Offline cikkek
Legfeljebb ennyiért vásárolnának saját autót a fiatalok
A fiatalok mindössze harmada szeretne mindenképpen autót vásárolni a következő három éven belül – többek között ez is kiderül a TotalCar friss felméréséből. Ám napvilágra került emellett még jó néhány meglepő adat is.
Az anyuka azt hitte, csak ügyetlen, de a kék foltok valami egész másra figyelmeztették
Hannah Newman-Smith azt hitte, hogy egyszerűen csak ügyetlenebb a szokásosnál – mi mással magyarázhatta volna a kék és zöld színű foltokat, zúzódásokat, amelyek folyton felbukkantak a karján és a lábán?
Fej vagy írás? Nem véletlen, hogy melyik oldalára esik az érme
Immár biztos, az egyik oldalra gyakrabban esik a pénzérme. De mire érdemes fogadnunk?
Ezek a világ legijesztőbb templomai: az őrült lelkész ma is kísért
Ha máskor nem is, halloween közeledtével biztosak lehetünk abban, hogy előkerülnek rémisztő történetek. Vagy legalábbis olyan helyek, amelyeknek még a látványa is hátborzongató, nemhogy a története. A világ kísértetjárta templomai pont ilyenek.
„Ó kapitány, kapitányom!” Tudod, melyik filmekből idéztünk?
Vannak olyan filmes idézetek, amelyek ikonikussá váltak az évek során: te tudod, mely film tette ezeket halhatatlanná?
27 500 ember életébe került, mire megépült ez a csatorna
Egy ország függetlenedése, a csalás szinonimája a magyar nyelvben, egy barcelonai tér és metrómegálló, a világ kereskedelmének forradalmasító áradata és sok ezer ember halála örökre összefonódik az emberiség által épített egyik legnagyobb szabású műben, a két óceánt összekötő Panama-csatorna verejtékes megépítésében.
Így éltek az ókori egyiptomiak: a sörözést és a társasjátékokat sem vetették meg
Hogyan teltek a mindennapjaik? Mit ettek, mit ittak az ókori Egyiptom lakói, milyen volt a megjelenésük, és mivel töltötték a szabadidejüket?
Ha holnap kocsiba ülsz, légy óvatos!
Bár a hosszúra nyúlt indián nyár becsaphat minket, valójában már kopogtat az ősz, főleg hajnalban.
Ezért tévedsz el a bevásárlóközpontokban: nem veled van a baj
Tévedtél már el valaha bevásárlóközpontban? Olyan is volt már, hogy felfigyeltél egy boltra, ami mellett már többször elmehettél, de eddig észre sem vetted? Mentél már be úgy üzletbe, hogy véletlenül tévedtél arra, és kíváncsi lettél rá? Netán vásárlásba is torkollott az efféle bolyongás? Ne magad ostorozd miatta.
Ezt a 6 felfedezést a véletlen szülte: a penicillin a hanyagság mellékterméke volt
A sikert időnként véletlen, sőt, még akár oda nem figyelés is szülheti: erre példa ez a néhány felfedezés, melyek jelentősége tagadhatatlan.
A legveszélyesebb mutatványok embere 44 napig lógott London fölött
Miközben a 32 fokos emberi testhőmérséklet már kritikus, a 28 fok alatti pedig az élettel, elvben, összeegyeztethetetlen, ennek a férfinak sikerült több mint 63 órát túlélni egy jégtömb közepébe fagyasztva. Ugyanez az ember képes 17 percig visszatartani a légzését, holott az orvosok szerint 6 perc oxigénellátás nélkül súlyos az agykárosodás kockázata. Otthon senki ne próbálja utánacsinálni!
Szenzáció egy magyar amatőr csillagásztól: az egész világot megelőzte
Tegnap beszámoltunk arról, hogy jövő év áprilisában akár szabad szemmel is látható lesz a 12P/Pons-Brooks üstökös. Azóta viszont sikerült felvennünk a kapcsolatot dr. Elek Tamással, azzal a magyar amatőr csillagásszal, aki júliusban elsőként rögzítette az üstökösön látható vulkánszerű kitörést.
Ezek a világ leggusztustalanabb ételei, mégis milliók rajonganak értük
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a világ legundorítóbb ételeiért hosszú-hosszú órákat kell utaznunk, egészen egy másik kontinensig. Gusztustalan ételekből ugyanis Európában sincs hiány, közelebbi és távolabbi szomszédainknál is szép számmal találunk olyan fogásokat, amelyek még a mindenevőknél is kiverik a biztosítékot.
