Letartóztatták azoknak a gyerekeknek az apját, akik 40 napig kóboroltak a dzsungelben
A férfit családon belüli erőszakkal gyanúsítják.
A férfit családon belüli erőszakkal gyanúsítják.
„Tanulj, mert a tudásnál nincs fontosabb és értékesebb! A tudást nem veheti el tőled senki!” – Biztos vagyok benne, hogy sokan hallottuk gyermekkorunkban ezeket a bölcsességeket. Azonban a mesterséges intelligencia (MI) térhódításával sokakban felmerülhet a kérdés, vajon nincs-e veszélyben az emberi tudás. Az a tudás, ami eddig mindennél fontosabb volt.
A lengyel ellenállás egyik legnagyobb hőseként tisztelik Witold Pilecki ezredest, aki önként ment az auschwitzi haláltáborba, hogy saját szemével lássa és elmondja a világnak az ott folyó atrocitásokat – a náciellenes hős katonatisztet később a kommunisták gyilkolták meg.
Ha strandolni megyünk, az átlátszóan tiszta vizet, a bordázott felületű iszapot szeretjük, tiszta lépcsőkkel, állandó vízszinttel, mindenféle zavaró növények és állatok jelenléte nélkül. Könnyen beereszkedhessen a vízbe az úszógumis kisgyerek és a felnőtt csónakázó is, sétálhassunk kikötőkben, minden legyen szép, rendezett és tiszta.
A csillagászok a James Webb-űrtávcső segítségével figyelték meg az Earendelt, a valaha észlelt legtávolabbi csillagot.
Minden idők egyik legnagyobb női harcosa, Dzsingisz kán ükunokája, Khutulun mongol hercegnő a csatatéren és a birkózás tudományában is jeleskedett, utóbbiban a férfiakat is maga alá gyűrte (szó szerint); apja, Kaidu kán oldalán harcolt, aki hadvezérré nevezte ki.
Tényleg csak gulyáslevest, rántott húst és palacsintát eszünk mi, magyarok? Valójában kis országunkban olyan nagy volt a jövés-menés, hogy több nemzet konyhájából is táplálkozunk.
„Bemegyek, kijövök, de milyen jóóóól kijövök, ha bemegyek” – Aki a nyolcvanas években volt gyerek (vagy felnőtt), emlékezhet még a Skála Coop reklámszlogenjére. Budapest, a neonreklámok városa a Kádár-korszakban számtalan nagyáruházzal büszkélkedhetett, és minden magyar háztartásban volt néhány Centrum vagy Skála Áruházat hirdető nejlonszatyor.
Angliában néhány éve egy akvarista piranhákat engedett a yorkshire-i Martinwells Lake tóba. Az állatok tetemét halászok fedezték fel, de eddigre már több kacsa és hal eltűnt a tóból, amiben egyébként gyerekek is gyakran játszanak. Na de mi a helyzet a Balaton élővilágával?
A 74 éves Hüseyin Özer harmadik éttermének megnyitására készül, de nem felejtette el: volt idő, amikor nélkülöznie kellett.
Átadták a felújított Lánchidat, melynek alkalmából a fővárosi hidakkal kapcsolatban tesszük próbára a tudásod. Felismered a különböző hidakat egyetlen részletből?
Emlékeznek még a mindenkit hipnotizáló Jevtusenko professzorra? Vagy Ignatyenkóra, akinek hatására Déri János azt képzelte, ő Sophia Loren? Vagy a kanalakat hajlító Uri Gellerre? Cikkünkben a kilencvenes évek parafenoménjait idézzük meg.
Boncza Berta, azaz Csinszka, Tanner Ilona, vagyis a későbbi Török Sophie, valamint Kozmutza Flóra a magyar irodalom legnagyobbjainak múzsái voltak, mégpedig elég mozgalmas életekkel megáldva. Fordulatokban a Lúthient ihlető hölgynek, J. R. R. Tolkien „múzsájának” élete sem szűkölködött.
Nem tudsz úgy sétálni egyet a Balaton partján, hogy legalább egy helyen ne etessék a vízimadarakat: hattyúk, kacsák, sirályok küzdenek a száraz kiflidarabkákért vagy a kukoricáért.
Fénnyel írt történelem sorozatunkban ezúttal kivételes módon nem egy ikonikus fotó, hanem minden idők egyik leghíresebb posztergrafikájának történetét kutatjuk fel. A második világháború idején készült We Can Do It! − vagyis „Meg tudjuk csinálni!” − eredetileg a női munkások buzdítására született, később viszont feminista ikonná vált, és ma is az egyik legnépszerűbb plakátkép, mellyel nap mint nap találkozhatunk.
Képesek vagyunk nagy összegeket költeni arra, hogy pazar úszómedencés szállodában hajtsuk álomra a fejünket. Ám lenyűgöző medencéket nem csak hotelekben találunk: telis-tele a világ olyan természet építette képződményekkel, amelyekhez az ember keze munkájának semmi köze.
Jégembernek hívták, aki soha nem mutatott érzelmeket a nyilvánosság előtt, ám valójában egyre kevésbé bírta a rá nehezedő nyomást. A tenisz máig egyik legnagyobb csillaga még harminc sem volt, amikor – saját szavait idézve – bedobta a törülközőt.
Sétáltál már tavak, tengerek vagy épp az óceán partján, azt nézegetve, milyen különféle élőlények, tárgyak hevernek a parton? Akármit is vettél észre, biztos, hogy tudunk újat mutatni.
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A Netflix példáját követve a Disney+ is bekeményít: a szórakoztatóipari gigacég eltörli a jelszómegosztást az idehaza is népszerű streamingplatformján.
Egy friss kutatás szerzői szerint a cukros üdítőitalok fogyasztása meglepő mértékben növeli a májrák kialakulásának kockázatát. Már napi egy doboz kóla vagy más üdítő is döntő lehet.
A magyar népi hiedelemvilágban − ahogyan más népek esetében is − rengeteg különböző jó és rossz szándékú fantázialény, szellem, rejtélyes teremtmény bukkan fel. Mit érdemes tudni a legnépszerűbb hazai folklórlényekről, akiktől ükapáink féltek? Mi a különbség a táltos és a garabonciás között, miért bolyong a bolygó mérnök?
A brit király élete egészen a koronázásig édesanyja árnyékában telt. Erzsébet királyné távozásával azonban minden megváltozott. De vajon elég jól ismerjük az új uralkodót? Most kiderül.
Az amerikaiak és az oroszok ádáz hidegháborús ellenfelekként élnek a köztudatban, pedig nem mindig volt ellenséges a két ország viszonya. Részben az orosz birodalom támogatásának köszönhető, hogy az amerikai polgárháború idején a nagy európai hatalmak távol maradtak a konfliktustól, az USA visszanyerhette egységét, és nem fejlődött világméretű konfliktussá a háború.
Több országban állítottak szobrokat magyaroknak, mint gondoltuk. A nagyvilágban sok helyen akad egy Petőfi- vagy Kossuth-szobor, nem beszélve a hazai építészek és művészek nemzetközi alkotásairól.