Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Roppant érdekes betekintést adnak az ókori római emberek hétköznapjaiba azok a falfirkák, amelyeket Pompejiben találtak a régészek. Tulajdonképpen a világ első kommentjeinek lehet őket tekinteni – még a közösségi média megjelenése előtt.
„Ez egy társas jelenség. Társas lények vagyunk, és ez teszi a közösségi médiát – legyen szó régiről vagy újról – olyan érdekessé és vonzóvá” – írta Tom Standage a közösségi média kezdeteiről szóló könyvében (Writing on the Wall: Social Media—The First 2,000 Years – Írás a falon: közösségi média első 2000 éve). És amikor azt írjuk, régi közösségi média, tényleg régire gondolunk: az ókorban a Római Birodalomban ugyanis éppúgy hagytak kommenteket és bejegyzéseket egymás falán az emberek, mint ahogy azt ma teszik a Facebookon. Azzal a különbséggel, hogy
Pompejiben valóban az épületek falára karcolták és festették a sértő vagy hízelgő, a kedves vagy utálatos, a hencegő vagy szidalmazó hozzászólásokat.
Tragédia őrizte meg a vésett kommenteket
Amikor majdnem 2000 évvel ezelőtt, 79-ben egy szokványosnak induló napon kitört a Vezúv, a helyiek még nem gondolták, hogy pár órával később kőtörmelék, hamu és láva fog záporozni városukra. Sokan elmenekültek, rengetegen azonban későn eszméltek, és a vulkánkitörés áldozataivá váltak. Noha az eseményt rettenetes katasztrófaként jegyezték föl, és sok tragédia kapcsolódik hozzá,
a későbbi korok embereinek felbecsülhetetlen kincseket hagyott maga után.
Kevés helyen maradt fenn annyi emlék ugyanis az ókori Rómából, mint Pompejiben. Otthonok és épületek, templomok és fürdők, közösségi terek és paloták – mind tele régészeti leletekkel, amelyeket a hamu és a láva megőrzött az utókornak. Amikor a 18. század közepén megindultak az ásatások, a felszínre került falfirkákkal először nem nagyon foglalkoztak a régészek – azt gondolták, túlságosan hétköznapiak, sokkal érdekesebb kincsek várnak rájuk.
A közelmúltban azonban a graffitik felé fordult a kutatók figyelme. Ahogy Standage fogalmazott: „a falfirkák megmutatják, hogy az emberek nagyjából ugyanolyanok voltak, mint ma: sokkal könnyebb azonosulni így a rómaiakkal”.
„Ízelítőt adnak az egyszerű rómaiak hétköznapi életéből.”
Szerelmi ügyek: küzdelmek és csalódások
Pompeji-szerte a régészek összesen több mint 11 ezer különböző falfirkát azonosítottak és jegyeztek föl. A graffitikből adatbázist is létrehoztak, amelyhez bárki hozzáférhet – roppant szórakoztató időtöltés ezeket böngészni. Nagyon sokfélék: akadnak közöttük sebtében felvésett megjegyzések, dicséretek és becsmérlő hozzászólások, rajzok és elmés gondolatok, sőt étteremkritikák és felhívások is. Találni falfirkákat otthonok, templomok, fürdők, kocsmák és bordélyházak falain – az „írók” között gladiátorok, boltosok, egyszerű kétkezi munkások, katonák és rabszolgák is vannak. Egy valami azonban közös bennük: hétköznapi emberek osztották meg a falakon egyszerű és gyakran trágár gondolataikat, olykor egymás megjegyzéseire is reagálva.
Pont úgy, ahogy azt ma tesszük a közösségi médiás üzenőfalakon és kommentfolyamokban.
Rengeteg megjegyzés foglalkozik szerelmi ügyekkel, hódításokkal és csalódásokkal. Egy kocsma épületének falán például egészen hosszas vitát folytatott Severus és Successus arról, hogy melyiküké legyen Iris, a rabszolgalány. „Successus szerelmes a fogadós rabszolgalányába, Irisbe. A lány azonban nem viszonozza érzéseit. Ennek ellenére könyörög neki, hogy legyen irgalmas hozzá. Ezt a riválisa írta, viszlát” – írta Severus, akinek vetélytársa így válaszolt:
„Te irigy, miért állsz az utamba? Fogadd el vereséged a csinosabb férfitól, akivel méltatlanul bánnak, pedig olyan jóképű.”
