Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ady Endrét, amíg lehetett, felesége, Boncza Berta Veres Pálné utcai otthonukban ápolta, a halál azonban a Liget Szanatóriumban érte 1919. január 27-én. Halálának évfordulóján a költő életének utolsó szakaszát idézzük fel.
1917 őszén minden jel arra mutatott, hogy Ady, „a hotel-szobák lakója” otthonra talál. Felesége megörökölte apja, Boncza Miklós Veres Pálné utcai lakását, amit biedermeier bútorokkal gondosan berendezve, zöld kárpittal kibélelve mutatott csak meg férjének. A korábban szállodáról szállodára vándorló költő ekkor azonban már nem volt olyan állapotban, hogy igazán ki tudta volna használni az otthon melegét: folyamatosan kínozta valamilyen betegség, a munkakedv pedig gyakran elkerülte.
„Szentként tűri a reázuhant nyavalyát”
Bizonyos, hogy Csinszka nem betegápolással képzelte eltölteni közös életük első heteit új otthonukban, de Ady akkoriban éppen orbánctól szenvedett.
„Bandi szentként tűri a reázuhant nyavalyát.
38 furunkulus mindenütt a testén. Nagy leromlás. Mégis leküzdjük a veszedelmet” – fogalmazta meg tőmondatokban ezt az időszakot Boncza Berta. A tünetek még hónapokkal később is gyötörték Adyt: „Drága jó Gyurkám, hát hazajövet még feküdtem tíz napot, és még ma se vagyok ép, új, érzékeny bőrömmel és furunkulusaimmal. (...) Február elejére felutazunk, ha közben baj nem lesz” – írta 1918-ban a Csucsán lévő Boncza-kastélyban töltött karácsony után barátjának, Bölöni Györgynek.
Léda fényképe, keretben
Bár Ady hangulata ezekben a napokban, amint egyik levelében fogalmazott, „melankóliás” volt, lassacskán jobban lett és hízni kezdett – talán a csucsai karácsonyi disznóvágás eredményeképp. Február második hetében tértek vissza a Veres Pálné utcába, ahol immár látogatókat is fogadtak. A saját lakberendezői tehetségével elégedett Csinszka szerint „Bandi egy gyerek örömével rángatja ki minden embernek a sok fiókot, ajtót”, az ismerősök többsége viszont megbotránkozott azon, hogy Bertuka saját édesanyja képe mellé helyezte Ady előző szerelmének, Lédának a berámázott fényképét.
„Ennek nem lett volna szabad megtörténnie”
Februárban Adyt Nagyváradra invitálták, felolvasásra. A költő szívének kedves városba a rossz háborús közlekedés ellenére eljutottak ugyan, a felolvasás azonban kudarcba fulladt: az Adyt ovációval fogadó közönség döbbenten látta, hogy a költő feltámolyog ugyan a Fekete Sas palota színpadára, de beszélni már nem tud: mindössze néhány szót motyogott el, aztán lekísérték. Csinszka határozott kérése ellenére ugyanis az újságírók leitatták:
a nagy ünneplés közepette előkerült egy liter pálinka is, amit Ady egy óra alatt megivott.
1918 nyarát ismét Csucsán töltötték. A háborús helyzetben egyre nehezebbé vált az élelmiszer beszerzése, s Ady hangulatára rányomta a bélyegét, hogy naponta látta a sebesülteket szállító vonatokat. Az események 1918 őszén gyorsultak fel. Ekkor ismét Budapesten tartózkodtak, s Adyt egészen addig lelkesítette az őszirózsás forradalom, míg meg nem hallotta Tisza István meggyilkolásának hírét. Ekkor összeroppant: elsírta magát, és reszketve ismételgette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.”
Spanyolnátha és aggodalom
Aggódva figyelte a román megszállást, s a spanyolnátha-járvány miatt sorra haltak meg körülötte a barátok és ismerősök: Kaffka Margit, Vészi József lapszerkesztő fia és menye; Karinthy Frigyes első felesége, Judik Etel.
Ady Lajos, a költő öccse éppen ezt az időszakot választotta arra, hogy bátyját nyomasztani kezdje: szerezzen neki kormánybiztosi kinevezést.
A cél érdekében a fenyegetéstől sem riad vissza: azzal zsarolja a nagybeteg költőt, hogy a „Schwartzerba” viteti. (A Kékgolyó utcai, Schwartzer Ferenc által alapított intézet akkoriban a paralitikus betegek végső állomásának számított.)
Üdvözlet a győzőnek
Ady 1918 őszén már erősen dadogott, járni is nehezen bírt. Kisebb agyvérzés érte, arcizmai fél oldalon lebénultak, és szellemi kihagyások is kezdtek nála mutatkozni. A Vörösmarty Akadémia ülésén, ahol elnökölnie kellett volna, már csak néhány szót tudott eldadogni, barátai és az őt otthon meglátogatók megrettenve nézték leépülését. Alig evett, így erősen lefogyott, de még így is megesett, hogy Csinszka távollétében bort hozatott magának. Egy októberi éjjel, egy rohamában széttépte szívének oly kedves Bibliáját is, amely fiatalkora óta mindenhova elkísérte.
