Ilyen gyönyörűek a kivilágított magyar temetők mindenszentekkor – galéria

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mindenszentek az emlékezés ideje. November elsején a magyar temetők többsége is puha, meleg fénybe öltözik: az örök világosságot jelképező fények a legtöbb sírt megvilágítják.

Mindenszentek már hosszú évszázadok óta a katolikus ünnepek sorába tartozik: a 4. században ugyanakkor még nyári, pünkösd környéki napon tartották meg. A november elsejei időpontot épp a Halloween kelta ünnepének elnyomása érdekében kapta: Jámbor Lajos frank császár V. Gergely pápától kapott engedélyt arra, hogy az üdvözült lelkekre emlékező ünnepet ekkor tarthassa.

Fényekbe öltöznek a magyar temetők

Ezt a napot tehát okkal szentelik sokan arra a célra, hogy meglátogassák elhunyt szeretteik sírját, azt rendbe tegyék, virággal és mécsesekkel díszítsék. Egyes magyar vidékeken ilyenkor harangoztak az elhunytakért, esetleg ételt osztottak a szegényeknek, akik a temetőkapuban várták ezt. Meglepő lehet, de hazánkban is tartotta magát az a hit, hogy

Idézőjel ikon

ilyenkor a holtak visszatérhetnek családjaikhoz, ezért részükre is terítettek egy tányért, kenyérrel, sóval és vízzel, és éjjel fényeket helyeztek ki számukra, hogy eligazodhassanak a házban.

Kattints a képre, és megnyílik a galéria, mely után cikkünk még folytatódik!

Galéria ikon

13

Galéria: Ilyen gyönyörűek a kivilágított magyar temetők mindenszentekkor – galéria
Fotó: Fodor90 / Gettty Images Hungary

2000 óta munkaszüneti nap is Magyarországon mindenszentek, mely napnak jelentősége volt egy ideig a fontos döntésekben: babonából ilyenkor választottak bírót vagy fogadtak fel új cselédet. A munka tilos volt ezen a napon, aki végzett valamilyen ide sorolható tevékenységet, az a halottakkal szembeni tiszteletlenség vádját vívta ki. A mosás, varrás vagy takarítás, azaz a házimunka is tilos volt ekkor. 

A halottak napja később vált ünneppé

A halottak napját csak a tizedik század végén vezette be ezzel szemben az egyház, kezdetben a cluny apátság helyi ünnepe volt, majd szélesebb körben is elterjedt és a 14. századtól már a teljes katolikus egyház tartja. 

A szeretteinkért való imával történő közbenjárás a purgatórium, azaz a tisztítótűz terhétől akarta ekkor megszabadítani azokat, akik nem teljesen makulátlan életet követően hunytak el. 

Ezen a napon szintén nem mostak, de nem is meszeltek. A házimunka továbbra sem volt végezhető. Az ilyenkor a sírokon égő gyertyák a hiedelem szerint azt a célt szolgálták, hogy hazavezessék az elhunytakat nyughelyükre, melyben egészen a következő ünnepig nyugodtan pihenhettek.

Ha tetszett ez a cikk, ajánljuk a halloweennel kapcsolatos írásunkat is!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.