Rossz fogai véletlenül győzelemhez segítették George Washingtont

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyes híresztelések szerint George Washingtonnak annyira rosszak voltak a fogai, hogy fából készült pótlást viselt az Egyesült Államok elnöke: vajon igaz ez?

Igen is, meg nem is. Az ugyanis történelmileg bizonyított, hogy Washingtonnak sokat kellett szenvednie fogsorával, az ugyanakkor már nem állja meg a helyét, hogy műfogsora valóban fából készült volna. Csontok ugyanakkor kerültek az elnöki szájba – elefántcsont mellett más állatok csontjaiból, sőt, még rabszolgáktól származó fogakból is készülhettek a pótlások, melyeket az elnök viselt.

Washington egész életében szenvedett fogaival

George Washingtonnak az álla sem véletlenül volt ilyen markáns: fogai tehettek a dologról
Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

Akkor honnan eredhet a tévhit, miszerint fa fogsort viselt volna? Nos, az biztos, hogy nagyon is el voltak színeződve a szájában viselt pótlások: ne feledjük, hogy az 1700-as évek második felének fogászati és fogápolási lehetőségei meglehetősen eltértek azoktól, amilyenekhez ma nyúlhatunk. Az elnöknek pedig már igen fiatal korában szembesülnie kellett azzal, hogy rossz fogai megkeserítik mindennapjait.

Mindössze 24 éves volt, amikor először ki kellett húzni egy fogát, 1756-ban. Történt mindez annak ellenére, hogy a korszak szokásait meghaladva Washington már a kezdetektől nagyon odafigyelt a szájhigiéniára, különböző fogporokat és egyéb készítményeket szerzett be, hogy rendszeresen megtisztítsa rossz fogait. Még szájvizet is használt a George Washington Múzeum kutatásainak eredményei szerint.

Leveleiben ennek ellenére állandó téma volt minden szenvedés, ami a rossz fogakkal járhat: „fájó fogak, elvesztett fogak, begyulladt íny, rosszul illeszkedő műfogsor és egy sor más fogászati szenvedés” – olvasható a múzeum anyagaiban.

Emellett nyilvántartotta a „fogorvosoknak történő kifizetéseket, és fogkefék, fogkaparók, műfogsorreszelők, fogfájás elleni gyógyszerek és tisztítószerek vásárlását” is említik iratai. Így tudhatjuk azt is, hogy bizonyos dr. Watsonnak fizetett 5 shillinget első foghúzásáért.

Így pótolták a rossz fogakat

Élete során Washington szájába számos teljes és részleges fogsort helyeztek, amelyek a legkülönbözőbb anyagokból készültek. Susan Schoelwer, a Mount Vermon-i George Washington múzeum vezető kurátora szerint a műfogsorokban alkalmazott pótlások közt akad néhány saját kihúzott foga, de voltak benne más emberektől származó fogak, illetve „valószínűleg tehén- és lófogak” is, amelyeket méretre igazítottak.

Idézőjel ikon

Ezek mellett voltak elefántcsontból és fémötvözetekből készült fogai is voltak, melyeket többek között ólomból, ónból, rézből és ezüstből készítettek.

Washington a kihúzott fogakat mindig gondosan eltette: reménykedett abban, hogy egy újabb műfogsorhoz használni lehet majd azokat, így számos kihúzott fogát egy lezárt íróasztalfiókban tartotta Mount Vernonban. Egy 1782-ben Lund Washingtonnak, távoli unokatestvérének és a Mount Vernon-i birtok ideiglenes vezetőjének írt levelében kérte, hogy a fogakat csomagolják be és küldjék el neki a New York állambeli Newburghbe.

„A dolgozószobámban álló íróasztal szekrényének egyik fiókjában találsz két kis (elülső) fogat; kérlek, hogy gondosan csomagold be, és a következő leveledhez mellékelve küldd el nekem”

 – áll a levélben. „Biztos vagyok benne, hogy ott hagytam őket, vagy ugyanezen íróasztal szekrényének titkos fiókjában” – tette hozzá.

Becsukni is alig tudta száját

Washington egyik műfogsora
Fotó: Wikimedia Commons

Washington műfogsorát úgy készítették, hogy a fogakat ólomkeretekbe helyezték, amiket két, az állkapocs alakjához hajlított fémhuzal tartott a helyén. Míg az alsó műfogsor pontosan Washington szájához volt illesztve, addig a felső műfogsor felül lapos volt: két ezüstrugó tartotta azt a helyén, amikor Washington kinyitotta a száját, azok felnyomták azt.

Ahhoz azonban, hogy jól működhessen ez a mechanizmus, nagyon erős rugókat kellett használni, aminek az volt a hátulütője, hogy ha Washington be akarta csukni a száját, nagyon erősen össze kellett szorítania állkapcsát, ami fájdalommal is járt. Ez tükröződik is arcán egyes ábrázolásokon is. Mire elnökként beiktatták, egyetlen saját foga maradt már csak a pótlások mellett. Ráadásul ezek a kezdetleges pótlások alaposan átalakították arcát: állkapcsa jóval szélesebbé vált az idő múlásával, amit saját maga is aggódva figyelt. Egyre kevésbé szívesen beszélt nyilvánosság előtt a problémás fogak miatt.

Egy győzelmet azért szerzett neki a helyzet

Egyetlen olyan helyzet volt életében, amikor jól jött az, hogy ennyi problémája van fogaival, bár eleinte ez is aggasztó helyzetnek tűnt. Washington fogászati problémáit mindig államtitokként kezelte, ezért megdöbbenve értesült arról, hogy a britek elfogták azt a postai csomagot, amely egy személyes levelét tartalmazta, amelyben fogtisztító eszközöket kért.

Washington a fogorvosának 1781-ben írt levelében rámutatott, hogy „kevés reménye van arra, hogy hamarosan Philadelphiában legyen…”, és hogy a fogtisztító eszközöket New Yorkon kívül postán kellene elküldeni neki.

Amikor Sir Henry Clinton, az észak-amerikai brit erők parancsnoka elolvasta ezt a levelet, meg volt győződve arról, hogy az ugyanabban az elfogott csomagban lévő többi hivatalos katonai levelezésnek hitelesnek kell lennie.

Clinton és a britek számára még rosszabb hír volt a későbbiekre nézve, hogy a csomag tartalma és Washington állítása, miszerint egyhamar nem lesz Philadelphiában, meggyőzte a New York-i brit főparancsnokságot arról, hogy a New York City körül táborozó amerikai és francia erők nem fognak Délre vonulni, Lord Cornwallis Yorktown közelében tartózkodó csapatait így biztonságban vélték tudni.

Ezzel szemben Washington és Rochambeau épp ekkor tervezte meg a délre irányuló mozgást, hogy csapdába ejtse Cornwallist Yorktownnál. Clinton elmulasztotta megerősíteni ezeket a seregeket, ami a britek teljes vereségéhez vezetett Yorktownnál 1781. október 19-én.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.