Offline cikkek
A legextrémebb modellek Szibériában laknak: erre hajlandók a sikerért
Bár Oroszország és a hozzá tartozó Szibéria meglehetősen feszült viszonyban van a nyugattal, az orosz modellek továbbra is azt tartják életük legnagyobb álmának, ha Amerikában vagy az Egyesült Királyságban, esetleg egy felkapott európai divatvárosban képesek érvényesülni.
Bejelentést tett a NASA: ennyi időd lenne felkészülni, ha egy pusztító napvihar elérné a Földet
Az amerikai űrkutatási hivatal egy új, mesterséges intelligencián alapuló rendszert fejlesztett annak előrejelzésére, hogy a pusztító események mikor érhetik el a Földet.
Videón a megható pillanatok: örülj együtt a tudósokkal, akik ritka kacsacsőrű emlősöket engedtek szabadon
Ausztráliában minden követ próbálnak megmozgatni a kihalás szélére sodródott kacsacsőrű emlősök megmentéséért. Az akció most újabb mérföldkövéhez érkezett.
Veszélyben a fehér afrikaiak: nyomornegyedekben laknak a bőrszínük miatt
Afrika sosem volt békés kontinens: a gyarmatosítók, a helyi törzsek egymás elleni véres harcai mind nyomot hagytak rajta és az ott élők lelkén. Azt hinnénk, 2023-ban már nem lehet téma a bőrszín, pláne a fekete kontinensként emlegetett Afrikában, de tévedünk: a fehérek úgy vélik, velük igazságtalan a rendszer.
Kvíz: Te tudod, melyik országban beszélnek urduul?
Pandacsöki Boborjánnak, aki, mint tudjuk, 300 000 nyelven beszél, valószínűleg nem okozna gondot kitalálni, melyik országban hivatalos nyelv a tamil vagy a tagalog. Sőt az sem, hogy urdu nyelven elmondja: „Vigyázzunk, nehogy megfázzunk!” Mi nem kérdezünk ilyen bonyolult dolgokat, de meg tudod tippelni, melyik országban mi a hivatalos nyelv?
Felismered ezeket a sztárokat fiatalon? A 80-as évek Hollywoodja tőlük volt hangos
A Brat Pack, egy fiatal, feltörekvő színészekből álló csoport volt az 1980-as években. A friss tehetségekből összeverődött csoport tagjai a legnépszerűbb filmekben szerepeltek, s bár nem volt igazán hízelgő ez a becenév, rajtuk ragadt.
Tudod, hogy melyik híres képet ki festette?
A festmények azért születnek, hogy elidőzzön rajta a tekintet. Egyetlen festmény képes megváltoztatni az egész napodat. Íme, a legcsodálatosabb művek, és most az is kiderül, hogy melyiket ki festette.
Városok, amelyek őrületbe kergetnek: tényleg létezik a Jeruzsálem-szindróma
A Jeruzsálembe érkezőket a vallási téboly kerítheti hatalmába – különösképp akkor, ha egyedülálló, fiatal, keresztény férfiak. Párizs leginkább a japán turistákra veszélyes, Firenze a művészetek kedvelőinél válthat ki nem kívánt hatást, Indiában pedig minden nyugati turistának érdemes vigyáznia a jógaórák számával.
Sztálin titkos laboratóriumot üzemeltetett Mao székletének vizsgálatára
A szigorúan titkos – és valószínűleg büdös – kísérletre az 1940-es évek végén, Mao moszkvai látogatásának idején került sor.
Ha élettársi viszonyban élsz, csak így örökölhetsz: ezért fontos a végrendelet
A végrendelet egyértelműsíti azt, ki mit örököljön, élettársi viszony esetén pedig csakis ez garantálja, hogy partnered hozzájuthat a közös vagyonhoz.
Woody Harrelson szörnyű dolgot tudott apjáról, de megbocsátott neki
A legnagyobb művészek, sztárok felmenői között olykor egészen különös személyeket is találunk – a népszerű hollywoodi színészikon, Woody Harrelson esetében édesapja számított a család fekete bárányának, aki a maffia megbízásából több súlyos bűntényt is elkövetett, mígnem örökre rácsok mögé nem került.
„A kezdetektől fogva rokonszenvesek vagyunk egymásnak” – Kern András és Hernádi Judit újra együtt játszik
Hernádi Judit és Kern András a magyar színművészet kiemelt szereplői, híresen jók a munkájukban. Új közös előadásukról és legendás produkciókról beszélgettünk.
