Brutális pogány ünnepből ered a Valentin-nap hagyománya

GettyImages-481658161
Olvasási idő kb. 7 perc

A szerelmesek ünnepéről, a Valentin-napról, vagy magyarosan Bálint-napról sokan azt hiszik, modern kori találmány, eredete azonban a messze múltba, egészen az ókorba nyúlik vissza. A február 14-én tartott Valentin-nap a keresztény Szent Bálint vértanú ünnepeként indult, azonban a katolikus egyház egy korábbi, pogány ünnepre építette rá, amely nem egészen a szeretetről, inkább valami sokkal brutálisabbról szólt.

Szerelmeseket esketett, kivégezték a szentet

A katolikus egyház legalább három különböző Bálint (Valentinus) névre hallgató szentet ismer, akik mindnyájan mártírhalált haltak a római keresztényüldözések idején; a legismertebb Szent Bálint a legenda szerint a Kr. u. 3. században, II. Claudius császár uralkodásának idején élt és papként szolgált Rómában. A császár egyik rendeletével megtiltotta a fiatal férfiak számára a házasságkötést, ugyanis úgy gondolta, a házasélet eltereli a figyelmüket a katonáskodásról, Valentinus azonban nem engedelmeskedett a törvénynek, és továbbra is megesketett fiatal párokat, amiért letartóztatták, és halálra ítélték.

Egy másik változat szerint Bálint papot az üldözött keresztények bújtatása miatt végezték ki; a legenda úgy tartja, a börtönben raboskodva csodát tett, visszaadta a foglár vak lányának a látását, kivégzése előtt pedig üzenetet küldött számára a „te Valentinod” aláírással, ebből alakult ki később a Valentin-napi szerelmes üzenetek hagyománya.

Római Szent Bálint (19. századi illusztráció)
Római Szent Bálint (19. századi illusztráció)Phas / Getty Images Hungary

Egy másik híres Valentinus, Terni Szent Bálint a mai Olaszország Umbria régiójában található Terni város püspökeként működött ugyanebben az időben, és legenda szerint csodás módon meggyógyította egy Craton nevű pogány filozófus testi fogyatékos fiát. A csodálatos gyógyulás hírére nemcsak a tudósember és családja, de a városi kormányzó fia is áttért a keresztény hitre, a kormányzó ezért elfogatta, megkínoztatta és lefejeztette a vétkes püspököt. Az is lehetséges, hogy a két Szent Bálint személye valójában egy és ugyanaz.

Római Szent Bálintot kétszáz évvel a halála után, 489-ben avatta szentté I. Geláz pápa, és tette meg február 14-ét, a hagyomány szerint a vértanú kivégzésének dátumát, a szent ünnepnapjává. A történészek szerint azonban a Bálint-nap nem csak és nem elsősorban emiatt került február közepére, az egyház célja valójában egy pogány római ünnep, a lupercalia kereszténnyé tétele és lecserélése lehetett, amely nem igazán illett bele a katolicizmus által hirdetett aszketizmusba és a világi örömök elutasításába.

Az ünnep alkalmából jól megverték asszonyaikat a római férfiak

„Nőostorozás” lupercalia ünnepén az ókori Rómában.
„Nőostorozás” lupercalia ünnepén az ókori Rómában.Dea / Icas94 / Getty Images Hungary

A rómaiak minden évben február 13. és 15. között tartották a lupercaliát, mely Faunusnak, a pásztorok és a mezőgazdaság istenének, illetve Róma legendabeli alapítóinak, Romulusnak és Remusnak volt az ünnepe. A háromnapos termékenységi ünnep idején a népek gyakran a sárga földig leitták magukat, és a szabad szerelem hagyományának hódoltak; gyakoriak voltak a „szerelmi sorsolások”, amikor a fiatal, hajadon nők nevét papírdarabkákra írták, és egy edénybe dobták, majd a fiatal férfiak kihúztak egy-egy nevet az edényből. Az ilyen módon, véletlenszerűen egymásra talált férfiak és nők az ünnep időtartama alatt kötelesek voltak egy párt alkotni, olykor pedig annyira megkedvelték egymást, hogy később is együtt maradtak, és összekötötték az életüket (ókori társkeresés felsőfokon).

