Erről a férfiról nevezték el a legtöbb magyar utcát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A leggyakoribb utcanevek között híres magyar írókat és költőket éppúgy találunk, mint számokat és településneveket, valaki azonban mind közül kiemelkedik.

Vajon mitől függ, hogy miről nevezik el az egyes utcákat és tereket? 

Ha egymás mellé helyeznénk az összes, ugyanazt a nevet viselő hazai utcát – s említsük meg, hogy a teljes Kárpát-medence összes, egykor és most magyarlakta településeit nézve meg is sokszorozhatnánk az eredményt –, egészen az Atlanti-óceán partjáig sétálhatnánk Budapest központjából. 

Majdnem minden magyar településre címezhetünk levelet a Petőfi utcába
Fotó: Wikimedia Commons

Minden út a költőhöz vezet

A közel 2000 kilométernyi Petőfi utca joggal tartja a hazai településtervezés egyik rekordját, ugyanis nem kevesebb mint 2800 település valamely közlekedési útvonala viseli a forradalom költőjének nevét. A gyűjtés alapjául a Picture Collative megjelentetni kívánt Petőfi utcák népe című albuma és a Capa Központban megrendezett kiállítás anyaga szolgál. Virágvölgyi István kurátor vezetésével, több alkotó munkájaként születik majd meg a mű, közösségi finanszírozással. 

Petőfivel nem lehet melléfogni

A klasszikus hazai utcanevek között is egyedülálló mennyiségű Petőfi út, utca, tér és számtalan rövidebb településrész szinte minden magyar városban és községben megtalálható, a 3115-ből 2800-ban. A költő igazi kuriózum, ugyanis minden regnáló rendszer megtalálta benne saját magát, így neve egyfajta biankó lehetett az elmúlt száz évben. 

A budapesti Petőfi Sándor utcát már 1900-ban is így nevezték
Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Mivel a szabadságharc számos csatájában részt vett, korábban pedig vándorszínészként és elismert költőként is igen nagy utat járt be szerte az országban, egyes vidékeken nemcsak az utcákon szerepel rendre a neve, de rengeteg házfalon találkozhatunk „Itt szállt meg Petőfi” emléktáblákkal is. A Dívány vezető szerkesztőjének köszönhetően azt is tudjuk, melyik volt az a település, ahol a mai Magyarország területén utoljára megszállhatott. Hujber Szabolcs azonban nem csak a fenti kutatás nyomán kapcsolódik jeles irodalmi alakunkhoz, ugyanis a Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét bemutató koncertszínházi darab dalszövegeit is ő jegyzi. 

Az irodalomtörténet korábban kifejezetten korai éveihez és a forradalom, illetve a szabadságharc során betöltött szerepéhez igazodva mutatta be életét, azonban az izgalmas-izgága személyiségű fiatalt az elmúlt évben modernebb formában is próbálják a fiatalabb generációk szívéhez közelebb hozni. A költő születésének 200. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév kiváló alkalmat ad arra, hogy ne csak a Petőfi utcákban élő több tízezer honfitársunk, de minden magyar számára többet jelenthessen, mint egy tábla a házak falán.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.