Enver Hoxha egykori albán miniszterelnök félelmének köszönhetően ma nagyjából minden negyedik lakosra jut egy atombunker Albániában.
Ha Albániában járunk, különös látványra lehetünk figyelmesek a Dinári-hegység festői bércei, vagy éppen az Adriai-tenger homokos partja mentén elhaladva: igen valószínű ugyanis, hogy megakad a szemünk egy-két rejtélyes, megviselt gombaszerű betonszerkezeten.
Az albán bunkerek története
A balkáni országot 1944 és 1985 között irányító Enver Hoxha még a kommunista diktátorok között is kifejezetten különcnek számított. Makacsul ragaszkodott hozzá, hogy a kicsi és relatíve szegény Albánia még a szocialista országoktól is elzárkózva teljesen önellátó legyen.
Hoxha elengedhetetlennek tartotta, hogy az ország felkészült legyen bármilyen vélt vagy valós fenyegetésnek ellenállni, erre megoldásként vezette be a valószínűleg észak-koreai utazásaiból inspirálódott bunkerprogramot.
A bunkerek konkrét számát sosem tartották pontosan nyilván, ugyanis az albán diktátor attól félt, hogy ha ezek az adatok könnyedén elérhetőek, az ellenségei is tudomást szerezhetnek róluk. Becslések szerint azonban
összesen akár 750 ezer bunkerről is beszélhetünk.
Ez a 2,7 millió lakosú országban azt jelenti, minden negyedik albánra jut egy-egy bunker. Épültek utcasarkokon, szállodák kertjében, hegytetőkön, tengerpartokon, szántóföldek közepén, még temetőkben is.
Komoly árat fizettek érte
A több mint 10 évig tartó nagyszabású "bunkeresétísi program" iszonyatos terhet tett az amúgy sem különösebben szárnyaló albán gazdaságra: éveken keresztül az ország teljes költségvetésének mintegy negyedét tették ki a munkálatok, anélkül, hogy valaha is bármi hasznot hoztak volna. Az építkezésekhez szükséges irdatlan mennyiségű betont kínai kölcsönből épült gyárak szállították,
egy-egy bunker előállítási költsége pedig nagyjából egy kétszobás lakáséval ért fel, miközben az országban egyre csak nőtt a lakhatási válság.
A diktatúra emlékeként szolgáló építményekkel Albánia a mai napig nehezen tud mit kezdeni. Elbontásuk bonyolult és nagyon költséges lenne, legtöbbjük ugyanis félreeső, nehezen megközelíthető helyekre épült, hogy minél védhetőbb legyen az albán nép ellenségeitől, akik azóta is váratnak magukra.
Így az albánok előtt többnyire az a kérdés áll, hogyan is alakíthatnák át és hasznosíthatnák ezeket az amúgy se nem túl hasznos, se nem túl multifunkciionális építményeket. Erre a diktatúra 1991-es bukása óta számos kreatív megoldás érkezett. Többet mezőgazdasági melléképületként vagy tárolóhelyiségként használnak, illetve arra is akadt példa, hogy méheket telepítettek bele, vagy éppen étteremmé alakítottak egyet.
Mivel tagadhatatlanul egy helyi különlegességről van szó, jellegzetes formájuk pedig könnyen felismerhető, a turisták körében rendkívül népszerűek a bunker tematikájú kulcstartók képeslapok és hűtőmágnesek.
Ha téged is éredekel, mi másért lehet még érdemes meglátogatni, az amúgy igazán festői Albániát, kattints tovább erre a cikkünkre!