A letépett fedlapra Jézus utolsó szavait írta fel: „Eli, eli, lama sabaktani?”
Azaz: „Istenem, istenem, miért hagytál el engem?” Utolsó verse, az Üdvözlet a győzőnek november 16-án jelent meg.
Ne tapossatok rajta nagyon,
Ne tiporjatok rajta nagyon,
Vér-vesztes, szegény, szép szivünkön,
Ki, íme, száguldani akar.
Baljóslatú, bús nép a magyar,
Forradalomban élt s ránk hozták
Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
Sírjukban is megátkozott gazok.
Tompán zúgnak a kaszárnyáink,
Óh, mennyi vérrel emlékezők,
Óh, szörnyű, gyászoló kripták,
Ravatal előttetek, ravatal.
Mi voltunk a földnek bolondja,
Elhasznált, szegény magyarok,
És most jöjjetek, győztesek:
Üdvözlet a győzőnek.
Az utolsó napok a Veres Pálné utcában
1918 végén, a háború utolsó hónapjaiban már rendkívüli nehézségekbe ütközött élelmiszerhez jutni. Csinszka és a szolgálólány, Vonyica sokszor órákon át járták a várost élelemért, hiszen a beteg költőt, ahogyan Csinszka írta, naponta ötször-hatszor kellett etetni. (Ezt csak úgy lehetett megvalósítani, hogy „megzsarolta” a férjét: ha eszik, kap valamennyi bort is.) A látogatók viszont sorra érkeztek, s Ady Lajos visszaemlékezése szerint többször megesett, hogy a költő „lázasan, Priesnitzbe csavarva” nyitott ajtót, miközben a lakásban nem volt melegebb 13-14 foknál. Egy ilyen ajtónyitáskor megfázott, s a betegség tüdőgyulladássá fejlődött. A családtagok – ekkor már Csinszka nagymamája is ott lakott velük, a románok elől menekülve – elkapták a spanyolnáthát:
„Végre mind betegek leszünk. Négyen fekszünk spanyolban.
(…) [Az orvos] egy ápolónőt állít be hozzánk. Rettenetes némbert, aki részegre issza le magát, hogy meg ne kapja a spanyolt. Nem szabad betegnek lennem” – írta később Boncza Berta.
Ady Endre halála
A karácsonyt otthon töltötték – igaz, Adyval már nemigen lehetett elhagyni a lakást. Reszketett, mindentől félt, időnként elsírta magát. Csinszka januárban, orvosi javaslatra, a városligeti Park Szanatóriumba vitette. Onnan a költő átkerült a Liget Szanatóriumba, s megkapta a diagnózist is: dementia paralytica, a szifilisz végső stádiuma. „Naponta kijárok hozzá – bár az első napokban redukálnom kell az ügy érdekében. Amíg oda visszük folyton gyanakszik, hogy őrültekházába kerül. Ottan minden mindegy.
Gyönyörű fehér szobában, jó ápolónővel, a legszebb virágok között – fekszik és nem akar tudni senkiről, semmiről.
Amit mondanak megteszi, de nem beszél és mindég ijedtség van a szemébe. Engem mindég megismer, mosolyog, simogat és utolsó este úgy csókol, hogy életemben először félek és irtózom a szájától” – vallja be Boncza Berta. Öccse, Ady Lajos és barátja, Hatvany Lajos még meglátogatták Adyt a szanatóriumban, de utóbbi január 26-án már nem tudott vele beszélni: Ady szokatlanul mélyen aludt. Másnap, január 27-én, hétfő reggel negyed 9-kor Ady Endre meghalt.
„Több volt mindenkinél”
„Itt nincs semmi Adyból. Egy megtört testiség kínos emlékei, ennyi az egész. Igaza volt Adynénak, hogy amikor ura halála hírét kapta, nem nézett ki többé a szanatóriumba” – vélekedett Hatvany, amikor megtapasztalta az újságírók, grafikusok, fényképészek, barátok, ismerősök sürgés-forgását a kórteremben a halott Ady körül. Ott volt többek között a hajdani menyasszony, Dénes Zsófia is, aki egy orgonaágat vitt magával.
„Ott fekszik a párnán, lehunyt szemmel, kisimult arccal. Béke kapcsolódott rá. Derű. Majdnem vidámság. Fölény.
Ez nem a dadogó Ady. Az igazi kerekedett felül. Most már csak az van itt, akit legelső ízben láttam. Aki több volt mindenkinél” – emlékezett vissza Dénes Zsófia.
Két nappal később megrendezett temetésén óriási tömeg gyűlt össze a Múzeum-kertben. Az Ady-család azonban hiányzott: Csinszka nem expressz adta fel a táviratát, s azt későn kapták kézhez. A baklövést még évtizedek múltán is fájó emlék maradt, ami – egyebek mellett – Csinszka és az Ady-család későbbi ellenséges viszonyához vezetett. (A cikk fő forrása Péter I. Zoltán Ady és Csinszka című kötete. Noran, Budapest, 2008.)
Ha szívesen olvasnál a Csinszka és Ady Lajos közötti pereskedésről bővebben, ezt a cikket ajánljuk.