A sugárbetegség létét is tagadták az amerikaiak az atomrobbanások után
A két atombomba ledobását követően Amerika próbálta eltussolni azt, milyen következményei vannak az újfajta fegyver alkalmazásának: a sugárbetegség létezését is tagadták.
Veszélyes is lehet: így manipulálja a fotóidat a Google
A mesterséges intelligenciának köszönhetően kérdés nélkül módosíthatja fényképeidet a Google egyik szolgáltatása.
Okosabb vagy, mint egy varjú? Ezek alapján eldöntheted
„Varjak, varjak, szent madarak” – írta egyik versében Ady Endre. Ha szentnek nem is mondanánk őket, az biztos, hogy a kevéssé megnyerő külsejű, fekete tollas madarak nagyon is intelligensnek számítanak az állatvilágban.
Mondjuk a szigetet, találd ki, melyik óceánban van
A Föld felszínének mintegy 71%-át borítja víz, melyben az édesvizek aránya elenyésző, így nem biztos, hogy a nyugalom szigete lesz számodra ez a kvíz, melyben a Föld tengereinek és óceánjainak szigetei között túráztatunk majd.
Vashiányos volt, vagy csak éhes: ez az ember megevett egy repülőt és 18 biciklit
Michel Lotitót, a jó étvágyú fémfalót elképesztő teljesítményéért a Guiness Rekordok Könyve réz emlékplakettel tüntette ki, de ő még azt is megette. Éppúgy, ahogy egy egész Cessna 150-es repülőgépet, 18 biciklit és hét televíziót is, még a régi, nagy dobozos fajtából.
Így temették el a Titanic áldozatait: a gazdagok még itt is előnyben voltak
A Titanicról szóló történetek általában ott érnek véget, hogy azok főhőse túléli a hajó katasztrofális balesetét, vagy nem, és a hullámsírban leli halálát. Arról ugyanakkor ritkán esik szó, milyen temetés jutott az áldozatoknak.
Elkerülhetetlenné vált, hogy elköltöztessék a komplett várost
A város költözése évek óta tart, és még hosszú ideig folytatódni is fog. Miközben ezeket a sorokat olvasod, zajlik a precíziós mérnöki munka, melynek eredményeképp történelmi jelentőségű épületeket visznek át kilométerekkel arrébb: de miért van szükség minderre?
Ismered ezeket a divatos kifejezéseket?
A divat különleges világ, amelynek egyszerre több fővárosa is van: Párizs, New York, Milánó mellett London, Madrid, Tokió és Los Angeles is jegyzett a fashionvilágatlaszon. Az iparágban dolgozók, ahogy a megjelenésükre igényes civilek is, számtalan szakkifejezést használnak, amikor valójában arról beszélnek, menő-e éppen egy nadrág, vagy tetszik-e egy szín. Te meg tudod fejteni a nyelvüket? Mutasd meg, mennyire vagy képben a divatos szavakkal!
Hiába halt meg az utas, a repülőjegy árát nem térítik vissza
Szinte felrobbantotta az internetes kommentszekciót az egyik repülőtársaság első reakciója, amikor leendő utasuk visszaváltotta volna időközben elhunyt partnere jegyét, ám az árát nem kapta vissza.
Ha jót akarsz, ezek a dolgok mindig legyenek nálad a vonaton
Egyre többször olvasunk arról, hogy bizonyos pályaszakaszokon nem közlekedik a vonat baleset, műszaki hiba vagy egyszerű késés miatt.
Ennyi hó lesz idén decembertől februárig Európában – íme a részletes, hosszú távú előrejelzés
A téli sportok szerelmesei, a fehér karácsonyban bizakodók, a téli divattrendekben érdekeltek, és nem utolsósorban a visszafordíthatatlan környezetkárosodások miatt a Föld sorsáért aggódók is kíváncsiak lehetnek már most, mennyi hó fog esni az idén. Íme a szakértők részletes előrejelzése.
A hideg is kiráz majd a világ legelhagyatottabb vidámparkjaitól
Boldog gyerekek hangos kacaja helyett szomorú szürkeség uralja a világ legelhagyatottabb vidámparkjait. Van, amelyiket azért kellett bezárni, mert a konkurencia elcsábította a látogatókat, de akad olyan is, amelyre a sötét titkai miatt került lakat.