Ezt élhetik át az óceán mélyén a tengeralattjáró foglyai

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre fogy az idő: az eltűnt tengeralattjáróba zárt öt utas ilyen körülmények közt várhatja, hogy kimentsék.

Semmiképp sincsenek kényelmes helyzetben: a merülőeszközben csak kuporogni lehet, felegyenesedni nem, a mozgás meglehetősen limitált. A Titan hivatalos mérete 670 × 280 × 250 centiméter, elején egy nagy kitekintőablakkal, amely az OceanGate, a Titant üzemeltető cég szerint a legnagyobb hasonló mélytengeri eszközben használt ablak. A Titanichoz merülő vízi járműben holnap elfogyhat az oxigén, de az reményt ad, hogy eltűnésének környékén dübörgésre emlékeztető  hangokat sikerült befogni.

A nagyobb komfort érdekében a Titan falait fűtik, és mennyezeti lámpa gondoskodik a belső világításról.

Fedélzeti toalettel is rendelkezik a jármű, amely azonban spártai módon csak egy függönnyel van leválasztva az utastérből.

Ha valaki használja, a tengeralattjáró vezetője elhúzza a függönyt, és zenét tesz be.

Az eltűnt tengeralattjáróval a Titanichoz merültek
Fotó: Ralph White / Getty Images Hungary

A mellékhelyiséget azonban csak vészhelyzeti használatra ajánlják, az utasok számára javasolt diétázni az utazás előtt, hogy ez ne okozhasson problémát. A jelenlegi helyzetben valószínűleg rászorulnak a mellékhelyiség igénybevételére – igaz, étkezni az elmúlt napokban nem nagyon lehetett lehetőségük.

A Titan erős külső reflektorokkal is rendelkezik: ezeket akkor használják, amikor a roncsot vizsgálják. A nagy felbontású kamerák is ezt a célt szolgálják: odabenn monitoron figyelhetik az utasok, mi történik kinn. 

Idézőjel ikon

A kis járművet egy joystickszerű eszközzel lehet irányítani, ehhez az instrukciók szöveges üzenetek képében érkeznek a kísérőhajóról, mivel a mélyben a GPS nem működik.

Akik fedélzetére szállnak, azok tudatában vannak annak, hogy nem mindennapi utazásra vállalkoznak: mielőtt merülnének, alá kell írniuk egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszik, hogy a Titan nem elismert önálló járműként, komoly rizikót jelent a fedélzetén utazni, és a halál lehetőségét is megemlítik. Az utasoknak egyébként nem kell előzetes képzettséggel rendelkezniük: azok, akik a Titanicot vágyják látni, ha hosszan tudnak ülni és létrán is képesek közlekedni, utazhatnak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.