Annyit fizethetsz idén a karácsonyfádért, mint még soha: ilyen árakra számíts

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyakunkon az advent, készülünk a karácsonyra. De mennyibe is kerül majd idén egy karácsonyfa?

Ha van valami, amit szinte minden magyar család megvásárol a karácsony közeledtével, az a karácsonyfa. Idén azonban mélyen a pénztárcánkba kell nyúlni bizonyos fajtáknál.

Minden egyre drágább, nem kivétel ezalól a fenyő sem, a karácsonyfák esetében is komoly áremelkedésre számíthatunk idén. 

Nem csak hazánkban sláger a friss fenyő, a kontinens számtalan országában ragaszkodnak az illathoz, ha karácsonyfát vesznek
Fotó: Ian Forsyth / Getty Images Hungary

Még mindig a Nordmann a sláger

A friss fenyőillat sokak számára a karácsonyi élmény része, így még mindig számtalan háztartásban tartja magát az élő vagy vágott fenyő díszítése. A fenyőárusok és faiskola-tulajdonosok azonban már most figyelmeztetnek: idén jóval drágább lesz a karácsonyfa is, ugyanis nemcsak a benzinköltségek növekedtek a tavalyi évhez képest, de a sofőrök bérei is. 

„A mi fáink kivétel nélkül hazai fenyők, elsősorban Zala megyéből származnak. A fákat online értékesítjük, így amellett, hogy a vásárlóink csupán néhány kattintással rátalálhatnak a tökéletes fára, fenntarthatóan működünk, hiszen csak azt a fenyőt vágjuk ki, amelyikbe valaki beleszeretett, egyet sem termelünk ki fölöslegesen” – árulta el Udvardy Bence, a Fenyofa.com ügyvezetője. Az elmúlt évben a cég 600-800 fát értékesített házhoz szállítással Budapest agglomerációjában, és terveik között szerepel, hogy hamarosan országos szinten is jelen legyenek a piacon. Az egyre növekvő kereslettel a logisztika is komoly kihívást jelent, különösen a belvárosi közlekedési nehézségek miatt.”

A fák között még mindig a 180–200 cm közötti magasságúak a leginkább keresettek, a Nordmann, mely tartósságával és erőteljes illatával járul hozzá az ünnepi hangulathoz. A hasonlóképp illatos, de tűleveleit gyorsan elhullat luc fenyőt valószínűleg szintén tartóssága miatt előzi meg évek óta az ezüstfenyő, a termesztők idén is arra számítanak, az emelkedő árak ellenére megmarad a sorrend. 

A fenyőfatermesztő szerint az árak emelkedése miatt érdemes minél hamarabb gondoskodni a karácsonyi hangulatért leginkább felelős fenyőről, ugyanis a következő hetekben folyamatos drágulással számolhatnak a vevők. Idén a Nordmann-fenyőfák méterára 9–10 ezer forint között mozog majd, míg az ezüst- és lucfenyők esetében 5-6 ezer, illetve 3-4 ezer forinttal kell kalkulálnunk méterenként.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.