Offline

Offline cikkek

Tanultál oroszul? Kvízünkből kiderül, mire emlékszel!

Akik a hetvenes években – vagy előtte – születtek, nagy valószínűséggel nemcsak a kék vagy piros nyakkendőt köthették fel, hanem az orosz nyelv rejtelmeivel is megismerkedhettek iskolásként. Kvízünkből kiderül, mennyire figyeltél az oroszórákon, és mennyire tépázták meg emlékeidet az azóta eltelt évtizedek.

Felismered, milyen szerszám van a képen?

Nem kell ahhoz ezermesternek lenni, hogy feltegyünk egy képet a falra, összeszereljünk egy kisebb szekrényt, vagy összecsavarozzuk a könyvespolcot. Ha tudjuk, melyik szerszámot kell használnunk, már nincs is olyan nehéz dolgunk.

Világszerte a legnépszerűbb könyv, de tömegek nem merik kézbe venni

A Biblia az a könyv, ami talán minden háztartásban ott van a könyvespolcon, mégis a legporosabb kötetek közé tartozik. Akik vallásosnak mondják magukat, azok sem feltétlenül veszik kézbe olyan gyakran. Az ateisták pedig teljesen fölöslegesnek tartják az olvasását. Ezt a könyvet több félelem és tartózkodás veszi körül, mint bármelyik másik vallásos kötetet a világon.

Hihetetlen, de Meg Ryan annak idején egy horrorfilmben debütált

A 90-es évek romantikus komédiáinak talán legnagyobb amerikai sztárja, Meg Ryan november 19-én tölti be 63. életévét. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány érdekességet róla, amik talán még szerethetőbbé teszik a sokak által igen kedvelt színésznőt, aki az utóbbi években nem a filmekben nyújtott alakításai által, hanem sokkal inkább plasztikai műtétjei miatt került reflektorfénybe.

Dikó, sifon, stelázsi: tudod, milyen bútorok ezek?

Napjainkban már szinte csak az elődeink múltját őrző emlékházakban vagy a skanzenekben találkozunk azokkal a bútorokkal, melyekkel nagyanyáink, dédanyáink a 20. század derekán berendezték az otthonaikat. Így nem véletlen, hogy sokan nem tudnák, merre induljanak el a lakásban, ha arra kérnék őket, hogy üljenek a dikóra. Vagy talán te ismered ezt is? Mutasd meg kvízünkben!

Tudod, hogy melyik szent miről híres?

A katolikus egyházban mindenszentek ünnepén a szentté vált lelkeket ünneplik, míg a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A legtöbb országnak, településnek, sőt sok foglalkozásnak is van védőszentje. De vajon tudjuk, kik voltak azok, akiket a katolikus egyház szentté avatott?

Elképesztő népszerűségnek örvend ez az új krimifajta

Agatha Christie regényeinek imádata csupán a jéghegy csúcsa. Ma már egy egészen új trend ütötte fel a fejét, a true crime, vagyis megtörtént bűnesetek átrágása YouTube-videó vagy podcast formájában. Egészen elképesztő számokat generál egy-egy ilyen tartalom, épp ezért utánajártunk: miért ilyen népszerű a true crime? Miért érdeklődünk ennyire a rejtélyek és a bűntények után?

A reneszánsz „influenszerei”: így terjedtek a divatok Európa-szerte

Manapság már mindenki számára ismerős lehet az a kifejezés, hogy „influenszer”, hiszen ők azok, akiknek az ízléseik és döntéseik milliók életére hatással vannak. A társadalmi befolyás nem új keletű jelenség, már a reneszánsz korszakában is voltak olyan meghatározó személyiségek, amelyek irányító szerepet töltöttek be.

Így öltöztek a nők a ’80-as években

Nincs új a nap alatt – igaz ez a divatra is. Ha tanultunk valamit a trendek életciklusából az évek során, az nem más, mint hogy végül mindig minden újra divatba jön. Az 1980-as évek különösen nagy hatással voltak a modern divatra. Olyannyira igaz ez, hogy napjainkban is mindenhol megtalálhatók a ’80-as évek jellegzetes alapanyagai, mint például a motoros rövidnadrág, a merészen széles vállú, oversized blézer és az élénk színek.

Felismered, melyik korábbi magyar bankjegy részletét látod a képen?

1946. augusztus 1-jén a forint felváltotta addigi fizetőeszközünket, a pengőt. Először csak tízesek és százasok jelentek meg, a következő évtől ezek a bankjegyek is megújultak, és megjelentek szép sorban új címletek, 1970-ben az ötszázasra, 1983-ban pedig az ezresre is szükségünk volt már. Emlékszel még, hogy néztek ki ezek a bakjegyek?

Ezektől a magyar ételektől borulnak ki a külföldiek

Számunkra megszokott saját országunk konyhája. Ebben is jelentős eltérések lehetnek tájegységenként, generációnként, de azért egyikünk sem ijed meg a pirospaprikától, a tejfölös ételektől, s bizony a pacal még a legmenőbb éttermekben is rendelhető fogás. De mit szólnak a magyar ételekhez a külföldiek?