egy esküvő apropóján a Balatonnál: a régi sebek felszakadnak, előkerülnek a megoldatlan problémák, felélednek a beteljesült vagy éppen beteljesületlen szerelmek. Kerékgyártó Yvonne generációs vígjátéka, az Együtt kezdtük augusztus 4-től látható a mozikban.
A köztudatba a Sziget-fesztiválon forgatott Free Entry című kamaszfilmmel berobbant Kerékgyártó az elmúlt években főként forgatókönyvíróként erősítette több magyar közönségfilm (FOMO – Megosztod és uralkodsz, Hab) kreatív csapatát, és második nagyjátékfilmjében is ezek irányvonalát viszi tovább: romantikus vígjátékának hősei jellegzetes késő huszonéves figurák, akik éppen azzal szembesülnek, mi sikerült, és mi nem jött össze abból, amit lelkes kamaszként elképzeltek a jövőt illetően.
Hiteles szituációk és karakterek, működő humor
Az Együtt kezdtük legfőbb pozitívuma a hitelesség: végre nem érezzük úgy, mintha negyven-ötven éves forgatókönyvírók adtak volna erőltetetten „fiatalos” dialógusokat a szereplők szájába, a szövegek, a karakterek megjelenése, viselkedése, a szituációk, melyekbe belekeverednek, és a dilemmák, amikkel küzdenek, minden késő húszas, kora harmincas néző számára ismerősek lehetnek. A színészek ugyan egy-egy jellegzetes típust (az osztály nagymenő mókamestere, a visszahúzódó stréber srác satöbbi) megtestesítő karakterek bőrébe bújnak, nem érezzük mesterkéltnek a figurákat, a humor nem erőltetett, a viccek működnek, és sok esetben kifejezetten aktuálisak.
Szereplők, helyszín, zene
Szintén kiváló döntés, hogy a jól ismert „magyar filmes” arcok helyett a rendező ismeretlen fiatal tehetségekre (Jakab Balázs, Mosolygó Sára, Kövesi Zsombor és mások) osztotta a főszerepeket, akik jól helytállnak az őket kiegészítő idősebb veteránok (Péterfy Bori, Jordán Tamás, Zsurzs Kati, Szabó Simon és a „nehéz ember” tesitanár-após szerepében a film legjobb pillanataiért felelős Mucsi Zoltán) mellett. A Badacsony környéki helyszín – melyet az operatőri munka azért olykor túlságosan is megszépít, Balaton-imázsfilmes jellegűvé tesz – szintén a film előnyére válik, aláhúzza a nagyvárosi környezetből kipottyant szereplők útkeresését. A zeneválasztás ugyanígy telitalálat, a felhangzó retró dalok és a friss, új popszerzemények egyaránt jól passzolnak a vászonról áradó hangulathoz.
Kiaknázatlan potenciál, szerethető végeredménnyel
A remek alaphelyzetben rejlő potenciált azonban még ezekkel a hozzávalókkal sem képes teljesen kiaknázni a film, ami elsősorban a túlzsúfoltság számlájára írható: a forgatókönyv túl sok szálat mozgat egyszerre, melyek éppen emiatt kissé elsikkadnak, egyiket sem sikerül alaposabban, kellő mélységben kitárgyalni. A cselekmény a játékidő egyharmadánál leül, az ígéretes és sodró tempójú kezdés után egy hosszú, elnyújtott lagzis és „másnapos” rész következik, ahol csak „történnek” a dolgok, de nem mozog előre a sztori, végül az utolsó felvonásban egy váratlan konfliktustetőpont hozza ismét működésbe a lendkereket.
A forgatókönyv a kliséktől sem idegenkedik (lásd fentebb a karakterek jellemzését), időnként amolyan „ezt már sokszor láttuk” érzése lehet a nézőnek, ez azonban nem minden esetben negatívum, inkább a műfaj velejárója és a generációs jelleget erősíti. Az Együtt kezdtük ugyan nem tökéletes, de egy érezhető lelkesedéssel elkészített, szerethető nyári romkomot kap, aki beül rá a légkondicionált moziterembe.
