Soha nem politizált, mégis eltiltották az írástól a legismertebb magyar gyermekregények íróját

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha azt mondjuk, Vuk, Kele vagy Tüskevár, Fekete István neve azonnal beugrik. Az író azonban vélhetően nem úgy tervezte, hogy gyermekregényei miatt emlékeznek majd rá a jövő generációi.

Fekete István, a göllei születésű magyar népi író a társadalom mély kérdéseivel, a Trianon utáni Magyarország politikai és társadalmi változásain keresztül foglalkozott a vidéki emberek életével első könyveiben. Mindemellett szenvedélyes természetbarát is volt, a szó legnemesebb értelmében.

 A Tolna vármegyei kis falucska tanítójának fia első vadászélményeit igencsak zsenge korában, 3 évesen szerezte. Nem véletlen, hogy tiltását követően is megtalálta a kiutat a természetközeli ábrázolásokban, amikor másról nem írhatott

Fekete István regényei tiltólistára kerültek

Első regénye még 1936-ban jelent meg, egy történelmi regénypályázatra készült. A Koppányi aga testamentuma a török hódoltság idején játszódik. Nem sokkal ezt megelőzően ismerte meg Kittenberger Kálmánt, aki bemutatta a budapesti szerkesztőknek, és immár győztes szerzőként lehetősége nyílt arra, hogy folyóiratokba is írhasson.

Hamar ugrott évszázadokat műveiben, második kötete, a később a kommunisták által betiltott Zsellérek 1939-ben a Tanácsköztársaság gyilkos vörösterrorja nyomán mutatja be szülőföldje történetét

önéletrajzi elemekkel tarkítva.

Bár a mű 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, csak a rendszerváltoztatást követően, és az író halála után 21 évvel, 1994-ben jelenhetett meg újra, akkor is erősen csonkított formában. A regény tartalma miatti megtorlásként, megfélemlítésből az Államvédelmi Hatóság (ÁVO) kezei közé adták Fekete István. 1946 tavaszán kiverték a fél szemét, majd éjjel a János kórház környékén az utcára dobták. Csoda, hogy túlélte. Megfosztották állásától, kitiltották az Írószövetségből is.

Idézőjel ikon

1955-ig semmilyen írása nem jelenhetett meg.

Azt követően is csak a Vigília és az Új Ember, két egyházi lap tette közzé írásait. Fekete István, aki korábban nemcsak mezőgazdászként, de segédtisztként is dolgozott, ekkor már csak patkányfogóként és uszálykísérőként dolgozhatott. A különbség kézzel fogható, nemcsak élete végig egészségét megkeserítő megkínzatása miatt, főként, ha azt nézzük, hogy

Idézőjel ikon

1949-et megelőzően a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott,

több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett, vadászati újságokban és az Új Időkben jelentek meg munkái. 

Ellehetetlenítették az írót, de talált kiutat

Ezt követően megjelent munkái leginkább állatregények, ahol a Simabőrű, az ember allegóriája a gonosznak. A mélyen a természetbe ágyazott történetek főszerelplői humanizált állatok, rókák, madarak, kutyák, akik saját környezetükben mindig megtalálják a szépet és a jót,

Idézőjel ikon

óvatosan egyensúlyoznak a számukra ismeretlenné vált világban.

Bár Fekete István minden idők legolvasottabb magyar írójává vált az elmúlt közel száz év során, ám ez javarészt a kötelező olvasmányokká tett munkái, a Tüskevár és a Vuk sikerének köszönhetők, nem az olyan műveinek, amelyeket irodalmi értékük ellenére szinte alig forgatják az olvasók.

A francia forradalom elől menekülő nemesi család viszontagságait bemutató Végtelen út, az író önéletrajzi regényének is megfelelő Ballagó idő, vagy a természet pusztulásának engedő, változó birtokosi szemléletet bemutató Gyeplő nélkül. 

Több mint 8 700 000 példányban adták el műveit magyar nyelven.

Fekete István sosem vágyott politikai karrierre, nem volt tagja a parlamentnek. Csak írt, és szerette az álatokat. Méltó helye lenne irodalmi nagyjaink között, manapság mégis csupán gyermekregényei miatt ismerjük a nevét. (Címlapképünk forrása: Fortepan / Hunyady József)

Ha érdekel, miről szól az 5 legismertebb betiltott könyv, ezt a cikkünket is olvasd el!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.