Kaffka Margit halála után Bauer Ervin újranősült, és második feleségével a Szovjetunióba emigrált. Kezdetben valóban támogatták kutatómunkáját, de 1938-ban ő is áldozatul esett a sztálini tisztogatásoknak.
Kaffka Margit és Bauer Ervin 1914 augusztusában házasodott össze. Az orvos végzettségű Bauer tíz évvel volt fiatalabb Kaffkánál, s mivel még nem töltötte be a 24. életévét, külön engedélyhez kellett folyamodnia, hogy egybekelhessenek. Az esküvői ebéd igen szűkös volt: mindössze egy feketére futotta az ifjú párnak.
Négy boldog év
A mézeshetek azonban várattak magukra: a férjet azonnal besorozták. Tífuszos lett, de szerencsésen felgyógyult, s utána már nem küldték vissza a frontra: orvosként laboratóriumi munkát végezhetett. Eközben Kaffka Margit felhagyott a tanítással: amikor éppen nem regényeit írta, férje mellett volt asszisztens. Viszonylagos boldogságban és nyugalomban éltek a világégés közepette:
„Mindketten általában is nagyon jól és megnyugtatóan hatunk egymásra”
– írta Bauer Ervin húgának, Hildának –, „ami mindkettőnknek igen nagy isten áldása ebben az időben.” Az írónő – és első házasságából született fia, Lacó – azonban nem élték túl az 1918-as pusztító spanyolnátha-járványt: előbb Kaffka Margit halt meg, mindössze 38 évesen, egy nappal később pedig kisfia is követte.
Titkos esküvő és politikai szerepvállalás
Bauer Ervin, bár őszintén lesújtotta felesége halála, megfogadta a tanácsot, amit Kaffka Margit adott neki a halálos ágyán: néhány hónappal később újranősült. Választottja munkatársa, a matematikus Szilárd Stefánia volt, esküvőjüket titokban tartották meg, még a legközelebbi rokonokat is csak hónapokkal később értesítették.
Bauer 1919 tavaszán Kun Béla híveként a Magyar Kommunista Pártba is belépett. Bátyjával, Herberttel (aki nem más, mint Balázs Béla író, filmesztéta és filmrendező) a kommün időszakában politikai szerepet is vállalt. Herbert a művészeti és irodalmi főosztály vezetője volt, Ervin pedig a Vörös Hadsereg katonaorvosa, majd pedig a Népjóléti és Közegészségügyi Népbiztosság egészségügyi főcsoportvezetője.
Bauer Ervin a Tanácsköztársaság bukása után jobbnak látta elmenekülni. Igen vakmerő és kalandos módot választott: feleségével együtt vasutasegyenruhát öltött, s mint kalauzok lépték át a határt. Az osztrák fővárosból a németországi Göttingenbe, majd Prágába, ezután pedig Berlinbe utaztak. Ezekben a városokban Bauer Ervin folytatta kutatóorvosi pályáját, jelentős szakmai elismeréseket szerezve.
Bauer Ervin a Szovjetunióban
1925-ben, feleségével és kétéves kisfiával együtt úgy határoztak, hogy elfogadnak egy meghívást a Szovjetunióba. Tudományos kutatóosztályt ígértek neki, s ő vezethette a II. Moszkvai Állami Egyetem általános biológia tanszékét, ahol laboratórium is rendelkezésére állt. A biológus elfogadta az ajánlatot, és jelentős tudományos eredményeket ért el a rákkutatás terén. Ekkor már a Szovjetunióban élt bátyja, Balázs Béla is – a két család azonban nem járt össze.
A család kilenc év múlva Leningrádba költözött. Bauer Ervin ebben az időszakban írta meg legjelentősebb munkáját, az Elméleti biológiát, amelyben arra a kérdésre kereste a választ, hogy miben áll az élet lényege és mi különbözteti meg az élőt az élettelentől. Megszületett második fia, Károly is, és a család viszonylag jó körülmények között élt. A szovjet politikai légkör azonban egyre fojtogatóbbá vált: 1934-ben a városi pártfőtitkár, Kirov merénylet áldozata lett, nem sokkal később pedig az egész Szovjetunióban megkezdődött a „nagy tisztogatás”: a Sztálin lehetséges politikai ellenfelei elleni eljárások, kínzások és kivégzések.
Nyomtalanul eltűnt
Bauer Ervin és felesége szintén ennek a hullámnak estek áldozatul. Előbb Szilárd Stefánia tűnt el, majd fiuk, Mihály visszaemlékezése szerint 1937 augusztusában egy Ford típusú autó érkezett leningrádi lakásukba. Bauer Ervin két ismeretlen és egy ismerős férfi, az intézeti párttitkár társaságában érkezett haza, de ez volt az utolsó látogatása otthonában:
„Apa azt mondta felém és az egész udvar felé fordulva: »Ez valami félreértés. Nemsokára visszajövök.« Ezek voltak apa utolsó szavai.
Az autó elment. Én és a kis Karlusa itt maradtunk Kátya házvezetőnővel. Olyan szavak ütötték meg a fülemet, hogy »házkutatás« és »letartóztatás«” – mesélte el a biológus fia dr. Geréb Annának, akinek tanulmánya e cikk fő forrása is.
A „nép ellenségének” fiai
A 14 éves Bauer Mihály az NKVD, a szovjet politikai rendőrség gyermekotthonába került. Testvérétől elszakították, elvették ruháit, ujjlenyomatot vettek tőle, majd beküldték egy közös hálószobába.
„Lefeküdtem oda, amelyikre mutattak, a fejemre húztam a takarót, és nem bírtam tovább magamban tartani a zokogást.
Egész éjjel és még egy napig sírtam. Felfogtam, hogy elvesztettem a szüleimet, de még reménykedtem benne, hogy nem örökre” – idézte fel akkori érzéseit.
Bauer Ervint és feleségét azzal vádolták, hogy trockista ügynökök, akik a szovjet hatalom megdöntését készítik elő. A biológus valószínűleg Kun Bélával való barátsága miatt lett gyanús az NKVD számára. Bauer Mihály reményei nem váltak valóra. Soha nem látta viszont szüleit: a házaspárt valószínűleg már 1938 januárjában kivégezték. Bauer Ervin Elméleti biológia című művét bezúzták, a másik, Általános biológia című könyvéről eltüntették a nevét.
Bauer Ervin idősebb fiát, Mihályt anyai nagybátyja fogadta be; a kisebbik fiú új személyazonosságot kapott, így az intézeteket járó rokonok sokáig nem bukkantak a nyomára. Végül találtak egy kisfiút, akit Karlusának hittek, egészen az 1980-as évekig – akkor azonban jelentkezett náluk egy férfi, aki elmondta, hogy külföldiek voltak a szülei, és régebben Bauer Károlynak hívták. Ekkor derült ki, hogy valójában ő az elveszett kisebbik Bauer-fiú, aki végül Vászja Bicskov néven élte le az életét.
Kapcsolódó: Kaffka Margitot korábban Szabó Dezső íróhoz fűzték gyengéd szálak