„Aki ebben él, annak természetes, hogy nem minden este a családi otthonba megy haza”
Csak a bennfentesek tudják, hogy a cirkusz világa nem mindig olyan fényes és csillogó, mint amit a közönségnek láttatni engednek. Sok lemondással és alkalmazkodással jár a porondon elért siker, ennek ellenére aki belekóstolt a cirkuszi létbe, csak nagyon ritkán vágyik egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb életre.
Ez a világ leghosszabb és legveszélyesebb útja – te végig mernél menni rajta?
Magyarország határainak hossza nagyjából 2215 km. Az El Camino zarándokút több mint 700 km, a kék túra 1165 km hosszú. Az Egyesült Királyságot Franciaországgal összekötő La Manche csatorna 563 km, míg az Üllői út csak bő 15 km-es, az Egyenlítő viszont már hozzávetőlegesen 40 000 km. A rekorder a világ leghosszabb járható útjai közül az Alaszkát a Tűzfölddel összekötő Pan-American Highway, melynek teljes úthálózata a maga 48 000 kilométerével tartogat pár meglepetést utasainak…
Csúcstámadás hétvégéje az Everesten: nagy a tömeg, tragédia is történhet
75 mászó kísérelheti meg a következő szűk egy hétben meghódítani a Mount Everestet: a hegymászáshoz megfelelő körülményeket nyújtó időablak ma nyílik meg.
Titkos föld alatti helyek Magyarországon: a Bakony lábánál és a fővárosban is találsz ilyet
Magyarország nem csak a felszínen rejt izgalmas, felfedezetlen titkokat: sokszor a föld mélyében is megbújnak titkos létesítmények.
Így mulattak a győztes szovjetek: 22 óra alatt elfogyott minden vodka az országban
Volt idő, amikor a szovjetek mutattak példát arra, hogyan érdemes ünnepelni: a második világháború végén alaposan felöntött a garatra az ország népe, az alkohol és a szomjas torkok versenyében pedig az előbbi vesztett.
A legdurvább helyesírási hibák, amelyekért azonnal egyes jár
A magyar helyesírás szabályai sokszor kifognak az emberen, de azért vannak olyan szavak, amelyeket álmunkból fölkeltve is tudni kell. Vagyis kellene, mert az utcán vagy liftekben elhelyezett feliratokon mégis találkozunk hibásan írt alakokkal.
A 9 éves munkáslány fotója leplezte le az embertelen gyárakat
A 19. században még teljesen elfogadottnak számított, hogy – akár 14 éven aluli – gyerekek naphosszat gyárakban, bányákban dolgoztak a felnőttekkel együtt, a múlt század első felében azonban elkezdődött a gyerekmunka fokozatos visszaszorítása a nyugati világban. Az Egyesült Államokban egy híressé, hírhedtté vált fotó is hozzájárult, hogy a döntéshozók véleménye megváltozzon a kérdésben; a képen szereplő lány sorsa ugyanakkor sohasem fordult jóra.
Anyja tette tönkre a tragikus sorsú magyar miniszterelnök házasságát
Teleki Pál a magyar történelem legtragikusabb sorsú miniszterelnöke, aki két súlyos politikai válsághelyzet közepén, 1920–21-ben és 1939–41-ben töltötte be a kormányfői posztot, végül külpolitikailag teljesen sarokba szorítva ért véget élete. A politikus édesanyjával és feleségével is rendkívül szoros érzelmi viszonyt ápolt, részben ez is okozhatta tragikus halálát.
Mihez hívhatod ki a tűzoltókat, és mihez nem? A kvízből kiderül
Vannak, akik egy kicsi ékszerteknős miatt is azonnal riasztják a tűzoltókat, mások viszont inkább maguk oltják el az otthonukban felcsapó lángokat. Ki cselekszik jól?
A történelem eddigi leghosszabb éve 445 napon át tartott: ezért húzódott el így
Nincs ebben semmi átverés: tényleg nyolcvan nappal több fért az eddigi leghosszabb évbe, mint amennyi egy átlagos esztendőbe.
Ha ez történik veled éjszaka, az a rák jele is lehet
Egy kevéssé ismert ráktünet nagyon sokféle okból kialakulhat, melyek között vannak ártalmatlanok is. Az orvosok azonban arra figyelmeztetnek, hogy akár komoly probléma jeleként is előfordulhat.
Ilyen az élete a csak lányokból álló bűnbandáknak Los Angelesben
Ha azt mondom, bűnözés, banda vagy galeri, máris sötét ruhás, fegyveres fiatal férfiak csoportja ugrik be, pedig a lányok éppolyan veszélyesek lehetnek. Kénytelenek?
Az amerikai kormány tudott a Pearl Harbor elleni támadásról?
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.