Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ha azt mondjuk, Vuk, Kele vagy Tüskevár, Fekete István neve azonnal beugrik. Az író azonban vélhetően nem úgy tervezte, hogy gyermekregényei miatt emlékeznek majd rá a jövő generációi.
Fekete István, a göllei születésű magyar népi író a társadalom mély kérdéseivel, a Trianon utáni Magyarország politikai és társadalmi változásain keresztül foglalkozott a vidéki emberek életével első könyveiben. Mindemellett szenvedélyes természetbarát is volt, a szó legnemesebb értelmében.
A Tolna vármegyei kis falucska tanítójának fia első vadászélményeit igencsak zsenge korában, 3 évesen szerezte. Nem véletlen, hogy tiltását követően is megtalálta a kiutat a természetközeli ábrázolásokban, amikor másról nem írhatott.
Fekete István regényei tiltólistára kerültek
Első regénye még 1936-ban jelent meg, egy történelmi regénypályázatra készült. A Koppányi aga testamentuma a török hódoltság idején játszódik. Nem sokkal ezt megelőzően ismerte meg Kittenberger Kálmánt, aki bemutatta a budapesti szerkesztőknek, és immár győztes szerzőként lehetősége nyílt arra, hogy folyóiratokba is írhasson.
Hamar ugrott évszázadokat műveiben, második kötete, a később a kommunisták által betiltott Zsellérek 1939-ben a Tanácsköztársaság gyilkos vörösterrorja nyomán mutatja be szülőföldje történetét
önéletrajzi elemekkel tarkítva.
Bár a mű 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, csak a rendszerváltoztatást követően, és az író halála után 21 évvel, 1994-ben jelenhetett meg újra, akkor is erősen csonkított formában. A regény tartalma miatti megtorlásként, megfélemlítésből az Államvédelmi Hatóság (ÁVO) kezei közé adták Fekete István. 1946 tavaszán kiverték a fél szemét, majd éjjel a János kórház környékén az utcára dobták. Csoda, hogy túlélte. Megfosztották állásától, kitiltották az Írószövetségből is.
1955-ig semmilyen írása nem jelenhetett meg.
Azt követően is csak a Vigília és az Új Ember, két egyházi lap tette közzé írásait. Fekete István, aki korábban nemcsak mezőgazdászként, de segédtisztként is dolgozott, ekkor már csak patkányfogóként és uszálykísérőként dolgozhatott. A különbség kézzel fogható, nemcsak élete végig egészségét megkeserítő megkínzatása miatt, főként, ha azt nézzük, hogy
1949-et megelőzően a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott,
több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett, vadászati újságokban és az Új Időkben jelentek meg munkái.
Ellehetetlenítették az írót, de talált kiutat
Ezt követően megjelent munkái leginkább állatregények, ahol a Simabőrű, az ember allegóriája a gonosznak. A mélyen a természetbe ágyazott történetek főszerelplői humanizált állatok, rókák, madarak, kutyák, akik saját környezetükben mindig megtalálják a szépet és a jót,
óvatosan egyensúlyoznak a számukra ismeretlenné vált világban.
Bár Fekete István minden idők legolvasottabb magyar írójává vált az elmúlt közel száz év során, ám ez javarészt a kötelező olvasmányokká tett munkái, a Tüskevár és a Vuk sikerének köszönhetők, nem az olyan műveinek, amelyeket irodalmi értékük ellenére szinte alig forgatják az olvasók.
A francia forradalom elől menekülő nemesi család viszontagságait bemutató Végtelen út, az író önéletrajzi regényének is megfelelő Ballagó idő, vagy a természet pusztulásának engedő, változó birtokosi szemléletet bemutató Gyeplő nélkül.
Több mint 8 700 000 példányban adták el műveit magyar nyelven.
Fekete István sosem vágyott politikai karrierre, nem volt tagja a parlamentnek. Csak írt, és szerette az álatokat. Méltó helye lenne irodalmi nagyjaink között, manapság mégis csupán gyermekregényei miatt ismerjük a nevét. (Címlapképünk forrása: Fortepan / Hunyady József)
Ha érdekel, miről szól az 5 legismertebb betiltott könyv, ezt a cikkünket is olvasd el!
