Egy időben még a székekért is fizetni kellett a pesti Dunakorzón: idős nénik hajtották be a bérleti díjat.
„Mi ez a Dunakorzó?… Egyelőre egy tucat kávéház, zenével, szép nőkkel, városias közönséggel, teraszokkal, s a hozzávaló csodálatos távlattal, a Várral, a Gellérthegy és a hidak látképével. Mégis mindezen túl, valami, amihez fogható ebben az összeállításban nincs sehol a világon. Ez a pesti kirakat, amely csillog és lebeg – mintha a Duna lebegtetné!” – írta Márai Sándor Pesti kirakat című cikkében, 1937-ben.
A világhírű szállodasor a Dunakorzón
A Dunakorzó, azaz a pesti Duna-part Lánchídtól délre eső szakasza már a 19. században is a budapestiek és az ide látogató külföldiek kedvelt sétahelyszíne és találkozóhelye volt. 1865-ben itt épült fel Feszl Frigyes tervei alapján a Vigadó, majd az 1870-es évektől kezdve sorra nőttek ki a földből a bérpaloták és a luxusszállodák. A Ritzben például tető- és télikert, bár, grillszoba, és három lift szolgálta a vendégek kényelmét, de itt állt a Bristol és az Angol Királynő Szálloda is, amelynek 72. számú szobájában maga Deák Ferenc, a „haza bölcse” lakott.
Grand Hotel Hungária
A szállodasor egyik legimpozánsabb épülete a Hungária Nagyszálló volt. 1873-ban itt szállt meg Edward walesi herceg (később VII. Edward néven brit király), 1877-ben itt mutatták be Magyarországon elsőként a telefont, 1900-ban pedig a perzsa sah és kíséretet vette ki 84 szobáját budapesti tartózkodásuk alkalmával. A Hungária Nagyszálló fontos történelmi események tanúja volt 1919-ben, amikor a Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosok lakóhelyéül szolgált. A vétlen épület a kommün bukását is megszenvedte: 1919. június 24-én a dunai hajókon járőröző, fellázadt matrózok tüzet nyitottak a szállodában állomásozó vöröskatonákra.
Bankok és kávéházak
A Dunakorzón épülő palotákban a biztosítótársaságok is szívesen béreltek irodát. A ma luxushotelként üzemelő Gresham-palota eredetileg a londoni The Gresham biztosítótársaság budapesti székházaként működött, a Széchenyi téren a Belügyminisztériumnak helyet adó épület pedig a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székháza volt. A Vigadó téren állt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság székháza, aljában pedig a Negresco kávéház üzemelt.
A képre kattintva galéria nyílik, amely után a cikk folytatódik!
Budapest Duna-parti szállodasora valódi látványosságszámba ment, de az igazi vonzerejét a kávéházak adták. Szinte mindegyik szálloda és bérpalota aljában kávéház működött – sőt, a Bristolban még egy kisebb színházat is kialakítottak. A kávéházakban szívesen múlatta az időt Lehár Ferenc és Molnár Ferenc egyaránt; a Gresham kávéház pedig egy festőtársaság törzshelyévé vált.
A Hangli
Az egyik legnépszerűbb vendéglátóhely a Hangli kioszk volt. A Vigadó előtt felállított pavilon kerthelyiségében szökőkutas szobor mellett vacsorázhattak vagy ebédelhettek a pesti polgárok. Mikszáth Kálmán is szívesen járt ide:
„Aki Budapest társadalmi életének külső részét meg akarja ösmerni, annak okvetlenül be kell néznie a Redoute előtti kioszkba, vagy ahogy közönségesen mondják: »Hangli«-ba.
Ez a kioszk nagy specialitás a fővárosban” – vélekedett az író.
A Buchwald-nénik nyomában
Akinek nem jutott hely a Hangliban vagy valamelyik kávéházban (esetleg nem engedhette meg magának a fogyasztást), a Dunakorzó okkersárgára festett székeire is leülhetett. Igaz, ez sem volt ingyen: az 1890-es években az élelmes bútorgyáros-üzletember, Buchwald Sándor fizetős székeket telepített Budapest legfrekventáltabb pontjaira: a Városligetbe, az Erzsébet-térre és természetesen a Dunakorzóra. A vasból készült székeket éjszakára egymáshoz láncolták, reggelente pedig valamelyik „Buchwald néni mosolygós arccal osztogatta a 20 filléres cédulákat”.
A „Buchwald-nénik” azok az idős asszonyok voltak, akiket a vállalkozó szívesen alkalmazott a pénz beszedésére, még akkor is, ha az üldögélni vágyó fiatalok sokszor „potyáztak”, mint ahogy tette Szép Ernő is:
„Olyan szokásunk volt, leültünk a karosszékbe, s ha jött a Buchwald nénike a jeggyel, eliszkoltunk.
Azután megint leültünk, és megint megléptünk…” – írta.
A felháborodott nénik sokszor rendőröket küldtek a bliccelők után, akiknek egyébként is sok dolguk akadt a Dunakorzón: nemcsak a zsebtolvajokat, hanem a cukrozott fügét és diót árusító fiúkat is igyekeztek távol tartani az úri közönségtől.
Budapest Riviérája
„A Dunakorzó Budapest Riviérája” – vélekedett 1938-ban az Újság egyik szerzője.
„Különösen amikor leszáll az este és kigyulladnak a város fémjei, a magasban pedig az égi fények ragyognak.
Azok a kávéházi és éttermi teraszok a színes, csíkos tetőkkel és ernyőkkel egymás mellett, egyik a másik folytatásaként, azaz angyali muzsika, a cigány hegedűje és a jazzband szaxofonja…” A világhírű budapesti szállodasor legtöbb épülete azonban a főváros 1945-ös ostromakor súlyosan megsérült, így elbontották őket. Ma már hiába keresnénk a különös nevű Osztálysorsjáték Palotát, az Angol Királynő Szállót, a Hungária Nagyszállót vagy a Ritz és Bristol szállókat. Éttermi teraszok, csíkos tetők és cigányzenészek még akadnak, de a vendégek között már csak elvétve találunk egy-egy budapestit. (Borítókép: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz)
Kapcsolódó: Nemcsak a Dunakorzóról tűntek el Budapest emblematikus épületei
