Leukémiában hunyt el a leghíresebb magyar zeneszerző: gyűlölte a budapestieket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bartók Béla nemcsak a zeneszerzés, de a szociográfia területén is maradandót alkotott a 20. század legzivatarosabb évtizedeiben. Bár ő maga élete jelentős részét világvárosokban élte, a budapestiek és a vidéki nagyurak iránt is hallatlan ellenszenvvel viseltetett, ennek pedig meglehetősen egyszerű oka volt.

20 éves korára már önfenntartóvá vált a korán félárvaságra jutott Bartók Béla, aki már egészen fiatalon tudta, mi határozza majd meg életét. Zongoristaként kezdte pályafutását, majd gyorsan ismert és elismert zeneszerzővé vált, nem is akárhogyan. A korábban leginkább elitista szemléletű klasszikus zenébe sikerült átörökítenie a népi hangokat, megalapozva ezzel a magyar népzene kutatását, a népdalok túlélését korszakokon és rendszerváltoztatásokon keresztül. De ki volt az ember a hangok mögött?

Bartók Béla 24 éves volt, amikor a népzene irányába fordult, ez nagyrészt a korszak egyik akkoriban egyre inkább terjedő eszméjének, a Habsburg-ellenességnek volt köszönhető. A magyarságtudat szélsőséges megnyilvánulása az éppen regnáló királyi hatalom és államszerveződés ellen olyan tettekre sarkallta az ifjú Bartókot, ami korábban senkinek nem jutott eszébe. Ennek köszönhetően olyan kincsek birtokában vagyunk mindmáig, amivel korábban alig foglalkoztak. 

Bartók Béla sem Budapestet, sem a Habsburgokat nem kedvelte

Amikor Liszt magyaros dallamait hallgatva rájött, hogy a népieskedésnek semmi köze a valódi magyar zenei örökséghez, aktívan elkezdte kutatni a gyökereket Kodály közreműködésével, már 1905–1906 során kihasználták a kor technikai újdonságait, és fonográfhengerre is rögzítették népzenei gyűjtéseik egy részét.A munkát Csíkban kezdték, szisztematikusan haladva faluról falura. Bartók élete során mintegy 10 000 dallamot jegyzett le, majd katalogizált. A vidéki emberek mindennapi gondjai a bőre alá is beszivárogtak, hogy a velük sokszor mit sem törődőkkel szemben éles ellenszenve alakuljon ki.

Kodállyal közös munkája során megfogalmazta ellenérzését azzal kapcsolatban, hogy mind a budapestiek, mind a vidéki urak kevéssé becsülik a mellettük élő, őket kiszolgáló embereket. Saját megfogalmazása szerint a parasztok naivsága, természetessége hiányzott a városi emberekből. Az uraknál már csak a Habsburgokat gyűlölte jobban, hiszen a magyarság fennmaradását féltette. 

Idézőjel ikon

“Isten, áldd meg a magyart, és mentsd meg a Habsburg családtól”

− írta egyik levelében édesanyjának, felhívva figyelmét arra, hogy újság előfizetéseinél ügyeljen arra, kiket támogat pénzével. Még azt is megszabta, hogy Elza nevet viselő testvérét ezentúl Böskének nevezzék otthon. 

Amerika adott otthont Bartóknak

Az 1900-as évek második felében aztán némiképp árnyalta ellenszenvét a külföldiek, illetve az urak iránt az a tény, hogy a magyarok népzenei kincsét, illetve saját szellemi produktumát megismertesse a világgal. Mindeközben a világ más népeinek ősi zenéjét is rögzítette a Kárpát-medencei kutatásaihoz hasonló módon, megjárta a környező országok mellett Afrika északi részét és Törökországot is. Itt jött rá arra, 

Idézőjel ikon

micsoda hatással volt a magyar népzenére a török.

A Tanácsköztársaság idején megkapta a Zeneakadémia direktóriumának vezető pozícióját Dohnányival és Kodállyal együtt, kifejezetten pártolta a zenei élet diktatúráját. Ennek ellenére a Horthy-érában is működhetett tovább zeneszerzőként, elismerten, bár 1926-ban A csodálatos mandarin című darabja kapcsán nemcsak a hallgatóság tiltakozásával, de

Idézőjel ikon

a mű betiltásával is szembesülnie kellett.

A második világháború kitörését követően a háborút messze ellenző Bartók először Londonba, majd Amerikába emigrált, 1945-ben New Yorkban hunyt el leukémiában. 

Egy magyar uralkodó is ennek a betegségnek köszönhetően hunyt el, az ő életéről ide kattintva olvashatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.