Ám Severust nem hatották meg Successus szavai. Ezzel zárta le a beszélgetést: „Megmondtam, amit megmondtam. Leírtam mindent, amit érdemes volt ezzel kapcsolatban. Te szereted Irist, de ő nem szeret téged.”
Nem Severus és Successus volt az egyetlen, aki szívügyeivel foglalkozott. „Secundus üdvözli Primáját, bárhol is legyen. Kérlek, úrnőm, szeress engem” – írta egy kétségbeesett fiatalember Volusius Luvencus házának falára. Egy másik falfirka igazán meghatóan dicséri írója párját: „Ha valaki nem hisz Vénuszban (a szerelem, a szépség, és a termékenység római istennője – a szerk.), akkor pillantson a barátnőmre”. Olykor az istenek is megkapták a magukét, egy bizonyára komoly szerelmi csalódáson átesett fiatalember például ezt írta:
„egy bottal simogatnám Vénusz bordáit, és egy vesszővel ostoroznám a fenekét: átszúrta a szívemet, én pedig örömmel törném be a fejét egy bunkóval”.
Az első étteremkritika
Olyan vésetek is szép számmal akadnak, amelyek tulajdonképpen az első étteremértkeléseknek tekinthetők. „Nero császár pénzügyi tisztviselője szerint az itt kapható étel mérgező” – olvasható egy kocsma falán. „Utazó, Pompejiben egyél, de inni Nuceriába menj. Ott sokkal jobb az ital” – szerepel egy másik falra vésett tanácsban. Egy csalódott vevő pedig így értékelt: „Bárcsak megfizetnél minden trükködért, te fogadós. Vizes borral itatsz minket, a jót pedig megtartod magadnak.” Egy másik fogadó szolgáltatásaival sem voltak elégedettek a vendégek, és ennek meglehetősen sajátos módon (és tettel) adtak hangot:
„Az ágyunkra vizeltünk. Beismerem, talán nem kellett volna. Hogy miért tettük mégis? Mert nem volt éjjeliedényünk.”
Egy boltos pedig egy forgalmas utca házának falát használta föl arra, hogy felhívást tegyen közzé, amely így szólt: „Egy rézedény eltűnt a boltomból. Aki visszahozza, 65 sestertiust kap. További 20-at kap az, aki információval szolgál a tolvaj elfogásához.”
Kétezer éves választási plakátok
Egészen sajátos fajtája volt a falfirkáknak a „választási plakát”. Külön nevük is volt: dipinti, és általában nem vésték, hanem festették őket. Nagyobbak is voltak, lévén elsődleges céljuk a figyelemfelkeltés. „A közhivatalt betölteni vágyó jelölteket dicsérték jellemükért, pénzügyi rátermettségükért” – mondta Alison Cooley, a warwicki egyetem történésze.
Vagy épp választási ígéretek szerepeltek rajtuk, például kenyérosztás vagy ingyenes gladiátorküzdelmek.
Persze a negatív kampánytól, a karaktergyilkosságtól sem riadtak vissza az ókorban – például visszataszító társadalmi csoportokhoz társították az ellenfelet. „Az összes kocsmatöltelék azt akarja, hogy Marcus Cerrinius Vatiára szavazz” – így az egyik felirat. Egy másik pedig azt hirdette, hogy csak „a piti tolvajok támogatják” az egyik politikust.
A falfirkák sokat elárulnak arról, hogy hogyan éltek a rómaiak, mi foglalkoztatta őket alig kevesebb, mint 2000 évvel ezelőtt. Mint kiderül belőlük, nagyon hasonló dolgok, mint a mai embereket – csak online felületek helyett házak falain osztották meg olykor kedves és megható, olykor praktikus vagy elgondolkodtató, olykor pedig hencegő vagy becsmérlő gondolataikat. Sőt, mint az alábbi vésetből kiderül, olykor már akkoriban is fókuszba került maga a „közösségi média” is:
„Csodállak téged, te fal, amiért még nem dőltél össze a rengeteg unalmas firkálmánytól, melyeket hordoznod kell.”
Ha érdekel Pompeji, biztosan azt is szívesen megnézed, hogyan díszítették otthonaikat a helyiek.
