Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Palotanegyed szívében, a Pollack Mihály téren 1967-ben épült a Magyar Rádió számára az az épület, amely ezt a nem is olyan titkos atombunkert rejti: fővárosunk titkai közül ez csak egy.
Ma is tömegek sétálnak el mellette, szemügyre veszik, ám jó esély van arra, hogy elképzelésük sincsen arról, mit is szemlélnek éppen. Nem csoda: a Magyar Rádió egykori épületének szerves része a bunker, melyet úgy terveztek meg, hogy mindenki azt higgye, valamiféle gépház vagy hasonló épület lehet. Egyszerű, de nagyszerű volt az ötlet: úgy akarták tervezői elrejteni, hogy meg sem kísérelték a szemnek láthatatlanná tenni. Az atombunker történetéről Kordos Szabolcs Egy város újabb titkai című könyvében olvastunk.
Így titkolták a bunker létét anélkül, hogy rejtegették volna
A tősgyökeres budapestiek is elámulhatnak azokon a titkos sztorikon, amelyeket Kordos Szabolcs Budapesttel kapcsolatosan immár másodszor gyűjtött egy kötetbe. Az Egy város titkai volt az első felvonás, a friss kötet pedig bizonyítja, hogy bőven van még mit elmesélni azoknak, akiket érdekelnek a regényes, kalandos, nemritkán tragikus vagy meglepő sztorik, melyeknek Budapest patinás épületei adtak díszletet.
A címben is említett bunker mindenképp ezeknek a történeteknek a sorába tartozik. A bunker maga öregebb, mint a mellé-rá épített volt rádióépület: előbbit már 1952-ben megépítették, utóbbit 1967-ben húzták fel.
A neoklasszicista stílusúnak nevezett betonkocka senkiben sem keltett gyanakvást, a kivitelezést egy titkos projektekre szakosodott állami szerv hajtotta végre.
Az első években egy termetes fa biztosította, hogy ne legyen olyan könnyű a bunkert észrevenni, esetleg elmélázni azon, mit is keres ott, később aztán az irodaépület olyan ügyesen tette szerves részévé azt, hogy nem volt már szükség semmiféle álcára.
Az atombunker célja kezdettől az volt, hogy bárminemű támadás esetén biztosított maradhasson a rádió műsorának sugárzása. Ez a döntés logikus volt, hiszen a propaganda első számú eszközéről beszélünk: amíg a rádió szól, addig a hatalom fennáll, a megválogatott tudnivalók eljuttathatók egy ország népességéhez.
A dolgozók sem tudtak róla
A titok jól őrzött mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a rádió dolgozói sem nagyon tudtak arról, milyen különleges építmény mellett végzik feladataikat nap mint nap. Ma már elérhetők ezzel kapcsolatos információk az interneten, és néhány szerencsés középiskolás rendkívüli tanóra keretében meglátogathatta a bunkert is néhány évvel ezelőtt, mégsem része az épületről való általános információknak a bunker létezése.
Élesben egyébként sosem sugároztak adást innen, csak évi két alkalommal próbálták ki azt, hogy minden működik-e,
ilyenkor magyar és orosz nyelven felolvasott hírekkel bizonyosodtak meg arról, hogy ha kell, bevethető lesz a titkos stúdió, amelynek volt még titkos kijárata is egy Pollack Mihály téri csatornafedél segítségével.
A főváros további titkai is érdekesek
Közel sem ez az egyetlen olyan budapesti történet, amely, ha nem is titkos, mégis sokakat meg fog lepni a kötet lapozgatása közben. Azok az épületek, amelyek mellett nap mint nap sétálunk, egészen más arcukat mutatják, ha ismerjük azokat a rendkívüli történeteket, amelyek hozzájuk köthetők – ilyen például a Normafa Látogatóközpont, mely békés eleganciával emelkedik Buda fölé: nem is gondolná az ember, hogy pincéiben egykor ávósok kínozták foglyaikat, köztük Rajk Lászlót. Az is meglepheti a történelmet felületesebben ismerőket, hogy a Ferenciek terén található templomban temették el először kivégzését követően Batthyány Lajost: a terv az volt, hogy jelöletlen közsírba vessék testét, de egy bátor és merész terv segítségével sikerült azt a templomba hozni, ahol egy fejjel lefelé fordított sírkő alatt, csak monogramját arra vésve helyezték nyugalomra a politikust. Huszonegy évig pihent itt teste, míg végül méltó körülmények közt eltemették.
Elkalauzol Kordos Szabolcs Rákosi Mátyás egykori villájába, a Hazai Bank és a Brit Nagykövetség korábbi, Harmincad utcai épületébe is, de Puskás Tivadar, Neumann János vagy épp Csontváry Kosztka Tivadar életének kulcsfontosságú pillanatai is megelevenednek a könyv lapjain egy-egy épület titkait elmesélve. Nem maradhatnak el a tragikus felhangot kapó történetek sem – Mágnás Elza és a Kiscelli Múzeum sorsának összefonódása egyik személyes kedvencem a kötetből –, de valójában minden egyes történetben találhatunk valamit, amin elámulhatunk vagy éppen jót szórakozhatunk.
