Friss levegőre vágytak, 250 denevér csapott le rájuk
A turistákat előre figyelmeztették a denevérinvázióra, mégsem voltak eléggé elővigyázatosak.
A turistákat előre figyelmeztették a denevérinvázióra, mégsem voltak eléggé elővigyázatosak.
Ezeket a slágereket mindenki tudja egy dallamhoz kötni, de megvannak még az előadók is a fejedben?
Morris Berg tizenöt évig tartó sportkarrierje a második világháború kezdetén ért véget, a kesztyű szegre akasztását követően azonban egészen más horderejű ligában kezdett játszani – kémként egy potenciális német atombomba elkészítésének valószínűségét kellett feltárnia.
Ebben a babonás kvízben minden egyes kérdés valamilyen hiedelemhez kapcsolódik: te hogyan teljesítesz?
A világirodalom leghíresebb szerelmespárja kétségkívül Rómeó és Júlia, de rajtuk kívül még jó néhányan akadnak, akiknek a története egy-egy regényből vagy színdarabból ismerős. Teszteld velünk, emlékszel-e az irodalmi alkotások híres szerelmespárjaira!
Az orvosok azt feltételezik, hogy a szerencsétlenül járt nő egy sikertelen csecsemőgyilkosság áldozata lehetett a második világháború idején.
Akár a feledékenység évének is kikiálthatnánk 2023-at, mert úgy tűnik, hogy már most leköröztük 2022-t – már ami a vonaton és buszon hagyott értékeinket illeti. És ezt bizonyítani is tudjuk.
A férfi valódi kiléte hosszú évekig ismeretlen volt, egészen mostanáig, amikor is az igazi neve kerül majd fel a sírjára.
Indiában az angol mellett több mint húsz másik is az ország hivatalos nyelvei között szerepel, de tudtad, hogy a jóval közelebbi Spanyolországban is négy hivatalos nyelv van? És egyáltalán, melyik országban milyen nyelven kell megszólalni hivatalosan?
Az új pénzérme tegnap került forgalomba, azonban a mindennapokban nem valószínű, hogy fizethetünk is vele. A 3000 forintos érme igazi kuriózum.
Marie Curie etalon a tudósnők közt: az első és máig egyetlen, aki két területen, a kémia és fizika tudományában is érdemes volt Nobel-díjra.
Quintus Pontius Pilatus az a római helytartó volt, aki elrendelte Jézus keresztre feszítését. Ennyit tudunk róla. A Brian élete című film viszont egy egészen más oldalára fókuszált. Nézzük, mi is pontosan az igazság: hogyan élt és beszélt Pilatus?
A Nobel-díj odaítélésekor nem elsősorban az azzal járó összeg miatt örülnek az elismert kutatók, de pénz is jár az elismerés mellé – egy díj átszámítva nagyságrendileg 368 millió forintot „ér”.
Néhány percet töltött mindössze a levegőben a Mariner–1 űrszonda: a NASA apró, de drága hibát vétett programozásakor, így nem tudta teljesíteni küldetését.
Azok a földrészek, tájak, amelyeket nehezebben közelíthetünk meg, mint másokat, jobban izgatják az emberek fantáziáját, mint azok a területek, amelyekre könnyűszerrel eljuthatnak. Ilyen a Déli-sark és az Antarktisz is, ahol nagyon kevesen fordulhatnak meg. Sokan hiányos tudásukat a határtalan képzelet szüleményeivel színezik ki egy kicsit.
Emlékszel még a jó öreg műanyag szívószálakra, amelyeket kiszorítottak a különféle alternatív, de mindenesetre környezetbarát megoldások? Nagy örömünkre miattuk nem kellett lemondanunk az ízletes kortyolgatásról, ám mint kiderült, azért ezek használata sem életbiztosítás. De akkor miért ragaszkodunk annyira ezekhez az eszközökhöz?
Látványos égi jelenséget örökített meg mobiltelefonjával egy nő: a felvételen villámok cikáznak egy dupla szivárvány előtt.
Nap mint nap emlegetjük azokat az embereket, akiknek nevét közterületek, intézmények, kitüntetések és díjak viselik. Többségüket azonban nem teljes nevükön, hanem csak vezetéknevükön emlegetjük. Te tudod, hogy melyik családnévhez milyen keresztnév tartozik?
Első magyar Nobel-díjas nőként Karikó Katalin tudja, milyen a kitartó és áldozatos munka. Ennek elismeréséül Szent-Györgyi Albert és Kertész Imre után harmadik magyarként a Svéd Királyi Akadémia most fiziológiai-orvostudományi megosztott Nobel-díjjal jutalmazta kutatótársával, Drew Weismannel együtt.
Csaknem száz éven át, 1875-től 1965-ig állt a Blaha Lujza téren az épület, amely előbb a Népszínháznak, majd a Nemzeti Színháznak adott helyet – és amit egy átgondolatlan városrendezési terv alapján végül felrobbantottak.
Aki azt gondolta, nem volt semmi közös V. Ramszesz fáraóban, Kölcsey Ferencben és Joszif Sztálinban, és aki nem gondolta, hogy az oltóanyagra használt vakcina kifejezés a latin tehén szóból származik, az meg fog lepődni.
A neki nem tetsző fotókat egész csapatnyi szakemberrel alakíttatta ízlésének megfelelőre a diktátor.
A Bodrogközt járja az állat, Pácin határában látták.
A pandémiás időszak sok területen hatott életünkre, s vásárlási szokásainkat is nagyban befolyásolta. Míg egyes termékek ára az egekbe szökött, másoknál visszaesés volt tapasztalható. A „normális kerékvágás” visszaállása ugyan bizonyos szegmensekben árzuhanást eredményezett, a kiskereskedelmi fogyasztókig nem mindig jut el a kedvezőbb ár.
Ma, amikor a szaúdi olajtermelés mértéke hozzávetőlegesen eléri a 9 millió hordós napi elképesztő átlagot, nehéz elképzelni azokat az időket, amikor ezt a temérdek ásványkincset még csak hiába keresték a kutatók. Pedig nem is volt olyan rég, amikor egy kitartó geológus megváltoztatta a világ hatalmi viszonyait.