Az egyik leghíresebb kalóz kincsét mind a mai napig keresik a szerencsevadászok

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kevés az olyan kisgyermek, akit legalább egy rövid ideig ne ejtene rabul a kalózok, na meg kincseik rejtélyes világa. Vannak, akik felnőttként is érdeklődnek a vízi haramiák munkássága iránt, ez a kíváncsiság azonban korántsem önmagáért való: az elrejtett kalózkincsek fellelésének vágya áll az érzés hátterében.

A kalózok közt akadtak többen is olyanok, akik hatalmas sikereket tudhattak magukénak, így még ha esetleg olyan rövid ideig is tudtak a tengerek haramiáiként tevékenykedni, mint történetünk hőse, Feketeszakáll, akkor is óriási vagyont halmozhattak fel. Volt akkor némi kockázata annak, ha valaki erre a hivatásra tette fel életét –

Idézőjel ikon

a nyugodt és boldog, minden végtag kíséretében töltött öregkor kevés kalóznak adatott meg.

Akivel idő előtt végeztek, az potenciálisan rengeteg értéket hagyott maga után, a kincsvadászok foga pedig nagyon is fáj erre.

Rövid ideig fosztogathatott Feketeszakáll

Az elveszettnek hitt kalózkincsek közt előkelő helyen szerepel Feketeszakáll vagyona. Az eredetileg Edward Teach vagy Thatch néven ismert férfi az 1680-as években, feltehetően az angliai Bristol közelében születhetett. 

Az biztos, hogy 1718 novemberében érte utol a végzet: ekkora tehát 35-40 esztendős lehetett.

Az első feljegyzések tevékenységéről abból az időből származnak, amikor Benjamin Hornigold kapitány hajóján vett részt Anna királynő háborújában – ez a hajó nem a brit flotta része volt, hanem gyakorlatilag engedéllyel rendelkező magánzóként segítette a hadsereg munkáját. Egyszerűbben fogalmazva olyan kalózhajóról van szó, amely

Idézőjel ikon

uralkodói jóváhagyással fosztogathatott az ellenségnél, ezzel elősegítve az angol sikereket.

1716 körül egy, a Hornigold-csapat által zsákmányul ejtett kisebb hajó kapitányává vált a későbbi Feketeszakáll, de a következő év végén mestere úgy döntött, elég volt neki a kalózéletből. Fogott két hajót a flottából, és visszavonult. Ekkor jött el Feketeszakáll ideje.

Rengetegen félték a hírhedt kalózt, aki sok kincset halmozhatott fel
Fotó: Sepia Times / Getty Images Hungary

Ügyesen riogatott

Nem kellett sok idő, és Teach elfoglalta a La Concorde nevet viselő kereskedőhajót, melyet Anna királynő bosszúja névre keresztelt át, így húzta fel azon a halálfejes lobogót. Nagyságrendileg egy éven át rettegték nevét a tengerek: ennyi idő alatt sikerült elérnie, hogy rettegéssel teljen meg minden tengerész szíve, ha ragadványnevét hallja.

Mai szemmel talán kicsit komikus, hogy milyen eszközökkel érte el a célt, akkoriban azonban ezek nagyon is működtek.

A férfi borzos, tekintélyes szakállat növesztett, innen a Feketeszakáll elnevezés, de ez természetesen még messze nem minden. A magas, tagbaszakadt férfi arcszőrzete ekkoriban nem volt megszokott viselet, így már ettől zord volt a külseje, de felismerte, hogy ha ezt tovább fokozza, az még további sikerekhez is hozzásegítheti őt.

A vállán három pár pisztolyt tartó selyemszíjat viselt, de késekkel is felszerelte magát. Állítólag fonatokba rendezte tekintélyes szakállát ezekre az alkalmakra, a kalapja alá pedig speciálisan előkészített, égő gyufákat dugott, amelyek titokzatos füstbe vonták már egyébként is ijesztő alakját. Az terjedt róla, hogy ha valakit foglyul ejt, azt kegyetlenül megkínozza, majd megöli: igaz, erre semmilyen bizonyítékot nem sikerült találni.

Átverte egyik emberét is

Így riogatott a hírhedt kalóz
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

A hírnév valószínűleg elég volt ugyanakkor ahhoz, hogy tartsanak tőle, ehhez azonban hozzájárult még az is, hogy sikerült az amerikai Charlestont két hétre blokád alá vonniuk. Nem csoda, hogy a Karib-tenger kalózoktól való megtisztítása mellett döntött a brit uralkodó. Feketeszakáll ekkor élt egy korábbi királyi kegyelmi ajánlattal – nem kis részben abból az okból kifolyólag, hogy két hajója, köztük az Anna királynő bosszúja is kiesett a csatasorból, miután partra futottak, a zászlóshajónak ráadásul eltört a fő árbóca is.

Némi furfangot ugyanakkor a kegyelemkérésbe is csempészett. Társát, Stede Bonnetet rávette, hogy maga is kérjen kegyelmet – kincsei nagy részét is biztonságba helyezte még azt megelőzően, hogy Bonnetnek hajót adott volna át, aztán maga is kegyelmet kért. Látszólag fordított azonban csak hátat a kalózkodásnak, hamarosan ismét visszatért a vizek rémeként, de ez rövid ideig tartott, miután csatában elfogták, majd lefejezték.

Kincse titkát magával vitte a sírba a kalóz

Annak ellenére, hogy kevés ideje volt az arany gyűjtésére, a feltételezések szerint sok kincset sikerült felhalmoznia: egyes vélekedések szerint nem tízmillióknak, hanem százmillióknak felel meg az, amit felhalmozhatott, és természetesen nem forintban értve. Négy teória is létezik azzal kapcsolatosan, hol lehet ma a kincs:

  • valahol az Anna királynő bosszúja roncsainak környékén;
  • Ocracoke szigetén, ahol a kalóz és emberei a zászlóshajó partra futását követően menedéket találtak;
  • tulajdonképpen bárhol, mivel az egész Karib-tengert uralta a kalóz;
  • illetve sehol, mivel nem létezik ez a mesés kincs.

Mivel a kalózos mesékkel ellentétben a valóságban általában nem készült a kincset x-szel jelölő térkép egyetlen kalóz munkássága részeként sem, arra nem nagyon számíthatunk, hogy majd találunk valamit, ami elárulja, hol a kincs. Ha valami, akkor Feketeszakáll szavai jelentenek erre garanciát: amikor egyszer megkérdezték, hova rejtette zsákmányait, úgy felelt: azt csak az ördög és ő tudja. Ez már talán így is marad örökre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.