Offline cikkek
Jobb, ha már most készülsz! Ilyen lesz az idei kötelező boltzár
Bár az augusztus 20-ai államalapítás ünnepe miatt nem lesz hosszú hétvégénk, a jeles nap – amely egyben munkaszüneti nap is – alkalmából a szokásoknak megfelelően a legtöbb üzlet zárva tart majd. A hétvégi bevásárlást tervezőknek éppen ezért érdemes jó előre átgondolniuk, hogy mire is lesz szükségük a hét utolsó napjaiban.
Ha ebben a városban laksz, egy hónappal a szülés előtt el kell költöznöd
Ha létezik igazán különleges hely a világon, akkor Longyearbyen biztosan az. Nemcsak azért, mert ez a Föld legészakibb városa, hanem azért is, mert tele van titkokkal. Egy hely, ahol semmi sem úgy működik, mint a világ legtöbb városában.
Emlékszel még, melyik mesehősnek ki a párja?
Zsörtölődő házaspár, igaz barátok, akik jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, szerelmesek, akik akár az életüket is hajlandóak kockára tenni azért, hogy egymáséi lehessenek – biztos vagyok benne, hogy mindegyik példára kapásból tudna mondani mindenki egy-egy mesehőspárost valamelyik kedvenc meséjéből.
Több szabályszegő autós kaphat büntetést: ez a trükk az oka
Egy forgalmas út mellett helyeztek el a rendőrök olyan kamerákat, amelyek mesterséges intelligencia segítségével szűrik ki azokat az autósokat, akik nem tartják be a közlekedés szabályait.
A piros lámpánál állva találta fel a láncreakciót a híres magyar tudós, aki Einsteinnél tanult
A magyar tudós, Szilárd Leó sokoldalú, ötletgazdag tudósként számtalan felfedezést tett, az elismerést azonban sokszor mások aratták le helyette.
Nekik köszönhetjük a világ legfinomabb édességeit, egy magyar is van közöttük
Bátran kísérleteztek a konyhában, számos új receptet fejlesztettek: Napóleon cukrásza például a császár esküvőjére készített először fánkot, ami hamarosan világhírű lett.
A tűzijátékot az ártó szellemek ellen vetették be, ma egy szülinap is elég
Mátyás király Beatrix királynéval kötött házasságáról, 1476-ból származnak az első magyarországi tűzijátékról szóló feljegyzések. Kínában ugyanakkor ennek már évszázados hagyományai voltak, hiszen lassan 2000 éve is lehet már, amikor a legenda szerint egy kínai szakács rossz alapanyagok összekeverésével olyan robbanó elegyet hozott létre, amire nem tudtak nem felfigyelni.
Te tudod, hogy játszottuk tesiórán a kidobót?
Ha szeretted, azért, ha pedig nem szeretted, azért hagyhattak benned mély nyomokat a régmúlt testnevelésórái. Te azok közé tartoztál, akik tisztességgel végigcsinálták a feladatokat, vagy inkább azokhoz, akik az első perctől kezdve az óra végi játékot várták? Most kiderül, mennyit jelentettek neked a tornaórák, no és mennyi minden maradt meg róluk az emlékezetedben.
Meglepő módon került elő az ellopott futball-világbajnoki kupa
1966 nyarán a foci szülőhazája, Anglia adott otthont a világbajnokságnak – kisebb csodán múlott azonban, hogy a győztes a magasba emelhette a neki kijáró trófeát. A Jules Rimet-kupát néhány hónappal a VB előtt ismeretlen tettesek ellopták, és csak egy ügyes négylábú szimatának köszönhetjük, hogy végül megkerült.
Apja kézirataival fizetett Kosztolányi elkallódott fia
Híres ember gyerekének lenni soha nem könnyű – nincs ez másként akkor sem, ha írók gyerekeiről van szó. Kosztolányi Dezső egyetlen fia, Ádám, bár külsőleg nagyon is hasonlított édesapjára, mentális problémái miatt nem tudott teljes életet élni.
Tudod, hogy melyik keresztnév mit jelent?
Botorság lenne azt állítani, hogy a nevünk egyértelmű képet ad a személyiségünkről, mindenesetre nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy valószínűleg egyáltalán nem véletlen, miért éppen azt a nevet kaptuk a keresztségben, amit viselünk. Éppen ezért hasznos információ lehet, ha tudjuk, pontosan mit is jelent a keresztnevünk.
Ezek a városok akár a festmények: a legszínesebb úti célok az őszre
Mint egy doboz zsírkréta, úgy állnak a házak egymás mellett a világ legszínesebb városaiban. Ha a pénztárcánk engedi, a látványban érdemes nem csak fotókon gyönyörködni, élőben látni mégiscsak lelket simogatóbb élmény. Ezt a tíz várost mindenképp!
Sokan nem ismerik ezeket az izgalmas balatoni helyeket
Ha a Balatonra gondolunk, a tó bársonyos vizén és a nyáron kívül valószínűleg a strandok és az ott készített ételek jutnak eszünkbe. Az északi parton ott várnak a tanúhegyek, a jó bor és a kultúra, a délin pedig sekély, meleg a víz, és jókat lehet bulizni. De ennyi lenne az egész?
Megtalálták a megoldást a kánikulára, az ingatlanosok nem fognak örülni
Egyre melegebbek a nyarak világszerte, nem ritkák 40 fokos nappalok. Amikor már éjjel sincs hideg a lakásokban, házakban, muszáj kreatívnak lenni, ha túl akarjuk élni a legmelegebb hónapokat.
Boldoggá avatták, mégis kevesen ismerik a szegényeket ingyen gyógyító magyar grófot
A magyar főnemesi családban született dr. Batthyány-Strattmann László egész életét a nélkülözők, nincstelenek szolgálatába állította, a „szegények orvosaként” vált ismertté. A mélyen vallásos grófot halála után hét évtizeddel II. János Pál pápa boldoggá avatta, ma mégis kevesen ismerik a nevét.
Ezeket a szabályokat kell betartani, ha Csernobilban szervezett túrán veszel részt
Noha több ezer évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az atomkatasztrófa sújtotta Csernobil és környéke minden óvintézkedés nélkül megközelíthető legyen, vannak turisták, akiknek a legnagyobb álma teljesülne azzal, ha betehetnék a lábukat a területre. De vajon mennyire biztonságos?
A világ legkegyetlenebb munkahelyén 4 kilométer mélyen robotolnak, ahol már 60 Celsius-fok is lehet
Az arany továbbra is az egyik legértékesebb fém, amellyel évezredek óta fizetünk. A pénzzel ellentétben értékálló, ezért sokan most is vásárolnak belőle. Bányászata sem állt meg sohasem, igaz, a munkásoknak egyre nehezebb dolguk van.
Ezeket a meglepő dolgokat biztosan nem tudtad az ókori világ 7 csodájáról
Az emberiség hét lenyűgöző alkotása az ókorban is vonzotta a látogatókat. Mára egyetlenegy maradt csak fenn közülük.
Ezeket az ételeket felejtsd el, mielőtt repülőre ülsz
Ha a repülést el sem tudjuk képzelni anélkül, hogy előtte jól belakjunk, akkor bizony kellemetlen helyzetbe hozhatjuk magunkat. Szakértők magyarázzák el, miért.
Ezek a világ legnagyobb városai, de tudod, melyikben élnek többen?
Ezek a nagyvárosok tényleg hatalmas tömegnek adnak otthon, de vajon melyikben laknak többen?
Volt már női elnöke az Egyesült Államoknak, de eltitkolták
Hillary Clinton elbukta a 2016-os elnökválasztást, így hivatalosan máig sem volt női elnöke az Egyesült Államoknak (Kamala Harris talán még esélyes…), kevesen tudják azonban, hogy száz évvel ezelőtt titokban egy nő irányította az országot másfél éven keresztül. Amikor Woodrow Wilson elnök lebénult, felesége, Edith Wilson vette át ideiglenesen a szerepkörét.
Megtiltották a biciklizést a magyarok kedvenc nyaralóhelyén
Lezárták a cataniai repülőteret, miután vasárnap elkezdődött az Etna kitörése. A Catania és Messina között található vulkán miatt ma délután egy óráig minden induló és érkező járatot töröltek. Az utasokat arra kérik, be- és kiutazás előtt feltétlenül tájékozódjanak a légitársaságuknál.
Több évezredes szokás, mégis sokakat megbotránkoztat mind a mai napig
A hamvak felhasználásával készített kegyeleti ékszerek trendje friss divatnak tűnhet, ám a valóságban gyakorlatilag az emberiséggel egyidős.
Felismered a híres magyar írókat egy kép alapján?
Mennyire vagy otthon a magyar irodalomban? Felismered a leghíresebb magyar írókat egyetlen fotó alapján? Kvízünkben próbára teheted a tudásod!
Botrányos házassági ügy miatt üldözte az amerikai rendőrség Fedák Sárit és barátnőjét
Rácsok mögé került – ugyan csak igen kis időre – Los Angelesben két népszerű magyar díva, Fedák Sári és Aknay Vilma 1935-ben. A színésznők egy házassági ígérettel kapcsolatos peres ügy miatt találták magukat a kaliforniai rendőrségen, melynek másik szereplője a népszerű színpadi szerző és forgatókönyvíró, Vajda Ernő.