Mi köze a gumiabroncsoknak a világ leghíresebb éttermeihez?

Olvasási idő kb. 2 perc

A Michelin név nemcsak a gasztronómia iránt érdeklődők számára csenghet ismerősen, de az autózás szerelmeseinek is azonnal beugrik róla valami. Azt azonban kevesek tudják, hogy a két, egymástól egészen távol álló érdeklődési kör tagjai pontosan ugyanarra az emberre gondolnak ilyenkor.

 

De ki volt vajon Edouard Michelin, és mi köze volt az éttermekhez, ha egyszer autógumikat készített?

Közel százötven éve, 1889-ben alapította első gyárát a francia Clermont-Ferrandban a gasztronómia és az autóipar legismertebb személye. Az első hallásra egymástól egészen távol álló szakma jeles képviselője, Edouard Michelin testvérével, Andréval egy mezőgazdasági szaküzletet vezetett a francia városkában, amikor egy nap egy defektes biciklit tolt be hozzájuk egy kerékpáros. 

A várt hírnevet a kerékpársportok versenyzői hozták meg a Michelin testvéreknek, az újfajta gumiabronccsal borítékolható volt a siker
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Többórányi macera miatt váltottak a gumikra

A gumiabroncsot három órán keresztül próbálták megfoltozni, azonban száz méter után ismét kilyukadt. A bonyolult művelet nem szegte kedvüket, sőt: inspirációt adott a testvérpárnak egy egyszerűbb gumiabroncs elkészítésére. A pneumatikus gumik, melyek első példányát alig egy évvel az esemény előtt alkotott meg John Boyd Dunlop, hogy fia triciklije könnyebben és zökkenőmentesebben gurulhasson, nehezen fel- és leszerelhetőek voltak. A Michelin testvérek agyában a fogaskerekek pedig szinte azonnal mozgásba lendültek, miként lehetne kiküszöbölni a felnire ragasztott kaucsukabroncsban rejlő hiányosságokat. 

Még abban az évben megalapították a hatalmasra duzzadó vállalatot, és be is jegyezték szabadalmukat, az eltávolítható gumiabroncsot. Két évvel később pedig Charles Terron megnyerte a Párizs–Brest–Párizs közötti 1200 km-es randonnée kerékpárversenyt a Michelin-gumikkal felszerelt vasparipáján. 

Mindössze két év kellett, hogy berobbanjon az új gumigyár a köztudatba
Fotó: clu / Getty Images Hungary

A legjobb magyar éttermek

2022-ben közölt először a Michelin Guide hazánk egészét lefedő étteremlistát, ennek köszönhetően végre a magyar gasztronómia is helyet kapott a világ konyhaművészeti térképén. A 2023-as kiadványban összesen 28 budapesti és 47 vidéki éttermet ismertek el.

 A pontos lista itt olvasható.

De mik azok a Michelin-csillagok?

Az 1900-as években sorra vásárolták a gumiültetvényeket Vietnámban, majd 1946-ban a Michelin gumiabroncsgyár kifejlesztette és szabadalmaztatta az abroncsok történelmének egyik kulcsfontosságú innovációját, melyre a Citroën azonnal le is csapott. Az x alakban vágott gumik sokkal precízebb tapadást és biztonságosabb közlekedést garantáltak az automobilok számára is. Innen pedig nem volt megállás. 

A gasztronómiában nagy elismerésnek számító Michelin-csillagot pedig épp az autóipari részvételük miatt találta ki a kreatív cégtulajdonos, azért hozták létre, hogy növeljék az autótulajdonosok utazási kedvét. A cél természetesen a profit maximalizálása volt, minél többet utaztak, annál jobban kopott a gumi a kerekeken. 

A csillagok száma ma már minőséget mutat
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Hogy utazgatásra buzdítsák az embereket, megalkottak egy térképet, amelyben a megfelelő célpontnak ítélt helyeket, a legkiválóbb éttermeket és hoteleket jelölték meg.

Az első kiadványok csak a Párizs környéki célpontokat tartalmazták, azonban egyre nagyobb igény lett a távolabbi helyszínek iránt is. 1904-ben már a szomszédos országok legjobb turista-célállomásait is tartalmazta az éves kiadvány, 1919-től pedig mai, vörös borítós formájában kaphatóak a Michelin Guide-ok. Egy idő után kialakultak azok az alapelvek, amelyek alapján kategorizálták a helyszíneket, mára pedig már csak a legjobbak kerülhetnek bele. S míg az első időkben a csillagokkal a távolságot, ma a minőséget jelölik. 

A Michelin csillaga is töretlenül szárnyal, dacára az autó- és kerékpáripar változásainak. A cég számtalan apró vállalatot bekebelezett, jelenleg pedig a Bridgestone mögött a világ második legnagyobb gumigyára. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.