A lupercalia azonban egy jóval brutálisabb hagyománynak is helyt adott: a római papok az ünnep nyitányaként a barlanghoz vonultak, ahol a legenda szerint farkas nevelőanyjuk Romulust és Remust szoptatta, majd a szent helyen feláldoztak egy kecskét a termékenység és egy kutyát a megtisztulás jegyében. A megölt kecske bőrét lenyúzták, feldarabolták és ostorszerű szalagokká fűzték, majd belemerítették az állat kicsorgatott vérébe. A vértől átázott kecskebőr szalagokkal ezután a férfiak megostorozták asszonyaikat – ügyelve rá, ne okozzon maradandó sérüléseket az akció –, úgy tartották ugyanis, hogy ettől a nők sokkal termékenyebbek lesznek az év maradék szakában; olykor a termőföldeket is megkorbácsolták a kecskebőrrel, ugyanezen okból kifolyólag. A nők nem féltek és nem menekültek a támadás elől, hiszen ők is úgy gondolták, a szent kecskebőr és -vér hozzásegíti őket a gyermekáldáshoz.

A katolikus egyház természetesen igyekezett minden, a lupercaliára emlékeztető elemet kitörölni a február 14-i ünnepből, amely a kora középkortól kezdve Szent Bálint emléknapja mellett Szűz Mária megtisztulásának lett az ünnepnapja. A „szerelmesek ünnepe” csak a késő középkortól kezdve nyerte el ma ismert jelentését, igazolhatóan először Geoffrey Chaucer angol költő Madárparlament című 1382-es költeményében kapcsolódott a Bálint-nap a romantikus szerelemhez.

Csak jóval később vált a szerelmesek ünnepévé

19. századi Valentin-napi üdvözlőlap
19. századi Valentin-napi üdvözlőlapHeritage Images / Getty Images Hungary

A legkorábbi ismert Valentin-napi szerelmes levél 1415-ből származik, melyet az azincourt-i csatában angol fogságba esett és a londoni Towerben raboskodó I. Károly orléans-i herceg (a kor egyik legjelesebb lírikusa) feleségének küldött haza Franciaországba. Néhány évvel később V. Henrik angol király már hivatásos költőt fogadott fel, hogy Valentin-napi üdvözletet írjon feleségének, Valois Katalinnak. Az újkorban már gyakori szokássá vált, hogy a szerelmesek saját maguk által készített romantikus leveleket, üdvözleteket küldtek egymásnak február 14-e alkalmából, a ma ismert, tömegesen ünnepelt Valentin-nap hagyománya azonban csak a 19. század derekán alakult ki.

Egy élelmes amerikai hölgy, Esther Holland találta ki és dobta piacra az 1840-es években az ipari méretekben, sablon szerint gyártott Valentin-napi üdvözlőkártyákat, mely ötlet annyira bevált, hogy hamarosan mindenütt, különösen az angolszász és a francia ajkú világban divattá vált boltban kapható szerelmes képeslapokat küldeni egymásnak. Az emberek könnyen és olcsón hozzájuthattak ezekhez, nem kellett saját maguknak vesződniük az üdvözletek elkészítésével, és a posta is rendkívül kedvező áron kézbesítette a lapokat. A szigorú erkölcseiről ismert viktoriánus kori Angliában különösen népszerű hagyománnyá vált, hogy a párok inkább diszkréten, írásban valljanak szerelmet egymásnak, mintsem szóban, esetleg mások füle hallatára.

Napjainkban világszerte divatos ünneppé lett a Valentin-nap, de természetesen továbbra is az Egyesült Államok viszi a prímet: a becslések szerint február 14-én az USA területén több mint egymilliárd szerelmes üdvözlőlapot kézbesít a posta, mely csak karácsonykor bonyolít nagyobb forgalmat. Egyes országok sajátosan értelmezik a Bálint-napi hagyományokat, Japánban például csak a nők kapnak ilyenkor ajándékot, melyet egy hónappal később, március 14-én, az ún. Fehér nap alkalmával viszonoznak a férfiaknak hasonló típusú és értékű ajándékkal.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek